A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Szabó Sándor Géza: Jánosi Zoltán debreceni munkásságáról

fővel fogadja; válaszait Sebestyén névvel, s a készülődést jelző diák szóval jegyzi. A vállalás azonban még csak a szándéké - Absolont védi a királyi udvar - bátor talmi - fénye. Miként a szocialisztikus eszme-hivőt a szabadelvű politikus, a radikálist az óvatos reformer, a harcos tevékenyt a lelkész ortodox státusza. Hogy felüláll az minden aktualitáson. Ám az ellentétek éleződnek - jőnek a háborús idők. Igaz, a politikai harcok szünetelnek, mégis a szociális nyomorúság radikalizálja a közhangulatot. Jánosi a háborút a világtörténelem szégyenének nevezi - s kapcsolatát szorosabbra veszi azokkal, akiknek a fegyverkezés nem áll érdekükben. Most is értük, a munkásságért harcol, midőn egyetemes leíegyv érkezésről, újra a népek testvériségéről beszél, hirdeti Keresztelő János mennyországát, s János evangélistát idézi: „Az én országom nem e világból való Azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról". (Ján. 18:36-37.) - A profetikus szavak oly erővel hangzanak, hogy Tisza István maga követeli egyszer s mindenkorra szóló elhallgattatását, eltiltását a szószéktől. Ám a prédikátor is - bár még köti az egyházfegyelem - általános keresztyénségben kezd gondolkodni. Illúziói szétfoszlottak, csupán a tettekben, a lendületben - szavakban többé nem bízhat. „Lehullt az álarc" - idézi a példázatos bibliai történetet. „Lehullt az álarc. S a valódi) arc Visszataszító, mint az ördögé! Kettészakadt a legvégső kapocs Mely szivemet Dávid király «zivéhez fűzte! Elvetve már a kocka! Nem fogom Bevárni csalfa támadástokat: Én támadok!" vágja ki Absolonnal együtt. Elérkezett a kenyértörés napja. 1918 elején - Károlyi-párti programmal - Debrecen I. kerületének képviselőjévé választják. * * * Ami rá vár, s amit várnak tőle nem kicsinység békeidőben sem: szociális, következetesen küzdő érdekképviselet. Természettől való bizonytalansága fel is kerekedik benne. Nem érzi magát készültnek, méltónak sem a feladatra, s annál inkább, mert mint politikus tisztán méri a frontokat. Végül vállalja azonban, mert tudván: nemcsak a nép rokonszenve, az idők is választják. Vállalja, mert először nyílik lehetőség szélesebb körökben elveinek gyakorlati alkalmazására. Példát, utat kíván mutatni. Az egyház - mely az embertestből kioperálta az áttetsző lelket, s izoláltan, laboratóriumi körülmények között csak avval foglalkozott - ha egyház akar maradni - részt kell vállalnia a társadalom életében. A társadalmi munka eszköz, melynek vállalataiban saj átlagosan alakul, és újratermelődik az erkölcs. Jánosi a politika fórumain is lelkész-feladatot lát el, a vallás bajaira írja receptjeit. Felekezeti elfogultság - mondhatnók, az egyház megítélésében elfoglalt álláspont akkoriban - s különösen az ő számára csaknem mindent meghatároz. Általános szabadságjogokon kívül közoktatásügyi, államberendezkedési vonatkozásai vannak, kijelöli a földkérdésben elfoglalt helyet, s nem utolsó sorban meghatározza a pártpolitikát. Jánosi a számára alapvető kérdésben a legradikálisabb megoldást követeli: szabad egyházat, szabad államban. Kulcsa ez egész képviselőségének, ajtait szélesre tárni. 779