A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1977 (Debrecen, 1978)

Néprajz - Takács Béla: A népi kerámia emlékei tiszántúli református templomokban

Nyírmeggyes), tarka (Monostorpályi), kávé szín (Tamásváralja) megjelölés is. A díszítéseknél csak annyit jegyeztek fel, hogy a badalói bütykös „külömbkülömbféle czirádákkal ékeskedő", a beregrákosi bütykös „bogláros", a beregszászvégardói korsó „czifra", a milotai bütykös „hojagos" volt. A nagyobb edények űrméretének leírásánál mindig az ittze szerepel, kivéve az érszakácsiak butykosát, amely „hat kupásnyi" volt. Feliratok tekintetében szintén kevés adatot szolgáltatnak a leltárak. A badalói bütykös azért érdekes, mert megtudjuk belőle a készítés helyét, idejét és a mester nevét: „Munkátson készítette 1807-ben Beregi Sámuel". A dévaványaiak órosa 1836-ban, az ibrányi bütykös 1735-ben, az izsnyétei bütykös 1768-ban, a lövőpetri korsó Nagybányán, a nyírmeggyesi kanta 1806-ban, a tiszaszőllősi korsók 1782, 1832-ben, a tiszavidi bütykös 1726-ban készült. Megjegyezzük azonban, hogy az inventáriumok készítői a feliratok közlésében nem törekedtek mindig teljességre. A leltározást végző személyek mentalitásától és sok egyéb körülménytől függött, hogy az egyes tárgyakat milyen részletesen vagy felületesen írták le. Valószínű, hogy nem bíbelődtek a rendszerint nehezen olvasható szövegek silabizálásával, a díszítés körülményes leírásával, hanem egyszerűen beírták a leltárba: cserép bütykös. A valóságban tehát sokkal szebbek, feliratban sokkal gazdagabbak voltak a leltárban szereplő tárgyak. Dolgozatunk bevezetőjének egyik mondata utalt a debreceni Református Kollégium Múzeumának célkitűzésére, mely szerint a múzeum igyekszik összegyűjteni minden olyan egyháztörténeti, egyházművészeti emléket, ami méltó a megőrzésre. Ezek közé tartoznak a cserép edények is. Több esztendős gyűjtő munka eredményeképpen néhány nagyon szép cserépedény került be a Múzeumba. Sajnos, a leltárakban felsorolt tárgyak nagy számához viszonyítva kevésnek tűnik az a néhány korsó, kanta, ami még megmaradt, ami túlélte az idők viharait. Arra azonban teljesen elegendők, hogy a tanulmányunkhoz illusztrációként szolgáljanak. A múzeumban levő úrasztali cserépedények egy része az 1934-es Országos Református Kiállítás anyagából került a gyűjteményünkbe, a többit az utóbbi években kaptuk különböző református egyházközségektől. Önként adódik, hogy a múzeumban levő cserépedények közül először azokat ismertessük, amelyeket debreceni fazekasmesterek készítettek. A fennmaradt emlékanyag a XIX. századból való és egy korsó kivételével a tárgyak a debreceni céhes ipar remekművei közé tartoznak. 1825-ben és 1833-ban készítette Fülöp Gáspár fazekasmester az 1—2. képen bemutatott két nagy méretű korsót. A zöld mázas, plasztikus levél, madár, emberfej, virágdíszítményekkel ellátott korsók füle alatt elhelyezett, benyomott F. G. betűk kétségtelenné teszik, hogy az edények Fülöp Gáspár munkái. Neve a debreceni fazekas céh irataiban először 1792. júl. 31-én fordul elő mesterként említve. 1825-ben már idős ember lehetett és szűkös anyagi körülmények között élhetett, mert az iparosok adóbesorolásánál a „miserabilisek" között találjuk a nevét.

7 A két korsó művészi kivitele azonban arról tanúskodik, hogy mesterségének egyik kiváló művelője volt. Ismeretlen debreceni fazekas készítette a 3. képen bemutatott világosbarna 7 Fazekas Céh Iratai. Szegődtetési és szabadítási könyv. IX. 8. 5. Iparosok adóbesorolása. IV. A. 1013. f. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, Debrecen. 311