A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1976 (Debrecen, 1977)
Régészet - M. Nepper Ibolya: Okkersíros temetkezés Püspökladány–Kincsesdombon
Az útépítő vállalat 1970 áprilisára elhordatta az egész halmot az általuk gépileg letermelt szint mélységéig. A Püspökladány—Kincsesdombi leletmentő ásatás második szakasza ezután kezdődhetett el. Ekkor kerülhetett sor annak tisztázására, hogy volt-e a halom alatt centrális elhelyezkedésű sír, melynek iétezésében az analógiák alapján kezdettől biztos voltam. Még az ásatás első szakaszában felállított fix pontunkról mértük vissza a halom térképeken rögzített középpontját. A kutatást egy kelet-nyugati irányú 10x5 méteres szelvénnyel indítottuk el. Ennek a szelvénynek az északnyugati sarka egybe esett a halom, mérésekből kikövetkeztethető középpontjával. Számításunkban nem is csalatkoztunk, mert a halom bázisának szintjéről csak két ásónyomot kellett haladni s ebben a mélységben megtaláltuk az igen rossz megtartású csaknem szétporlott, északkelet—délnyugati tájolású, bal oldalán fektetett, zsugorított vázat. A csontváz a fölből a rossz megtartás ellenére is foltszerűen vált ki, így mérhető volt — hossza: 130 cm. Melléklete hat rizsszem nagyságú, okkerrögöcske volt. A koponya és a vállcsontok maradványai alatt vékony, selymes tapintású bőrdarabkákat találtam. Ez a halom alatti temetkezés — az alaptemetkezés — kapta a 3. számú sír jelölést. A 3. számú sír környékének pontosabb megfigyelése végett egy újabb 10x5 méteres szelvényt csatlakoztattam az előzőhöz. Ennek a második szelvénynek az északnyugati sarkában mutatkozott egy ívelt árok nyoma két ásónyomnyi mélységben. Az árok 70 cm széles volt és a szelvény nyugati falán is túl futott. így ebben az irányban egy harmadik 10x5 méteres szelvényt is felfogtunk. Ebben a szelvényben sikerült is a kissé lapított negyed körív alakú árkot teljesen feltárni. (9. kép) Az árok elhelyezkedése olyan, mintha a halom középpontjából húzott kör egy szakasza lenne. Az árokból néhány borsószem nagyságú okkerrögön kívül más nem került elő. Ez az árok nyilvánvalóan a 3. számú, tehát a halom alaptemetkezésének felismert sírhoz tartozik, hiszen azt egy oldalról szinte keretezi. Véleményem szerint az ároknak a temetési szertartásnál lehetett szerepe. A halom alatti centrikus temetkezés feltárásával befejeződött a Püspökladány—kincsesdombi ásatás, melynek során Magyarországon első esetben nyílt lehetőség arra, hogy egy halom módszeres és teljes feltárásával három különböző rítusú sírt hozzunk napvilágra. Ugyancsak első ízben történt meg, hogy ezeknek a síroknak a teljes környezetét is sikerült vizsgálat alá vetni. * * * 9. kép Az alaptemetkezéshez (3. számú sír) tartozó ívelt árok 62