A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1977 (Debrecen, 1978)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Pósa Ágnes: Kazinczy tübingai pályaművének autográf kézirata a Papszász-hagyatékban

Mivel a külső adatok nem nyújtottak elég fogódzót, a sokkal szilárdabb belső adatokra kellett építenem. A mű időbeli elhelyezését már a cím is sugallta: nyilvánvaló volt, hogy a felvilágosodás, a nyelvújítás korának oly sok nemes érzésű hazafit megmozgató viharaiban született. A keletkezés időpontját tovább lehetett pontosítani. A művet inspiráló Pályakérdés 1808. márciusában jelent meg, a pályázó műveket pedig július végéig kellett beküldeni. A szövegben is találunk az 1808-as keletkezést bizonyossá tevő utalást.

2 (Egyébként is nehezen képzelhető el, hogy a szerző egy aktualitását vesztett pályázatra fecsérelte volna alkotó erejét. Ezt a mű szenvedélyes hangja, heves meggyőzni akarása is cáfolja.) Már az első olvasás során több érdekes dolgot figyeltem meg. A legkézenfekvőbb megállapítás a kézirat jellegére vonatkozott: nyilvánvalóvá vált, hogy nem végleges műről, hanem az első fogalmazványok valamelyikéről van szó. A piszkozatjelleget több tény támasztja alá. Szinte minden oldalon találunk törléseket, javításokat, néhol félmondatokat, kihagyásokat. A kihagyások nem szakítják meg a szöveg folytonosságát, az üres helyek lábjegyzetek számára maradtak ki. A szövegben a lábjegyzeteket kívánó helyeket az író csillagokkal jelölte be, e jegyzetek — szintén csillaggal megjelölve — a lap aljára kerülnek. Több helyen azonban csak a jelző csillagot találjuk, a lábjegyzet még hiányzik (hiányos vagy pontatlan). Ha bizonytalanság időpont-megjelölést kívánó helyeken lép fel, a szerző megkérdőjelezi a pontosításra szoruló adatokat. A javítások is az értekezés írójának kezétől származnak. Ezért már a vizsgálódás kezdetén bizonyosnak tűnt, hogy a kézirat nem lehet másolat, tehát a kézirat írójának felkutatásával egyúttal a mű szerzőjének személye is ismertté válik. Már a szöveg felületesebb tanulmányozása esetén is feltűnt volna az író tájékozottsága, széles körű, pontos (és mindenképpen maximális pontosságra törekvő) ismeretanyaga politikai eseményekről, uralkodói intézkedésekről, az uralkodók életének akár személyesebb (de a politikával mindenképpen összefüggő) mozzanatairól — különös tekintettel a Magyarországhoz és a magyarokhoz fűződő viszonyukra —, az országgyűlésekről, országunk és irodalmunk (!) történetéről, a kortárs írókról, költőkről. És ez a hatalmas anyag mind egyetlen cél, egyetlen szempont szerint koncentrálva és felhasználva: lángoló hittel bebizonyítani a haladás ellenségeinek, hogy a magyar nyelv legalább olyan alkalmas egy nemzet, ill. egy soknemzetiségű ország életének vérkeringését biztosítani, mint bármely más nemzetnek a sajátja. Az írásmű — bár töredékesen maradt ránk — észrevehetően a kor, a magyar nyelvért és polgárosodásért folytatott harc szinte valamennyi kiemelkedő egyéniségéről, írójáról említést tesz; a legnagyobbról, az irodalmi vezérről még utalás formájában sem esik szó. Vajon ennek a ténynek a kézirat töredékes volta lenne az oka? Nem valószínű. Egy ilyen alkotás mögött ott kellett állnia Kazinczy határtalan tiszteletének, s a mű minden sora mögül sugároznia kellene a szellemi példakép hatásának. Az utalások, hivatkozások hiányát furcsállottam, messzemenő következtetéseket mégsem mertem levonni belőle. Igen jellemző a szerző viszonya Magyarország uralkodóihoz. Hangja csupán Mária Terézia említésekor forrósodik át. II. Józsefet is kedveli, de benne inkább a szeretett királynő fiát tiszteli, semmint anyja mindenben méltó utódját. Teréziának még azt is megbocsájtja, hogy nem tanult meg magyarul, hiszen a „rettegtető fergetegek nem engedtek időt" neki rá. Még ezek után a megoldást annyira sugalló megfigyelések után is csak nagy kerülőt téve jutottam el Kazinczy Ferenc Tübingai pályamunkájához.

3 A nyomtatott szöveget a kéziratunkkal összehasonlítva — kisebb szövegbeli eltérések ellenére — bizonyossá vált, hogy ugyanazon műről van szó. A Déri Múzeum kézirata tehát Kazinczy Ferenc Tübingai pályaművét tartalmazza. Hiteles Kazinczy-írással összehasonlítva, Szilágyi Ferenc véleményét figyelembe véve kijelenthetjük, hogy a szóban forgó kézírás valóban Kazinczy kezétől származik.

4 2 Kazinczy lábjegyzete a kéziratban: „Azt beszéili a' védelmezett Magyar Nyelv halhatatlan nevű írója, hogy a 1765-diki Diétán Personalis Báró Kollert sokszor elhalgattatták, midőn deák nyelven kezdette tenni előadását, 's így kiáltoztak-fel: Magyarul! magyarul! hogy mindnyájan érthessük! — Negyvenhárom esztendő olta mint egyébben, úgy a' deák nyelv' tudásában is jóval elébb haladtunk..." (23. o.) 3 Régi magyar könyvtár sorozat 37. kötete (Kiadva Heinrich Gusztáv által Bp. 1916). Ez a mű első kiadása, s magában foglalja a beküldött német szöveget és a magyar eredetit is. 4 Szilágyi Ferencnek szívességét ezúton is köszönöm. 502