A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1977 (Debrecen, 1978)

Természettudomány - Ötvös János–Lovas Márton: Talai-coleopterológiai vizsgálatok a Síkfőkút Projecten 1976

Ezeknek a követelményeknek az ún. Barber-féle csapdák alkalmazása felelt meg legjobban, annak is az Országos Természettudományi Múzeum munkatársai által használt változata. Ez nagyobb, mint az eredeti Barber-csapda, mert 14 cm mélységű és szájánál 15 cm átmérőjű (műanyag játékvödör), míg Barber 12 cm mély 5,6 cm szájnyílású üvegeket (lekvárosüveg) alkalmazott. A csapdaedényeket peremükig be kell süllyeszteni a talajba, úgy, hogy az esővíz ne tudjon beléjük folyni, ezt úgy érhetjük el, hogy egyrészt az edény pereme körül kis lejtőt képezünk ki a környező talajból, másrészt minden edényt ellátunk egy 25 x 25 centiméteres bádogfedéllel, melyet úgy helyeztünk a csapda fölé, hogy a fedél és az edény pereme között legalább 2 centiméternyi rés maradjon körös-körül. Ölőfolyadékként etilénglikolt alkalmaztunk, körülbelül egy decilitert csapdánként. Az etilénglikolt, mint a csapdákban felhasználható ölőfolyadékot már Barber 1931-es vizsgálataiban is alkalmazta. Heydemann 1956-ban összehasonlító vizsgálatokat végzett a jobb konzerválóképességű 2—4%-os formaldehid és az etilénglikol Barber-csapdákban való felhasználása között. Véleménye szerint a Barber-csapdák ölőfolyadékának kilenc szempontot kell teljesíteni: 1. Jó ölőképesség 2. Jó konzerválóképesség 3. Csekély párolgás 4. A molekulák közötti kohéziós erő alacsony legyen. 5. Jó nedvszívó képesség (a belé kerülő állatok testnedveit gyorsan felszívja). 6. Szagtalanság (a pozitív és a negatív kemotaxis kiküszöbölése miatt). 7. Vízzel jól hígítható legyen (ezzel a gyűjtőterületre való szállítás megkönnyíthető). 8. Magas konzerválóképesség (azaz a bele került esővíz hígító hatása után is tartósítson). 9. Alacsony ár. Vizsgálatai alapján a formalin és az etilénglikol egyaránt jó ölőképességgel rendelkezik. A konzerválóképesség a formaiinnál jobb és jobb a színek megtartása is, de a preparálhatóságot az ízeltlábúak esetében erősen csökkenti, az állatok merevvé válnak, míg etilénglikol alkalmazása esetén ez nem következik be. Ami a párolgás kérdését illeti, itt az etilénglikol egyértelműen jobb. A kohéziós erő a formaimnál kisebb, a belé került állatok gyorsan lesüllyednek és jó a nedvességelszívó képesség is. Nem felel meg a formalin a hatodik követelménynek, mert igen erős, emberi orr számára is igen kellemetlen szaga van, míg az etilénglikol teljesen szagtalan. A nyolcadik követelményt is az etilénglikol teljesíti inkább, mivel még igen erős hígításban is konzervál, míg a formalin ezt a képességét a belé kerülő esővíz hatására elveszti. Végül az ár kérdése: az etilénglikol hatvanszor drágább a formaimnál. Előnyös tulajdonságai: a jó konzerválóképesség, a szagtalanság, a csekély párolgási veszteség, valamint az egyes embereknél jelentkező formalinallergia kiküszöbölése miatt felhasználása aiánlatosabb. Gyűjteményi anyag preparálása is jóval könnyebb az etilénglikolos csapdák tömeg-anyagából, mert benne nem keményednek meg az állatok. Magas forráspontja (196 °C) miatt a csapdákból visszanyert vizes etilénglikol egyszerű desztillálással könnyen megtisztítható.

11 A módszer felhasználási területe az irodalom alapján igen széles, de lényegében csak olyan állatcsoportok begyűjtésére alkalmas, melyek életszíntere a talaj felszíne; vagy a talaj felszínéhez közel eső szinteken élnek ugyan, de rövidebb-hosszabb ideig rendszeresen a talajszinten tartózkodnak (peterakás, bebábozódás, áttelelés, diapauza stb.). Ez az állatcsoport Strammer 1949-ben publikált dolgozata alapján jól ismert. A módszert speciális vizsgálatokra Tretzel alkalmazta Autökológiai vizsgálatok pókoknál című 1952-ben publikált dolgozatában. Heydemann (1955) Kultúrterületek talajfelszínének állatvilága című munkájában, Tretzel (1954) Fenológiai vizsgálatok pókoknál című munkájában; Heydemann (1955) Bogarak, mint ökológiai indikátorok című munkájában; Tretzel (1955) Intragenetikus izolatio és interspecifikus konkurrencia pókoknál; Pfeiffer (1955) A kaszáspókok ökológiája és lárvarendszertana; Heydemann (1956) A Staphilinidák téli aktivitásának vizsgálata с mun11. Balogh, J. (1958): Lebensgemeinschaften der Landtiere. Ihre Erforschung unter besonderer Berücksichtigung der zoocönologisehen Arbeitsmethoden. Budapest. 229—238. 117