A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Művészettörténet - Masits László: Káplár Miklós művészi indulása

Akkor nem volt műértő, vásárló közönsége e nagy mezővárosnak. De ez a réteg a többi alföldi mezővárosban is hiányzott. Az utókornak nagy segítséget jelent, hogy megírta önéletrajzát, melynek egy változatát Meiler Simon bevezető soraival Móricz Zsigmond révén a Nyugat folyóirat is közölte.

8 „Születtem 1886-ban, Hajdúböszörményben. Szüleim földmívesek voltak. Én is mint parasztgyerek nevelkedtem fel. 13 éves lehettem, mikor a legidősebb bátyám, aki a Nagyhortobágyon gulyásbojtár volt, hazajött cifra szűrben. Nekem ez annyira megtetszett, hogy attól a perctől kezdve minden vágyam az volt, hogy én is gulyásbojtár leszek a Nagyhortobágyon, aztán nekem is olyan szép cifra szűröm lesz, mint a bátyámnak. 1902-ben mentem ki a Hortobágyra tanyásnak. Aki a Hortobágyon akár csikós, akár gulyás akart lenni, annak előbb inasesztendőt kellett tölteni: tanyásnak lenni, aki a háztartást vezeti és az egy év alatt elsajátítja azt, amit tudni kell egy bojtárnak. 4 évet töltöttem a Hortobágyon, 1 évig tanyás, 2 évig gulyásbojtár és 1 évig pedig csikósbojtár 1907-ben megbetegedtem, megfájdult a lábam, nem tudtam járni. Az orvos azt mondta, reumások a lábaim, fürdőre kell menni. Nagyváradra mentem, a Félix-fürdőbe és ott gyógyultam fel, . . . Aztán felkerültem Pestre, mint mészáros-segéd. Egyszer munka nélkül járkáltam az utcán és összetalálkoztam egy mészáros barátommal, aki szintén munka nélkül volt és ő mondta, hogy menjünk el a Szépművészeti Múzeumba, ott fűtenek és nagyon jól el lehet tölteni az időt, aztán meg szép képeket is lehet látni. Nagyon tetszett nekem ez az ajánlat, hogy még képeket is lehet látni. (1909.) Mikor beléptünk a múzeumba és megpillantottam a Piombó-féle férfiarcképet, mindjárt azt gondoltam, hogy most már tudom mi leszek. A mészárosság nem elégített ki és most egy olyan foglalkozás tárult elém, amit még ezideig nem ismertem. Nagy öröm fogott el és a múzeumban-levés nem időtöltés lett, hanem egy nagyon kellemes élmény. Másnap festéket vásároltam és hozzáfogtam festeni, de sehogy sem ment. [. . .]

9 A lakást sem tudtam fizetni és így felmondták. Lakás nélkül voltam. A Városligetbe jártam hálni. Nagyon rossz helyzetbe kerültem. Már három napja nem ettem. Már nem is voltam éhes, csak kimerült, még a beszéd is terhemre esett. Jártam sorba a pincérügynököket és kértem őket, hogy adjanak bármilyen munkát. Azt is megmondtam, hogy mészáros vagyok. Kaptam is egy konyhamészárosi állást. Elküldött az ügynök Zsolnára. Ott aztán jó dolgom is volt. Ami pedig a legfontosabb, az volt, hogy a III. osztályú váró- és étteremben kiszolgáltam mint pincér. Azért aztán boldog is voltam, hogy a pincérséget, amire annyira vágytam, megtanulhattam. Később megismerkedtem egy rajztanárral, kitől órákat vettem. Megtanultam tőle a festés elemeit. Másfél évig voltam Zsolnán és mikor Pestre mentem, már a festésről is volt fogalmam és aztán képzett pincér is voltam. Már fel is vettek egy Teréz-körúti vendéglőbe, de ott nem voltam sokáig, mert nagyobb étterembe vágytam. A Bristolba mentem, onnan a Pilseni sörcsarnokba. Ott ismerkedtem meg Rippl-Rónaival. Egyszer az asztalomhoz ült egy nagykalapos, fekete angolbajuszos úr. Nagyon érdekesnek lászott. Ebédet kért. Kért, hogy ajánljak neki valami jót. Ajánlottam neki és nagyon meg volt elégedve. Azt mondta, hogy máskor is eljön, csak mindig olyan jót hozzak neki. Kérdezem a főpincért, hogy ki ez az 8 Mellet Simon: Milyen árat kell fizetni a művészetért! с bevezető utáni életrajzból részletek Nyugat. 1931. 24. évf. dec. 16. (Szerk.: Móricz Zs. és Babits M.) Bp. 1932. 679-681. 9 Terjedelmi okok miatt a kihagyott szövegrészeket itt és a továbbiakban: „[...]"-el jelöltem. 527