A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Néprajz - Balázs Lajos–Hoppál Mihály: „... ismerem én ezeket a neveket ...” – Vallomás és életforma

utakon, s nappal az erdőben, éjjel pedig jöttek kitérő utakon a városokat, helységeket kikerülve erőltetett menetben jött hazafelé és hatodnapra a Vereczkei szoroson, hol Árpád, a honalapító átjött, ők is szerencsésen átjöttek. A Lenkey századba nádudvari fiúk voltak. Kerekes Gábor huszárhadnagy Kerekes Sámuel-Kiss Anna (Kiss Gáspár leánya) fia, Kabai Sándor, Jenéi Gábor, Molnár Imre, Nagy Gábor, Kovács Mihály, Katona Lajos, Dobrai Imre, Schwartz Mózes, Márai András, Fekete András, Benkő György, Farkas Sándor, Szilágyi Gáspár, Karács András és Palasitz József huszárok. De itt megszakadt a leírás, majd idehaza a háború után parókián kutattam, hogy mi lett a Sisvai Mártonnal. Itt tudtam meg, hogy elfogta az osztrák csendőrség és Bécsbe viszi börtönbe és ott hal el a sok nélkülözések és kínzások között 1853. év január 27-én 45 éves korában. Ennek a nagy forradalmárnak és nádudvar szülöttjének semmi emléke sem Nádudvaron, ebbe a forradalmi hagyományú községbe egy utcát vagy teret adni kell emlékének. 1917. május 26-án heves harcot vívtunk az oroszokkal, mi hátrább jöttünk a tartalék állásba, a mi ezredünk Bludniki falunál foglalt állást, ahol majd június 10-én igen súlyos közelharcot vívtunk az oroszokkal, a harc elmúltával, ahol az ezred állománya felére csökkent, az ezredet leváltották, tartalékba tették pihenésre. A keleti fronton Galíciában 1917 nyarán már nagyba dühöngött a Kerenszki-féle offenzíva, ezidőbe a mi csapatunk a tartalék sereghez volt beosztva és mindig oda vezényelve, ahol veszedelem fenyegette az állásokat, majd 1917. augusztus 1-én a hármas határnál (osztrák, orosz és román) Raronce falunál állásba mentünk, itt az oroszokkal augusztus 27-én igen súlyos harcot vívtunk. Reggel б órakor elkezdődött több száz ágyúból a pergőtüz, este б óráig, akkor ki az állásból támadni. Az oroszok igen heves puskatüzzel fogadtak, hiába volt a pergőtűz, az ezredünk jó fele odalett, sok sebesült, halott. Én a kis gyalogsági ágyúval az első állásból a megszólaló orosz géppuskásokat hallgattattam el, ha leadtam 9-10 lövést egy helyen, rögtön más helyre mentünk, nehogy minket is elhallgattassanak, a hátizsákot nem vittük magunkkal, hogy könnyebb legyen, egy ilyen helyváltoztatás után a volt helyünket belőtték az oroszok az ágyútűztől meggyulladt a czókmókunk és a hátizsákba a fehérneműnk, levélpapírok elégtek, elégett a Sivai-féle írás is, amit nagyon sajnáltam, hisz sokat elővettem, olvasgattam és elbeszélgettünk nádudvari fiúk rajta. Másnap, augusztus 28-án este leváltottak bennünket, friss csapatokkal, minket pedig tartalékba tettek. Szeptember 14-én megsebesültem, a jobb faromon srapnell szilánktól, evvel kórházba kerültem Csernovitzba, ismét két hét múlva Kolomeába vittek, majd kissé javultam és a miskolci kórházba vittek, innét október 24-én a debreczeni üdülőbe helyeztek át, honnét december 25-én karácsonyra az ezredünkhöz a pótkerethez gyógyultan áthelyeztek, ahol a gyűjtőszázadhoz beosztottak. A gyűjtőszázadnál könnyű munkákhoz használtak fel, pihentetve javítottak fel, majd 1918. év március 20-án a menetszázadhoz beosztottak és másodszor 1918. május 10-én újra kimentem a keleti frontra. Előbb további kiképzésre és őrszolgálatra Tiraszpol nevű városba (Dnyeszter partján), hol az orosz hadsereg visszahagyott katonai raktárát őriztük, mely a Bresztlitovszki békeszerződés szerint az osztrák, az ukrán és a román államé volt. Mind a három állam katonasága őrizte, a katonai raktárban szerszámok (ásók, kapák, fejszék, csákányok) voltak, a három nemzet katonasága osztotta széjjelfelé és szállította elfelé. Mi még ezen kívül a rekvirált gabonát (búza, rozs, árpa, zab, tengeri, ezenkívül szarvasmarha, sertés, juh és gyümölcsöket). Az ukrán parasztok a tiraszpoli vasútállomásra kihozták, azt vasúti kocsikba raktuk és szállították hazafelé. Majd 1918. szeptember hóba, mikor az odesszai lőszerraktárt felrobbantották ellenséges elemek, akkor Odesszába (a Fekete-tenger partján) hoztak, hol a megmaradt lőszerraktárt ürítettük kifelé, a lőszert raktuk autóra, az szállította kifelé a kikötőbe, ott raktuk hajóra és a hajó vitte a Fekete-tengeren kifelé, ott pedig borították a tengerbe, az arzenálba lévő régi ágyúkat szintén autóra raktuk, szállítottuk az állomásra s raktuk vagonba és szállították a pilseni ágyúgyárba újakat gyártani belőle. 509