A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Művészettörténet - Masits László: Káplár Miklós művészi indulása

úgyis tudom pénzre is van szükséged." Az érdeklődésen túl azonban többet nem tett. Később Kaposváron, majd Szentendrén is letelepedhetett volna, ha él a kedvező ajánlattal. Káplár életkörülményei Hajdúböszörményben mindvégig szűkösek voltak. Ehhez járult özvegy édesanyjáról való gondoskodása is. Egy megállapodásban' arról olvashatunk, milyen feltételeket szabott a gondozást vállalónak: „özv. Móricz Mihálynét felvettem az anyám mellé a következő feltételek mellett: Tartozik az épületet kívül belül ősszel tavasszal bemeszelni. Az anyámat ugy jó, mint rossz vizzel ellátni és az épületeken a kisebb tapasztásokat megcsinálni és a kerítés tövit felhányni és a kertben mindenre vigyázni mint magáéra. Télen a fűtő anyagot behordani minden reggel. Szükség esetén a jószágnak enni adni. Sütésnél, mosásnál segiteni szükség esetben teljesen elvégezni. A kertet tisztán tartani. Ennek fejében a kamarának használt szobának a fél oldalába lakhatik. Tyúkot korlátolt számban tarthat és két malaczot hizlalhat, ezért pedig tartozik fizetni havonta 5 az az öt pengőt. Ugy a tyúkot, mint malaczot csak elkülönítve tarthatja. A feltételeket elolvastam és kötelezem magam a betartásához munkaadó alkalmazott ezeket ha be nem tartja vagy ha a havi öt pengőt nem fizeti pontosan vagy valami bün cselekmény közbe jöttével azonnal elbocsájtom." A szerződés a ridegpásztori és a nehéz paraszti életfeltételek között kialakult szokásjogot tükrözi, amelyben az azonos sorsúak iránti megértésnek nem jutott hely. A legilletékesebb Veres Péter ebben a kérdésben is. Megállapítása" nemcsak szülőfalujára, hanem a szomszédos Hajdúböszörményre, sőt valamennyi alföldi településre - évtizedekkel visszatekintve még inkább - érvényes: »Tulrideg ez a nép. Lenézi, megveti az „ingyen élők"-et és ezt, ha teheti érezteti is velük. Az írókat is, de arról már sejt valamit, azonban a festőt nem tekinti komoly embernek. A „piktor"-nak furcsa, szobafestős mellékize van. Ez a falu - sok más alföldi kálvinista fészekkel együtt - képnélküli falu. Jórészt csak fényképeket ismernek.« Az említett megállapodás mellékletének lapjain feltüntetett 170 db. leltárba vett tárgy között még 1 befőttes üveg, 7 ócska abroncs, 4 kapocs, stb. is értéknek minősül. Részletesen felsorolja az ólban és előtte, még a tyúkólba bent található „kis czövekeket", „akáczfákat", vagy a ház előtt a„3 czulápnak valót, 1 ütő fát, 2 dió verő rudat" stb. is. E „leltár" ijesztő adatai a retusálatlan fényképhez hasonló hitelességgel mutatják a nagy alföldi mezővárosban élők nehéz helyzetét. Ezzel együtt gondolnunk kell azoknak a kunyhóknak a tájékára is, ahol még ennyi „mindent" sem lehetett volna leltárba foglalni. Helyhez, tájhoz kötődött. A Tiszántúlhoz ösztönösen is ragaszkodott. Akkor is, mikor más helyen kedvezőbb körülmények között élhetett volna, „ . . .a kiállításom megvolt, de gyalázatos módon sikerült, látogató egyáltalán nem volt, se képet nem adtam el, persze a városháza termét sem kaptam meg az erélyes polgármester ugy fogadott röviden mint egy kocsist szoktak: „mit akar, nincs hely alászolgája".

7 5 Megállapodás, 1931. DMA Képzőműv. Gyűjt. Káplár. 6 Veres Péter levelezőlapja Masits Lászlóhoz. Részlet. (Budapest, 1956. júl. 3.) 7 Káplár Miklós levele Maghy Zoltánhoz. (Hajdúböszörmény, 1925. nov. 11.) Maghy Z.: Emlékeim Káplár Miklósról. Hajdúböszörmény, 1935. aug. 8. Gépelt kézirat. 46. 526