A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Művészettörténet - Masits László: Káplár Miklós művészi indulása

tolakodnak és lármáznak . . . Azért vetette rá magát a halálos betegen fetrengő képzőművészetre a legveszedelmesebb bacilus a képüzérkedők. Azok fogják kiirtani a képzőművészetet gyökerestől ha az állam és a társadalom azt össze­tett kézzel nézi. Azért a komoly művész előtt három ut áll: megalkuvás, ön­gyilkosság és éhen hálás, ebből választhatnak. Rádióba beszélés 1934." Őszinte véleményét tükröző leveleiből, a sajtó számára írt s többnyire meg is jelent fogalmazványaiból főképp kezdetben a mindent egyszerre elmondani akarás árad. Helyesírását az egyes szavak könyvekből való kiírásával igyeke­zett tökéletesíteni. Nem változtattunk rajtuk. Helyesírását sem korszerűsítet­tük. Eredeti gondolatai így hitelesek. Hajdúböszörményhez közel, Hajdúnánáson 1925-ben és 1934-ben kiállí­tást rendezett Kampier Kálmán, Maghy Zoltán festőművészekkel. Kiállításuk sikerét kívánta szolgálni az az írás, melyet a helyi hetilap 7 ' 1 közölt: „ ... ott a baj, hogy nem tudja a közönség, ki a művész. Sokszor jót akar, mikor megvesz egy rossz vásári képet, azt hiszi, hogy pártolta vele a művészetet. Nem tudja azt, hogy aki azt a rossz képet rásózta, az nem művész, hanem képügynök és arany helyett rezet vett. Itt van a nagy hiba, hogy a közönség nem tud különb­séget tenni a vásári portéka és a művészi munka közt. Több esetben a rossz kép tetszik, mert a kép belső értékét nagyon kevés ember látja meg. A kép­üzérkedők pedig kilesik, hogy mi kell a közönségnek és olyat adnak a közön­ségnek, amilyet parancsol. Modernet, régifajtát, világos vagy sötét színekkel festve. Alakkal vagy alak nélkül, amilyet akar a közönség a képüzérkedőknél, olyat kaphat. Ha valaki leírja, hogy milyen képet akar, megkapja akár meg is várhatja. [. . . j Az az ember, aki azért fest, hogy pénzt szerezzen vele, az nem művész. A művészet nem üzlet. A művésznek olyannak kell lenni, mint a pacsirta; a pacsirta énekel nem törődik azzal, hogy hallgatják-e, tetszik-e, valakinek vagy nem. Ő leénekli a magáét, mert ez a hivatása. [. . .] A művész a saját érzését és ízlését követi megalkuvás nélkül. Azért van, hogy nem fest úgy ahogy pa­rancsolják. Magyarországon 6500 ember fest, de művész nincs több 100-nál az egész országban. Tehát 6400 ember bitorolja a képzőművészetet. Pedig a leg­veszedelmesebb bacilusa a képüzérkedés. [. . . ] A művészet finom palánta, so­ha annyira nem volt rászorulva az ápolásra, mint most. Képzelje el valaki, hogy palántái vannak, van 100 a legértékesebbekből és ő elutazik, a cseléd pedig a dudvákat öntözi és mire hazajön, látja, hogy a palántái el vannak sárgulva, a dudvák pedig buján nőnek. 100 palánta körül 6400 a dudva. Nagyon jó len­ne, ha közönség igyekezne megkülönböztetni a palántát a dudvától és az ara­nyat a réztől." * * * Ez alkalommal nem feladatunk, de vázlatosan, mégis írnunk kell a művész életének arról a korszakáról, mely a legnagyobb kérdést felvetette. Ez a beér­kezés ellentmondása. Káplárnak, mint művésznek az elfogadása a társadalom részéről tükrözi az ellentmondást a haladó szelleműek és a konzervatív erők kö­76 Hajdúnánási Újság. A hetilapban: „Káplár Miklós, Kampier Kálmán és Magi Zoltán képkiállítása" (Szerk. • Nikodémusz J.) 28. évf. 1934. 16. sz. ápr. 13. 1-3. 557

Next

/
Thumbnails
Contents