A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1976 (Debrecen, 1977)

Művészettörténet - Tóth Béla: Gy. Szabó Béla művészete

A gondos megszerkesztésben én hajlandó vagyok Gy. Szabó mérnöki erényeinek vetületét is látni. De kitűnő az egész könyv kompozíciója is: ciklusokból áll, mint egy jól elrendezett verses kötet, vagy egy tételekből épülő szimfónia. A ciklusok címei: introductio, gaudium, labor, quies, tristitia, finis. Nemcsak az egyes képek, de ezek a cikluscímek is elárulják, hogy a szerző a jelenetek hangulati elemeinek is nagy jelentőséget tulajdonít. A hangulatoknak, a téma érzelmi elemeinek megragadása ettől kezdve máig minden Gy. Szabó-i mű tulajdonsága. Tárgyainak megválasztása, megformálása végső fokon ebben a hangulati sajátságban összegeződik. Ezek a tulajdonságok adják, hogy bár a sorozat a mesterséggel ismerkedő művész tájékozódása nyomait is magán viseli, s Molnár C. Pál, Budai György, a japán Kiyonaga vagy Hokuszai lehellete is fodrozza a képek felületét, a végső eredmény mégis egységes: Gy. Szabó-i. A könyv a Magyar Könyvbarátok Társaságának dicsérő oklevelét nyerte el, mint 1935 legszebb magyar könyve. E könyvével és egykorú és későbbi hasonló tárgyú műveivel mesterünk a Magyarországon kibontakozó népi írói, művészi mozgalom sodrának egy erőteljes hullámát is képviseli. Az állástalan mérnök egyelőre matematika-, fizikaórák adásából tartja fenn magát, s amit elvesztett a — gyárban, azt megtalálja a — művészetben: 1934-ben Kolozsvárt Szervátiusz Jenővel együtt rendezett kiállításán 14 pasztellel, 27 szén- s 3 tusrajzzal s 12 fametszettel szerepel, 1936-ban pedig ismét Budapestre megy, s a Képzőművészeti Főiskola grafikai osztályának vendéghallgatójaként Varga Nándor Lajos, a kiváló művész és tanár óráit látogatja. Itt lát először fát metszeni. 1939-ig tanul a főiskolán, s bár eleinte itt is eddigi útján halad, az új környezet, körülmények hatására egyre közelebb kerül a kor magyar grafikájának divatos, klasszicizáló, dekorativitásra törekvő stílusához, amit summásan „római iskolá"-nak is neveznek (Édesanyám, Önarckép, 1936), s a japán hatás is egyre tudatosabban jelentkezik művein (Női arckép japán stílusban, 1936, vagy Női akt, 1937). Népies vonzalmait azonban itt sem tagadja meg, amire pl. a Halászok (1936) utal. Közben 1937 tavaszától őszéig egy hátizsákkal s olykor gyalog, bejárja Olaszországot, Görögországot, Bulgáriát, a következő évben pedig Jugoszláviát. Az első két országba a természet szépségei mellett nyilván a művészet is vonzza, a rég halott mesterek alkotásai, az utóbbi kettőbe, amellett, hogy Bulgária útba is esett hazafelé: főleg a természet és az ember. Útjáról a pasztellek és metszetek hosszú sorában „számol be". Művészünk 1934 után, a budapesti években sem hagyta abba a pasztellezést. 1934-ből például kiemelhetjük a megragadó erejű második Édesanyám című képet; tovább folytatja rajtuk a Liber Miserorum témakörét (Munkás, pontosabban munkanélküli, Rálátás a szegénységre), s fest néhány szép táj-, illetve városképet Kolozsvárról (Tavasz a Monostoron), Segesvárról, a Balatonról és a Duna—Tisza közi Szánk homokvilágáról. Az 1937-es utazásról készült pasztellek mint pompás dokumentumok, s mint művészi alkotások, is figyelmet érdemelnek. Velencétől Capriig, az Arnótól a Vezuvig idézik fel a két háború közötti Olaszország tájait, városait, embereit. Az embert e képek előtt fogja el először a bőség zavara Gy. Szabó Béla rendkívül gazdag művészetével szemben: melyiket szeressem, melyiket emeljem ki? — Talán a Salernói moló-X leheletfinoman omló színeivel, felvillanó s mégis kifejező formáival, vagy a Velencé-t, mely pazar fényeivel Turnert idézi, vagy a Zöld v/z-et, mely már-már egy absztrakt festő eszközeivel (sok-sok zöld és a háttérben néhány színes folt: víz és vitorlák) idézi a valóságot. Hasonló jellegű és értékű a Görögországban készült Vouliagmeni. A Halászok a parton, fák a vízben (1937) már otthon, Romániában készült. A következő év nyarán pedig különösen a dalmát tengerpart nyújt megkapó élményeket a művésznek (Spliti és Hveri képek, Kuglizok Korcsula szigetén). A nagy utazás legközvetlenebb, leghozzáférhetőbb eredménye azonban ismét egy fametszetes könyv, az 1939-ben Kolozsvárt kiadott Barangolókönyv. Ötven kisméretű metszet alkotja a könyvet, a metszetek azonban egészen más jellegűek, mint a pasztellek voltak. Az „érdekes" részletek, a „festői" mozzanatok helyett ezek a nagy élmények: az alföldi puszták, a tenger, az erdő summázó, szinte filozofikus megjelenítését adják (pl. a sziklán mászó teknősbéka, 2. kép), legfőbb mondanivalóként az ember magányát, kicsiségét, az őt 270