A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1977 (Debrecen, 1978)
Természettudomány - Szathmáry László: Populációdinamikai szempontok honfoglalás – és Árpád-kori etnogenézisünk kérdéseihez
akkor is kialakulhatott, ha a honfoglalók nemi aránya a férfiak javára tolódott el (illetve ha a naturális nemi arány a nők esetében kevésbé heterogén struktúrájú komponensek beházasodása révén alakult ki), ami a két csoport kezdődő hibridizációja szempontjából azt eredményezhette, hogy a migrans férfiak és az autochton nők párválasztási esetének gyakorisága felülmúlta az autochton férfiak és migrans nők párválasztási esetének gyakoriságát. Ha emellett az autochton-autochton, illetve a migráns-migráns párválasztás aránya nagyobb, mint az autochton-migráns párválasztásé, nagy valószínűséggel olyan struktúra jön létre, melyben a nemi arány kezdeti eltérései kiegyensúlyozódnak, s a férfiak struktúrája heterogénebb a nőkénél (beleértve az első generáció egyéneit is), s az egyes embertani komponenseknek megfelelő gyakorisági maximumok stabilabban jelzik a migrans és az autochton komponensek elkülönülését (vö.: Karlin 1969, Kimura 1964, Skellam 1951). A nők esetében viszont az autochton elemek gyakorisági esetei változtak meg jobban, melyet a migrans férfiak és az autochton nők genetikai távolsága, e párválasztás relatív gyakorisága, s az utódok párválasztási szokásai szabtak meg. Hogy ez a tendencia esetünkben a 8. és a 9. századinál magasabb átlagos értékek kialakulását eredményezte, az utóbbi feltevést támasztja alá. A részletes struktúraanalízis során egy másik érdekes jelenségre is rámutathatunk. A homogeneitásparaméterek és a gyakorisági eloszlások alakulása alapján joggal feltételezhetjük, hogy a 8. és a 9. századi kevert — de az irányított.párválasztás következtében kevésbé hibridizálódott — népességek (mint amilyen például az ártándi is) esetében a panmixia a 10. századra jobban előtérbe került. Ezt a jelenséget indikált autochtonális hibridizációnak nevezhetjük. Ez a folyamat azonban interpopulációs jelleggel mehetett végbe, méghozzá az autochton és a migrans elemek dinamikájának előbb feltételezett módja szerint. így magyarázható ugyanis, hogy a 10. századi nők termetének gyakorisági eloszlásában a primer modus a 8. és a 9. századi hiátusok helyzetének felel meg, s a <p P =5% értéke szerint struktúrájuk homogénebb a férfiakénál (3. és 6. ábra). Az eltérő génállományú komponensek nemi arányából eredő irányított párválasztási rendnek megfelelően a férfiak heterogeneitása kifejezettebb, s jellegzetes embertani komponenseik a gyakorisági értékek révén elkülöníthetők (3. ábra). A 10. századi népességek legjellegzetesebb dinamikai vonását tehát úgy foglalhatjuk össze, hogy az autochton nők random-mating-jének kibontakozását a honfoglaló férfiak egyfajta irányított párválasztása idézte elő. Ez a jelenség a honfoglalók és a helyi népességek összetételében, s ezen belül a genetikailag eltérő komponensek eltolódott, nemi arányában determinálva lehetett, melyben feltehetően a magyar honfoglalás történeti körülményei is szerepet játszhattak. Éry (1970c) biometriai elemzésében abból kiindulva, hogy „... az avarkori és Árpád-kori női sorozatok között még a férfiaknál is kevesebb esetben volt kimutatható közeli hasonlóság ..." a honfoglalók normális nemi arányára következtetett. Populációgenetikai szempontból viszont férfitöbblet esetén alakul át jobban a nők struktúrája (vö.: Mather 1949). Amint az az eddigiekből is kitűnik, a honfoglalók a népesség struktúráját korántsem a késő-avarkori tendenciáknak megfelelő irányba befolyásolták. Sőt; a késő-avarkori tendenciák ellentéte érvényesült. Ezek a strukturális változások arra engednek következtetni, hogy a honfoglalók embertani szempontból inkább a kora-avarkori népességhez álltak közelebb. 2. A 10—11. századi temetők népességének termetátiaga igen érdekesen alakul. A férfiaké ugyanis megközelíti a 9. századi értéket, míg a nőké a 6—12. század folyamán a legmagasabb (4. ábra); mind a 10. századi, mind all. századi csoportok átlagos testmagasságától jelentősen eltér. Ennek kapcsán merül fel a heterózishatás kérdése. Humán populációk heterózisos jelenségeire elsőnek Boas (1895) és Fischer (1913) figyelt fel, majd Hülse (1957) alapvető meggondolásai alapján újabb lendületet kapott e genetikai kérdés történeti tanulmányozása, melynek részleteire itt nem térhetek ki (v. ö.: Szathmáry 1977a, 1977b). Esetünkben a hibridizáció által kiváltott heterózishatásnak (amely az átlagos testmagasságot növeli) az előző pontban feltételezett párválasztási rendnek megfelelően a nőknél kifejezettebben kellene jelentkezni. E várható tendencia valóban érvényesül. így az autochton népességekétől eltérő „migrans gen-pool" nagyobb részét feltehetően férfiak képviselték. A 10—11. századi termetbeli nemi differencia a 7—8. századi népességhez hasonlóan 150
