A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1977 (Debrecen, 1978)
Muzeológia - Kahler Frigyes–Héthy Zoltán: A Magyar Numizmatikai Társulat Debreceni Csoportjának története (1925–1950)
az egyetem bölcsész karán oktatók felé kerülő úton történő közeledés is. 147 Elismeréssel kell szólnunk Nagyházy János sikeres munkájáról, amit a szolnoki jubileumi kiállítás megrendezése érdekében végzett. A szolnoki gyűjtők ennek kapcsán érdeklődtek a Csoportba való belépés lehetősége iránt, ami azonban a Csoport megszűnése miatt tárgytalanná vált. 148 A Csoport negyedsszázados fennállása alatt a már eddig ismerteiteken túl — állandó kapcsolatban áll a hatóságokkal is. A polgármester 1928. augusztus 8-i határozatával rendelkezik a Csoport összeírásáról, s az Elsőfokú Közigazgatási Hatóság még ugyan ebben az évben berendeli a Csoport elnökét részletes vizsgálatra. Ezt követően a Csoportot időnként felhívják az újabb bejelentések megtételére, statisztikai kérdőívek kitöltésére. 1938-tól a Csoport hatósági ellenőrzése — a belügyminiszternek az egyesületek fokozottabb ellenőrzése tárgyában kiadott rendelete után — gyakoriságánál fogva jelentős adminisztrációs munkát igényel. 1943-tól a Csoport évi jelentéseit, közgyűlése jegyzőkönyveit, költségvetését, zárszámadását és tisztikarának kimutatását nemcsak a polgármesternek és a rendőrségnek, hanem a Magyar Kulturális Egyesületek Országos Szövetségének is köteles megküldeni. 1945 augusztusában a polgármester jelentést kér a Csoporttól a korábbi politikai tevékenységet illetően. A válasz szerint a Csoportban „politika szóba sem jöhet, így nem foglalt állást semmi féle párt érdekében". A jelentést a polgármester hallgatólagosan tudomásul veszi és a további működés ellen nem támaszt kifogást. Nincs észrevétele a Csoport tevékenységével kapcsolatban az 1947. évi főispáni vizsgálatnak sem. 1948-ban a rendőrhatóság felügyeli a Csoport működését. 149 A megszűnéssel kapcsolatos hatósági aktusokról a tagságról szóló részben már említést tettünk. Külön kell szólnunk a Csoportnak a helyi sajtóval fennállott kapcsolatáról is. A debreceni újságok hírt adnak a Csoport működése során valamennyi lényeges rendezvényről és módot adnak a Csoport érdekében propagáló írások közzétételére is. 1931-ben a Debreceni Újság hajlandó állandó numizmatikai rovatot is indítani. Erre azonban nem került sor, s továbbra is csak alkalmi cikkek jelennek meg a Csoporttal kapcsolatban. 150 147 II. 102. Az 1929 MNT körlevelének aziránt érdeklődik, hogy az iskolában van-e gyűjtemény, illetve a tanárok foglalkoznak-e vagy kívánnak-e foglalkozni numizmatikával. Zimmermann kéri a Csoportot, hogy „személyi kapcsolatai révén" segítse elő a felmérés sikerét. Az alábbi debreceni iskoláknak küldik ki: ref. főgimn., kegyesrendi reálgimn., izraelita reálgimn., állami reálgimn., ref. leánygimn., ref. elemi tanítóképző — a megkeresettek közül kettő válaszol, hogy nincs gyűjteménye. I. 13. Kémery Zimmermanntól kéri „nem lehetne e az egyetem bölcsészeti karának tanárait magasabb helyről felhívni szerény törekvésünk támogatására" erre Zimmermann nem ad választ. 148 MNT. IV. 1949. jan. 11. és ápr. 12. jkv. Nagyházy János érdemeit a szolnoki csata 100 éves fordulóján rendezett kiállítással kapcsolatban Szolnok polgármestere díszoklevélben ismeri el, s a Csoport jegyzőkönyvben rögzíti. Vö. még Friss Újság 1949. márc. 9-i száma. 149 II. 65. 4149/1928. elnsz. polgármesteri határozat. II. 70. 46 294/1928. 1928. szept. 11. közig, hatósági határozat, a Csoport vezetőjét Szegedi Lajos aljegyzőhöz rendeli. Az ellenőrzést okt. 9-én történik meg (II. 89.) — II. 39. és 122—123. Vö. még HBL. XV. 11. (8 és XV. 11) 20-^-8. IV. 138—140. 21 335/1938. sz. polgármesteri hat. Vö. még IV. 141—142.— V. 11—12. 39 038/1943 ein. sz. polgármesteri határozat, a 212 000/1943. Bm. VII. b. sz. körrendelet alapján. Vö. V. 30., 42., 25 588/1944. С sz. közigazgatási hatósági felhívás és V. 42/b. V. 4L— V. 50. 19 721/1945. sz. iktatva a polgármesteri hivatalba. A polgármester a jelentést a belügyminiszterhez is megküldeni rendelte (1948. aug. 8.) V. 74. jkv. 1946. márc. 12. és V. 72.— V. 128. és 132. 1948. jún. 8. 150 I. 10—11. jkv. 2. pont Vö. Tiszántúli Hírlap 1928. jún. 14. Debrecen, és Tiszántúli Hírlap (továbbiakban D és TH.) 1927. szept. 18. TH. 1928. febr. 16., D. 1928. márc. 21. D. 1928. ápr. 1. D. 1928. ápr. 8., D. 1928. aug. 12., D. 1929. okt. 13. Debreceni Újság (továbbiakban DÚ) 1931. márc. 14., DÚ. 1931. ápr. IL, DÚ. 1936. máj. 23. D. 1939. máj. 13. D., 1939. jún. 2. D. 1939. jún. 6. — III. 115. és III. 81. jkv. 1931. jún. 10. 6. pont., III. 85. jkv. 1931. okt. 14. 6. pont. III. 78/b. Csapó 1931. máj. 6-i levelében Kémeryt kéri fel a numizmatikai rovat vezetésére. E levélben esik szó a Hajdúföld tervezett numizmatikai rovatáról is. 541