A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1977 (Debrecen, 1978)

Néprajz - Vajda Mária: A párválasztás szokásai Balmazújvároson

a kényelmesebb munkához, így bizonyos fokig idegenkedtek tőlük a falubeli fiuk. Ezért igyekezett minden cselédlány hamar összegyűjteni a ruhára, bútorra való pénzt, hogy visszakerüljön a falujába és a még korban hozzáillő legények közül férjet kaphasson. Többnyire napszámosok, cselédek vették el őket. A Hortobágyi pusztán pásztorkodó balmazújvárosiak nomád életmódja, sajátos szokásai, falutól való különállásuk rányomja bélyegét párválasztási szokásaikra is. Gunda Béla szerint: „A pásztorcsaládok fiai, leányai között mindennapos volt a második világháború idejéig az összeházasodás. Valamire való juhászbojtár csakis juhászleányt vett el feleségül."

15 „A pásztorok lehetőleg pásztorcsaládból hozták feleségüket, amit foglalkozási endogámiának nevezhetünk, s a pásztorfoglalkozás nemzedékről nemzedékre öröklődött."

16 Ez a foglalkozási endogámia balmazújvárosi viszonylatban némi módosításra szorul. A pásztorok sajátos életmódja, mely az év nagyobbik részében kint tartotta őket a pusztán, azzal a következménnyel járt, hogy ismerkedési lehetőségeik nagyon leszűkültek. „Nem is gondolt arra rá, hogy tán meg kék nősülni. Mer hát mondjuk meg őszintén, hogy hát ha az ember nőcselíd körül jár, akkor azír máskípp pezseg benne a vir, mint egy olyan elzárkózott helyen, mint amilyen a Nagyhortobágy. Ügyi beleszokik abba a rideg íletbe, nem gondol erre, vagy az érzékeit nem korbácsolja fel, így hát halassza a nősülést. Sok osztán úgy öregedett meg, hogy nem is nősült meg soha." (Török János 72 é.) Mindegyik pásztorban megvan kisbojtár korától kezdve a számítás, hogy egyszer számadó legyen. Sokan közülük azért is nősültek későn, mert a számadóságra törtek és ehhez vagyont kellett gyűjteni és mivel számadó csak kevés emberből lehet, sokan felhagytak a pásztorkodással, mikor megnősültek, mert a számadó még hazamehet viszonylag gyakrabban a családjához, de a bojtár nem. így aztán akik nősülni akartak jobbára a falusi napszámos, cselédlányok közül választottak maguknak párt. Akik kitartottak a pásztorkodás mellett, azok közül többen vettek pásztorcsaládból feleséget egyrészt azért, mert a pásztorokban a pásztoröntudat nagyon erős, meg azért is, mert nem rendelkeztek ismeretséggel, jobbára pásztorokkal érintkeztek. A pásztorcsaládból való nősülés nem volt általános, főként nem a csikósoknál és a gulyásoknál. A juhászoknál már általánosabb volt, ott jobban beszélhetünk dinasztiák kialakulásáról. A juhászok valószínűleg azért vettek juhász családból feleséget, mert a juhásznénak értenie kellett a tejfeldolgozáshoz, azt saját családjában már megtanulhatta, de szerepet kapott a párválasztásban az a tényező is, hogy a juhászok Balmazújvároson általában a németek közül kerültek ki, így a juhász összetartás mellett a német „nemzetiségi" összetartás is érvényesült. A falu társadalmában a különböző paraszti közösségek mellett megemlítjük az iparosokat is. Az iparos legények általában iparos lányokat, esetleg módosabb paraszt lányokat vettek feleségül. Az iparos lányok lehetőleg iparos legényhez vagy pedig altiszthez, csendőrhöz, esetleg tanítóhoz mentek feleségül, gazdafiúhoz a legritkább esetben, mivel a mezőgazdasági munkához nem értettek. A szülők választási privilégiuma, kommendálás A jobb módú családoknál legerősebben a szülők befolyása érvényesült a fiatalok párválasztásában. A szülők és rokonok előre elhatározták, hogy kit választanak gyermekük férjének illetve feleségének. Az ifjaknak a szülők választásával szemben megnyilvánuló ellenállására többnyire csak ezt mondták: „Majd összetörődtök!" Vagy: „A fele se szerette egymást a világon, mégis megszokta!" „Két malac könnyebben összeszokik, de két vén disznó sose!" A szülők által kierőszakolt házasságok ritkán váltak be; a férfi kicsapongó lett, az asszony boldogtalan és ezt élete végéig felrótta szüleinek. Ezzel szemben — ha kevesen is — akadtak olyan fiatalok, akik nem voltak hajlandók érdekházasságot kötni. Ezek a 15 Gunda Béla: A nő helyzete a juhászközösségben. In: Tanulmányok a Hortobágy néprajzához. (Szerk.: Gunda Béla, Debrecen, 1972—1974) 235. 16 Gunda Béla: Pásztorok és jelek. In: Jel és közösség. (Szerk.: Voigt V.—Szépe Gy.—Szerdahelyi I. Budapest, 1975) 20. 357