A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1976 (Debrecen, 1977)

Néprajz - Cs. Tábori Hajnalka: A kemencében főzés egy tárgyi emléke

leírását. Más a helyzet ott, ahol már a leírás idejében elhagyták a kemencében való főzés szokását, s magát az egész eljárást csak az adatközlők visszaemlékezésére támaszkodva írták le. Több olyan átmeneti állapotot rögzítő példával is találkozhatunk, ahol az egyre ritkábban ismétlődő kemencében történő főzéshez az elhasználódott, tönkrement fazékemelők helyett egyéb segítséget vettek igénybe. Lássunk néhány példát ezekről az esetekről is. Pest megyéből Gombáról, Monorról közli Borzsák Endre: „Télen nagyobb részt a kemencében, nyáron a patkán főztek. Télen reggel-este befűtötték a kemencét, fűtés után szétkotorták a parazsat és a hegyes fazekakat berakták a kemencébe. Mikor a leves megfőtt, egy kevéske parazsat húztak a katlanba, ennél kavarták meg a rántást egy kis serpenyőben. A katlant különben, eltekintve néhány alkalmi esettől csak nyáron használták."

20 Nagyon szemléletes leírást találunk a kemencében való főzés szokásáról Morvay Juditnak a mezőkövesdiek cserépkultúrájáról szóló tanulmányában: „Míg a mezőkövesdi házakban a fehérre meszelt búboskemencéket fel nem cserélték a rakottfalú vagy más sparhelttel, leginkább cserépfazekakban főztek és melegítették az ételt, bent a kemencében vagy a padkán, a kemence szája előtt. A kemencébe már kora reggel betolták a fazekakat, mert délre, tizenegy órára kész kellett lennie az ebédnek.... A fazekak alá szalmát tettek, úgy tolták be a kemencébe a piszkafa vagy a szénvonó segítségével. A fazekakat jól feltolták a kemence pofájába, ügyelve arra, hogy mindegyiket egyenletesen érje a meleg. A gyatra asszony sokszor kilyukasztotta a fazeka oldalát."

21 Az ételféleségekről szólva Morvay elmondja, hogy azokat az ételeket főzték a kemencében, amiknek egyenletes főzés kellett. Leginkább húslevest, kocsonyát, babot, borsót, árpakása levest, kukoricakását, káposztát stb. Az előkészítéssel nem bajlódtak sokat: „reggelre megsózva betették, délre tökké főtt minden".

22 A főzés előkészítése és az egész munkamenet általában mindenütt hasonlóan zajlott le. A kemencébe betolt fazekakat időnként megnézték, megkavarták, vizet öntöttek rájuk. A rántás előkészítését és az ízesítést már a kemence szájánál levő padkán végezték. Ugyancsak itt főzték össze a kemencében megfőtt húst a krumplival, kásával, tésztával. Ilyen általános adatunk van Mezőtúrról is: „télen, amikor a kis család a szobába húzódik, és a kemencében ég a tűz, az ebéd megfőzésére külön nem gyújt tüzet a konyhában a gazdaasszony, hanem a tótfazékba felkészíti a babot, borsót, krumplit vagy bármi mást, befedi és bedugja a kemence szájába, ahol szép csendesen megfő délre".

23 „Ha beállt a hideg, a főzéssel behúzódtunk a kemencéhez" — mondta egy idős hajdúböszörményi asszony, Bíró Imréné. Úgy tűnik, mintha elsősorban takarékossági szempontok vezettek volna a kemencében végzett főzéshez, s ez igaz is, de más oka is volt. A nyitott kémény alatti padkán az őszi-téli időben nagyon bajos volt főzni. Bármilyen serényen végezték is a munkát, a nyitott kémény alja hideg és huzatos volt, az asszonyok fáztak, márpedig a főzést nem lehetett elsietni. A fűtés, a tüzelés mindenkor sok piszokkal, szeméttel járt, ezért érthető, hogy a kemencében való főzéskor arra is törekedtek, hogy lehetőleg tiszta maradjon a tűzhely környéke. A mezőkövesdiekhez hasonló eljárást követtek a tótkomlósi szlovák asszonyok, akik szintén szalmát tettek a kemence szájába, és azon csúsztatták be és ki a nagy cserépfazekakat. Az idősebb tótkomlósi adatközlők elmondták, hogy az első világháború előtt használtak fazékemelőt is, amit szlovákul kocik-пак neveztek. A tótkomlósiak kocikjának volt egy olyan változata is, amelynek az állását szabályozni lehetett. Vagyis a két egymás felé hajló szár állását egy csavar forgatásával közelíteni vagy távolítani lehetett egymástól aszerint, hogy kisebb vagy nagyobb edény mozgatására használták. A békéscsabai szlovákok szintén használták a kocikot. Az eszköz villarészét a helyi kovácsmesterek, a farészeket az ügyesebb kezű gazdák maguk készítették el. 20 Borzsák Endre: A régi tűzhely, ételek, étkezés. NÉ. XXXIII. évf. (1941) 219. 21 Morvay Judit: A cserépedény a mezőkövesdiek kultúrájában. NÉ. XXXVII. évf. (1955) 47. 22 Morvay i. m. 48. 23 Molnár Ilona: Mezőtúr fazekas ipara. (1933 Szakdolgozat a debreceni KLTE Földrajzi Intézetében.) 178