A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Művészettörténet - Masits László: Káplár Miklós művészi indulása

nat felvillanását. Az írónak hosszú idő és sok beszéd áll rendelkezésére, hogy mindent elmondjon, ami csak előadni való az emberi életről, a festő a szem egy rezdülésébe kénytelen sűríteni az egész létezést. És mégis, a festő ugyanolyan szuggesztív lehet, mint az író, s azonfelül aránytalanul könnyebb a sikert elérnie, mint az írónak. Az író csak azokhoz szólhat, akik megértik a nyelvet, amelyen beszél: a festő az egész emberiséghez fordul, mindenkihez, aki azon a kultúrfokon van, hogy egy festményt egyáltalán megérthet. Mikor e sorokat írom, előttem van Káplár Miklósnak két festménye. Egyik egy pásztort ábrázol, egy hortobágyi juhászt, a másik egy havas tájkép, a vihar által félrenyomott cserény a végtelen hófúvatban. Ez a két kép már sok év óta áll a dolgozószobámban és mennyit beszélt nekem. Az a pásztor (14. kép), ahogy összehunyorított szemmel, a maga ódon bundájában belenéz a világba, egy egész ezeréves nemzet életét reprezentálja. Arca komor s mégis derült. Természetes viszonyban van az élettel és a halállal. Sziklakeményen áll meg a pusztai életben, ahova beleszülte őt az ismeretlen Erő. Érezni, hogy nem fél. Hős. Hős a maga módján, ravaszsággal kerülve meg a bajt. Abban a világban, amelyet a másik kép mutat: a hóförgetegekkel beszántott sivatagban. Ezen a két képen a festő mindent elmond a világról, mely szeme előtt megnyílt. Minden pillanat magában foglalja az egész múltat. Azért beszédes egy ilyen kép, mert többet mond el, mint amit a művész szerszáma képes elmondani: megörökíti a lélek előtt felvillant létezést. Megmozdítja a fantáziát, felébreszti a történelmi tudást, megborzolja a szociális emberszeretetet, valósággal minden érzést szabaddá tesz, amivel az ember belenéz a nagy kísértésbe, az emberi életbe. S mikor így elgondolkodom a festő művészetének titkain, rájövök, hogy a festő ugyanúgy a legmélyebb gyökereit érinti az életérzésnek, ahogy az író is azt akarja a könyvek száz oldalain elérni. Eszembe jut a legelső pillanat, amikor evvel a festővel találkoztam. A debreceni Déry (sic) Múzeumban voltam, s Ecsedi Pistával, a nagyszerű ethnográfussal az ősművészeti tárgyakban gyönyörködtem. Megbámultam az alföldi pásztorok remekléseit. A faragott és írott szerszámokat, a karikásostorokat, és a csontból, fából készült eszközöket. Figyelmeztetett az alföldi kálvinista magyar eredeti gondolkodására, hogy a szent korona tetejére a kereszt 13. kép. Móricz Zsigmond neve az „elkelt képek" vevői sorában. A művész feljegyzése az 1932. évben 544