A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1977 (Debrecen, 1978)

Muzeológia - Kahler Frigyes–Héthy Zoltán: A Magyar Numizmatikai Társulat Debreceni Csoportjának története (1925–1950)

Elemér mondott pohárköszöntőt, majd Győri Lajos üdvözölte a megjelenteket. A másnapi program az előzetesen megállapított terv szerint zajlott le. 140 A Csoport további fennállása alatt a közvetlen találkozások igen röviden sorolhatók fel. 1940. december 19-én Kanabé Dezső Pesten tanácskozik Zimmermannal a Csoport tevé­kenységének fejlesztéséről. A megbeszélés részletei nem ismeretesek, azt azonban tudjuk, hogy Kanabé készülő Lipót császár magyar veretei című monográfiájáról volt szó. 141 1942­ben Huszár Lajos tett hivatalos látogatást a Csoportnál és tesz jelentést a tapasztaltakról a Társulat választmányának. 142 A Csoport tagjai közül két tag járt még a Társulat l-l össze­jövetelén. 143 A teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy a Társulat 1940-ben tervez kirándulást Nagybányára, s itt főleg a debreceniek részvételére számítanak. A kirándulás iránt volt is érdeklődés a Csoport tagjai részéről, de az a háborús események miatt végül is elmaradt. 144 Kiemelkedően fontos a Csoport számára a múzeummal való kapcsolat. E vonatkozásban az irattár anyaga koránt sem olyan bőséges, mégis ez a kapcsolat a Csoport egyik éltetője. Többről van itt szó, mint, hogy a Csoport hosszú időn keresztül működik a múzeum falai között. Az élő kapcsolat lényege az, hogy a múzeum igazgatói és tudományos munkatársai aktívan bekapcsolódnak a Csoport munkájába és lehetőséget biztosítanak a múzeum gazdag anyagának tanulmányozására. Zoltai Lajos, Ecsedi István, Balogh István, Sőregi János és Lükő Gábor közreműködése nélkül a Csoport soha nem emelkedhetett volna felül a dilet­tánsok kétes színvonalán. Amennyire nélkülözhetetlen volt a Társulat sokirányú útmutatása, annyira szükséges volt a hivatásos muzeológusokkal való mindennapos közvetlen kapcsolat. A Csoportban folyó tevékenység színvonaláról e helyen csak annyit, hogy 1929-től indokolt­nak látta a Városi Múzeum — majd a Déri Múzeum — az éves beszámolóban a Csoport működését is felvenni. 145 A Csoportnak a fentieken túl nem sikerül más debreceni kulturális és oktatási intézmé­nyekkel kapcsolatot kiépíteni, noha ez irányban több eredménytelen kísérlet történt. Egyik nem sokkal a Csoport megalakulása után, amikor is megkeresik írásban Baltazár Dezső reformá­tus püspököt, annak érdekében, hogy a Kollégium numizmatikai gyűjteményének tanulmá­nyozását és kiállításon történő bemutatását engedélyezze. Baltazár ezt a kérelmet elutasítja, azzal, hogy az érem anyag rendezetlen. A későbbiek folyamán is eredménytelen marad min­den kezdeményezés, amely a Kollégiummal való szorosabb kapcsolat kiépítését célozta. 146 A másik fontosabb kísérlet az iskolákkal való kapcsolat felvételére, a Társulat egyik kör­leveléhez fonódik. A Társulat felhívással fordul ugyanis az ország középiskoláihoz, az ott levő gyűjtemények felmérése érdekében, a körleveleket a debreceni iskolákat illetően a Cso­porthoz küldi meg. A Csoport ezt egy saját tevékenységét népszerűsítő levél kíséretében továbbítja. Ennek sincs azonban semmi gyakorlati eredménye. Ugyancsak sikertelen marad 140 IV. 207—208. A vendégek fogadására megjelent még — tekintettel Soltész Elemér egyházi rang­jára — Uray Sándor püspök helyettes és Huszár Endre esperes. Huszár Lajos kézirata a szerző eredeti aláírásával a Csoport irattárában IV. 194—205. alatt. A Debrecen 1939. jún 6-i száma: „A főváros után Debrecen vezet a magyar numizmatikai munka terén." 141 MNT. IV. Kanabé 1940. dec. 15-i levele Zimmermannhoz s a dec. 16-i válasz. Kanabé tanácsot kért, hogy a Lipót monográfiát megírja-e. Zimmermann ezt személyesen beszéli meg vele. Ké­mery 1942 okt-ben írja „ez alkalommal sajnálattal tudatom, hogy a Csoportnak ezt a meddőségét már nagyon meguntam" (Uo.) 142 Huszár Lajos 1942. nov. 11-én volt Debrecenben és részt vett a Csoport összejövetelén (IV. 310.) Jelentésében arról számol be, hogy „a csoport, ha nehezen is de mozog és remélni, hogy jobb időkben jobban is fog menni." (IV. 313.) 143 IV. 233—234 Acél Imre 1940-ben vesz részt egy összejövetelen a MNT-ban. Nagyházy János 1948-ban tárgyal Huszár Lajossal. (V. 138.). 144 IV 244 és IV 246. 145 V. 29. Sőregi János „jóindulatának elismeréséül" A Csoport elhatározza, hogy 1944-től nem fogad el tőle tagdíjat. II. 129. jkv. 1929. jún. 12. Jelentés a Debrecen szabad királyi város mú­zeumának és közművelődési könyvtárának 1928 évi működése (1929 Debrecen) Csatolva II. 131. Vö: Déri Múzeum Évkönyve: 1933 (1933 Db.) 93—94. 146 I. 62. I. 59—60. II. 102. III. 24., III. 69—70. IV. 26. 540

Next

/
Thumbnails
Contents