A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1976 (Debrecen, 1977)

Művészettörténet - Tóth Béla: Gy. Szabó Béla művészete

3. kép. Édesanyám, 1936 körülvevő természet, a világ végtelen nagyságát jelenítve meg, mert szinte valamennyi képen jelen van az ember is legtöbbször az alkotó személyében, sőt önarckép formájában. Az ábrázolás módja is összefogott, olykor szinte darabos, a művész többnyire csak jelzi a részleteket, ami az egész sorozatnak itt is valami erőteljes, expresszív jelleget kölcsönöz (1. pl. a 12., 23., 25., 44., kép), ami persze abból is származik, hogy Gy. Szabó máris meglehetősen virtuóz mestere a vésőnek. Hol nyersen, keményen, nagyvonalúan használja, foltokat tépve ki vele a fából, hol pedig szinte pepecsel, s hol a bátor nekilendülés, hol az óvatos aprólékoskodás jellemzi módszerét, néha egy képen belül is (pl. 40., 43. kép). De találunk olyan tökéletes harmóniával megoldott, kismérete ellenére is nagyvonalú alkotást, mint pl. a 13. lap. * * * „Föld, erdő, isten" — írta valamikor Szabó Lőrinc egy kötete homlokára. Puszta, tenger, erdő hármas egysége alkotta a Liber Vagabundi ciklusait, vagyis a természet, a természet és az ember. Gy. Szabó művészetének legfőbb célja ez időktől kezdve egyre inkább a természetbe való behatolás, a természet szépségének, gazdagságának megjelenítése, feltárása. Ehhez tökéletesíti technikáját, eszközeit, látásmódját, s ennek lehetőségeit keresi szüntelenül a közeli és távoli világban. A művész 1936 és 1943 között hatszor járt Szánkon a Duna—Tisza közi falu homokbuckái és vadvizei között. Az eredmény: sok-sok gyönyörű pasztell és egy rajzos könyv: a 271