A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1977 (Debrecen, 1978)

Néprajz - Vajda Mária: A párválasztás szokásai Balmazújvároson

híjták el." (Zsúpos Józsefné, Pikó Eszter 56 é.) A lányok általában kísérővel mentek a bálba. A kísérő a lány anyja, ritkább esetben (ha a lány árva volt, vagy valami miatt az anyja nem tudott vele menni) a kísérő szerepét a lány ángya (nagynénje) töltötte be. A kísérőt gardemamának nevezték. Ha egy lány kísérő nélkül ment a bálba, azt mondták rá: „Ez is jobbik vige a pokrócnak." Volt olyan is, hogy a lányok csapatba, mentek a bálba, hajnalban ugyanígy mentek haza. Nem minden lánynak jelentett kellemes élményt a bál. Előfordult, hogy a lányt kitáncoltatták a bálból. Kitáncoltatásra akkor került sor, ha a legény és a lány valami miatt „összebomlottak", azaz összevesztek, vagy a lány kosarat adott a legénynek vagy gőgös, rátarti lány volt. A kitáncoltatás úgy történt, hogy a legény lefizette az egyik hegedűst, aki valamilyen indulót kezdett el játszani, odamenve ahhoz a lányhoz, akit a legény megnevezett. Ekkor a lány szégyenében kisomfordált a teremből, olykor a legény az ajtóig táncoltatta a lányt és otthagyta. Ha egy lány és egy legény a bálban megismerkedtek, vasárnap a korzón vagy a libamezőn találkozhattak. De a legény nem kísérhette haza, mert a lányt „rossz"-nak mondták volna. A legény akkor járt először a lányos háznál, amikor zálogot kérni ment. Ha már jegyesek voltak, akkor a legény hazakísérhette a lányt. Egymás mellett haladtak, egymás kezét nem foghatták meg, karonfogva sem mehettek. Ha a lány anyja is velük volt, akkor elől mentek a fiatalok és mögöttük az anya. Ha egy lány kapós volt a bálban, azt mondták rá: „Arra a lóra kötik a csengőt, amék meg is tudja rázni." Az uradalmi birtokokon dolgozó cselédek bálját ricsajnak vagy cuhárénak nevezték. Ezek nem voltak naphoz, alkalomhoz kötve. Különösen télen hetente többször is sor került a táncra az esti órákban. Nyáron a szabadban, pajtákban, télen általában valamelyik istállóban tartották, tamburára (citera) táncoltak. Ezeken a táncos alkalmakon nem szívesen látták a falubéli legényeket, ha mégis közéjük ment valamelyik falusi legény, elkerülhetetlenné vált a verekedés. A különböző debreceni és balmazújvárosi tanyásgazdáknál szolgáló fiatalok is rendeztek ricsajt, cuhárét vagy lötyögőst. Mindhárom elnevezés a tamburás esti táncolást jelenti, melyet minden héten más tanyán rendeztek meg. Előre megbeszélték, hogy a következő alkalommal hol lesz a cuháré és ha valamelyik lánynak tetszett egy fiú, akkor sok esetben megtörtént, hogy valamelyik gyereket megbízták, hogy azt a fiút csalja el. Ilyenkor aztán a lány a közvetítő gyereknek csekély ajándékot adott. „Mikor a románok bejöttek akkor vót ez mindjárt 1919-be, hogy engem is megbízott egy jány, pízt is adott, hogy a másik tanyábul Komjáti Sándort csaljam oda a cuháréba. Hát én oda is csaltam, de kilestem; hogy még borral is megkínálta a jány a legínyt, oszt utána is bolondult a Komjáti a jánynak. Mondták is utánna, hogy ez a rébék megítette azt a legínyt. Hát ez a megítetés úgy vót, hogy a jány hónajjábul, a hajábul, meg a nemi szervirül is vágott le szőrt, megszárította, összetörte, oszt beletette pogácsába, pitébe vagy borba. Hát ilyeneket a tanyasiak csináltak csak, űk tudták ezeket a bolondságokat." (Gábor Sándor 68 é.) A cuhárék szűk körűbbek, zártabbak voltak, mint a falusi bálok. Ezeken nem volt kísérő anya vagy rokon, így ezekre a mulatságokra a nagyobbfokú szabadság, sőt szabadosság is jellemző volt. A zenét szolgáltató 1—2 tamburás legény közülük való volt. Olykorolykor obszcén dalokat is játszottak. Ilyeneket a falusi bálokban muzsikáló 5—6 fős banda a falu szigorú etikája miatt nem játszhatott. Az egyik kedvelt cuhárés nóta a következő volt: Sárinak van nagy katlanja, Belefér egy csóva szalma. Tekerítem, facsarítom, Magam alá kavarítom. „Olyan jól lehetett erre táncolni a csárdást, mikor kiverték a tamburán." (Sipos József 79 e.) Gyakran játszották a következő táncnótát is: Akármerrül fú a szél, Csak göndör ap.. .szőr, Tiszárul-Dunárul fú a szél. 351