A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Nagy Sándor: Földi János hadházi évei (Adalékok életrajzához és hajdúkerületi orvosi működéséhez)

Növénytani jegyzetei kéziratban maradtak és máig sem tisztázható körülmények között elkallódtak. A hajdúkerület közgyűlési iratai között azonban másolatban megtaláltam három - egy nagyobb és két kisebb terjedelmű - eddig ismeretlen, a helytartótanács rendeletére készített összeállítását a hajdúvárosok területén ritkábban előforduló ásványokról, növényekről és állatokról.

239 A helytartótanács 6362. számú rendeletével kötelezte a fizikusokat, hogy megyéjükben a „természet három országából" található „mindenféle ritkább természeti növéseknek a catalogusát" a pesti egyetem részére évenként kétszer: tavasszal és ősszel állítsák össze.

240 Földi a rendeletet 1795. június elején kapta meg és „Őszi jelentés"-ét már október 28-án megírta. A rendelet kézhezvétele és a jelentés elkészítése között alig öt hónap telt el s ez az aránylag rövid idő arra mutat, hogy már meglevő jegyzetei alapján dolgozta ki összeállítását a helytartótanácsi rendelethez csatolt utasításnak megfelelő rendszerben. A .hajdúvárosok homokos, agyagos síkságon terültek el, különleges ásványi kincsei nem voltak, ezért Földi a jelentés I. részében csak háromról tehetett említést: a hadházi homokban talált hajdúková-ró\ (Piromachi nigri), amellyel a szegényebb emberek tüzet csiholtak, a szoboszlói agyagban bőven előfordult s mész helyett használt csapóiöld-vo\ (Márga cinerea), az ugyanitt, de főleg Angyalháza puszta talajában volt, szappan készítésre nagyon alkalmas széksó-ró\ („Ex classe Salium natrum"). A II. rész a legterjedelmesebb, 215 növénynevet tartalmaz. Néhányhoz néprajzi szempontból is figyelemre méltó megjegyzéseket fűzött. A hajdúvárosok népe a szapora galambócot (Verbena officinalis) fejfájás ellen, a kornis enciánt (Gentiana pneumonenthe) epilepsziában, ízületi gyulladásos lázban, az ebtejfüvet (Euphorbia lathyris) hashajtónak használta, a kerti kandilla (Nigella sativa) magvát bors helyett, a sása resukát (Lepidum sativum) hús mellé savanyúságnak, a fejér nyírfa (Betula alba) nedvét borral keverve fogyasztotta. A sebforrasztó kányafűből (Sisymbrium sophia), a lepmencse ürömből (Artemisia campestris) és a seprő cirokból (Holcus sorghum) seprűt készítettek. A nánási határban vízállásokban és tócsákban termett harmatkása szálkafűről (Festuca fluitans) megjegyezte, hogy Szatmár megyében is talált ilyen növényt s ott jóízű magvát Keresztelő János ünnepétől késő őszig gyűjtötték, levesben és más ételekben megfőzték, de a hajdúvárosokban a nép nem ismeri, nem használja. A vámospércsi határban, a debreceni Nagycsere erdőben és a szomszédos helyeken előforduló élesmosófú (Andropogon gryllus) narancs színű fás gyökerével faedényeket tisztítottak. A csomóba kötött gyökereket Vámospércs, Acsád és Debrecen szegényebb népe a debreceni vásárokon árulta és innen jutott el az ország minden részébe. Az erdőkben bőven termett tálmosó féntő (Equisetum arvense) viszont fémedények tisztítására, fényesítésére volt igen alkalmas, ezért gyűjtötték és szintén a debreceni vásárokról vitték szét az ország minden részébe. A száraz években igen bőven termett bondor ballát (Salsola tragus) ínséges esztendőkben takarmánynak is használták, 1794-ben a nagy szárazság miatt 239 Uo. 1795. Fasc. 2. №62., 1796. Fasc. 4. №56. és 1798. Fasc. 5. №36. A másoló az ortográfiában következetlen volt, pl. ugyanazt a szót hol ts-el, hol cs-vel írta stb. A Függelékben mindhárom jelentést betűhíven közlöm, csupán a magyar elnevezések előtt írt „Hungarice" szót hagytam ki helykímélés végett. 240 Közgy. jkv. 13. kötet. 1795. Pünkösd hó 30., 11. 715