A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1977 (Debrecen, 1978)

Néprajz - Vajda Mária: A párválasztás szokásai Balmazújvároson

Ne fordulj a fal felé, Fordulj a f... от felé, Tiszárul-Dunárul fú a szél. A táncközbeni vissantások (táncszók) némelyike is elég obszcén volt. PL: Ne fordulj a fal felé, Fordulj a farom felé! Árok parton szól a haris, Megfogom a csecsed Maris! Nem messze van ide Dorog, Ott a p... dróton forog! A tanyasi fiatalok, akik bálokon kívül nem nagyon vehettek részt a falu fiataljainak szórakozási alkalmaiban, hiszen munkahelyük révén a tanyán laktak, más társas együttlétben találtak kárpótlást. Esténként, főleg télen összejöttek valamelyik tanyában a lányok, legények, s beszélgettek, énekeltek, játszottak. Az egyik kedvelt játék a zálogosai volt. Kézbe vettek valamilyen kisebb tárgyat és azt a hátuk mögött kézről-kézre adták. Egyiküknek ki kellett találni, hogy kinél van a tárgy. Ha nem találta el, akkor a játékosok valamilyen kérését teljesítenie kellett. „Mondták, hogy csókold meg ezt vagy azt a lányt vagy fiút, olyan is vót, hogy vesd le a kabátod, meg vetkőzzél le, de csak a kamrába, oszt csak úgy hisszük el, ha a ruhát kigórod. Na ez mán durvább eset vót, de ilyen is vót. Ezt fiúk, jányok játszották, mán nagyobb korba, hát az ilyen játék csak így vót érdekes." (Gábor Sándor 68 é.) A vakverebezés nevű játékot főként olyankor játszották, ha az istállóban jöttek össze, mert ehhez nagyobb helyre volt szükség. A fiatalok körbeálltak, a kör közepére állítottak egy lányt vagy egy legényt, akinek bekötötték a szemét, kezébe adtak egy abrakostarisznyát. A kört alkotók kiabálták: „erre csörög a dió". A kör közepén álló az abrakostarisznyával csapkodott jobbra-balra és közben igyekezett valakit elkapni, hogy az álljon az ő helyére, és az legyen a „vakveréb". A közös együttlétekkor játékos formában igyekeztek kideríteni, hogy ki kinek a szeretője. A zsótárba. (zsoltár) beletettek egy ollót, megkötötték a zsoltárt, hogy ki ne csússzon belőle az olló. Egyikük rávette a nevetlen ujjára (gyűrűs ujj) az ollót, ekkor a cselekvést irányító lány azt mondta: „Péteremre, Pálomra fogadom, hogy Tóth Pista szereti Kis Juliskát." Ha megfordult a zsoltár — úgy hitték — igaz az állítás. „Ó, akkor oszt tapsoltak, mer ez mán egísz biztos, mer a zsótár megmondta. Ez olyan házi jóslás vót. Ott vót az érintett fiú és lány is olyankor. Ezt 1921—22-be csináltuk Ondódon a Kádárdűlőbe." (Gábor Sándor 68 é.) Az I. világháború idején jött divatba az asztaltáncoltatás. Hét vagy kilenc, de mindenképpen páratlan számú embernek rá kellett tenni kinyújtva a kezét az asztalra, amelyben nem voltak csak faszegek, és negyven percig rajta kellett tartani. A negyven perc eltelte után az egyik lány, aki értett az ilyesmihez, kiment a kémény alá, és belekiabált. Amikor bejött, ráütött a pálcájával az asztallábára, és azt mondta: „Én fogadom, hogy Kecskés Jóska szereti Nagy Mariskát." Ha az asztal „lekoppant", akkor örültek, mert igaz volt a mondás. A háború idején gyakran az asztaltáncoltatással igyekeztek kideríteni a lányok, hogy visszajön-e a szeretőjük a háborúból. Nagy örömet jelentett a fiataloknak téli időszakban a hó. Vasárnap délutánokon azok a legények, akiknek lovuk, szánkójuk volt, elhívták az ismerős lányokat szánkózni. A szánkózás közös szórakozási, ismerkedési lehetőséget biztosított a jobb módú ifjak számára. Munkaalkalmak: A paraszti társadalomban a munkában való helytállásnak fontos értékmérő szerepe volt. A kitartás, erő, ügyesség dominált az egyén emberi és erkölcsi megítélésében. A közös munkaalkalmak nagy szerepet játszottak a fiatalok ismerkedésében* párválasztásában. A szegényparasztság legnagyobb kereseti és munkalehetősége Balmazújvároson az aratás és cséplés volt. Nagyon sok lány és legény bizonyította itt a másik előtt jó dolgosságát és szerzett ezzel elismerést és társat magának. „Még a városi cselédlányok is ezért járnak vissza, s ezért vállalják kényelmes városi szolgálatuk után ezt az embertelenül 352