A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Néprajz - Szalay Emőke: Női fazekasok két hajdúsági faluban

egyedül dolgozott.

11 Fazekas Lídiához hasonlóan kimaradt a Fazekas család tagjainak felsorolásából Fazekas József, a bátyja, aki a II. világháború kitöréséig fazekasként dolgozott. Fazekas Lídia 1911-ben született id. Fazekas Lajos hatodik gyermekeként. Családjában, ahogyan maga mondta „firól-fira maradt a fazekas mesterség." Apja, nagyapja fazekas volt. A családi hagyomány szerint déd- és üknagyapja is ezt a mesterséget űzte. A falubeliek a házukat korsós háznak nevezték. Lídia körül az egész család fazekasmesterséggel foglalkozott. Az édesapja fiait 12-13 éves koruk körül kezdte tanítani a mesterségre. Édesanyja és nővérei sikálták az edényeket. Ö és húga már egész kiskoruktól segítettek. Először három-négy éves korukban adtak a kezükbe kisebb cserepeket, ún. macskacserepet, amelyet kedvtelésből, játékként sikáltak. Mint kisgyermekek, szerették a korongot. Eleinte játszottak vele. Ráfeküdtek az alsó nagy korongra és körbeforgatták magukat, míg el nem szédültek. Sokszor a fejüket is beütötték, de nem törődtek vele, élvezték a játékot. A szülők nem bánták, ha a gyermekek a koronggal játszottak, legalább így elfoglalták magukat, nem kellett vigyázni rájuk. Fazekas Lídiát a játékon kívül a korongon végzett munka is érdekelte. A korongon apját igyekezett utánozni. Odatett egy darab agyagot a korongra, kezdetben nem sikerült középre tenni, forgatni sem tudta rendesen, s így inkább csak összemacsmagolta, besározta a korongot. Az édesapja haragudott rá: „Már megint felültél, besároztad a korongot". Az édesanyja figyelmeztette: „Ne ülj fel, mert kikapsz, besározod mindig a korongot, apád haragszik érte!" De ő csak vágyott arra, hogy korongozhasson. Alig várta, hogy az apja kívül menjen a kapun, már fent is termett. Eleinte macsmag lett, amit készített. Ö azonban féltve őrizgette, dugdosta, nehogy apja kezébe kerüljenek, mert kihajította. Bevitte a sut hátuljába, papírral betakargatta, hogy szikkadjanak. De nem száradhattak itt, mert édesapja mindig igazgatta a kemence tetején lévő edényeket, és félt, hogy munka közben rálép, összetapossa. Ezért kivitte a kamrába és eldugta a íerslag alá, amelyben búza állt. Száradás után ki akarta égetni edényeit. A kemencébe való berakásnál kileste, hogy mikor megy el az apja és titokban bedugta valamelyik nagy edény alá, ahol nem lehetett látni, mert ha apja megtalálta kidobta. Égetés után a kiszedésnél ugyancsak titokban vette ki. Az első edények égetésekor már 6-7 éves volt. Ezek az edénykék még kis alaktalan darabok, lapos cserepek, virágcserepek voltak. Vitte az iskolába játszani. A gyerekek kérték, csináljon nekik is. Csinált sorban az iskolás cimboráinak. Nyolc-kilenc éves kora körül már ügyes cserepeket készített. Amikor először sikerült olyan virágcserepet készíteni, amivel maga is elégedett volt, nem dugta el sietve, hanem rajtahagyta a korongon. Édesapja hazajövetele után meglátta, csak ennyit mondott: „Te csináltad ezt, te Lidi jány? Ez mán egész 11 Németh Nándor megrendelő levelei a Hortobágyi Csárda részére: 1936. okt. 29. „Fazekas Lidus Nádudvar. Megkaptam levelezőlapját és csodálkozással olvasom, hogy édesapja még egy darabot sem készített az edényekből, amelyeket én Önnek megmutattam, hogy átveszek. Száz pengőig készíthet edényeket. Ami Önnek van kiégetett apró kis edény, azokat is átveszem, csak az a kérésem, hogy vasúton vagy szekerén küldje el. Várom az Ön apró agyagedényeit és írja meg, mibe kerül és én a pénzt postán címére el fogom küldeni." 1942. május 21. „Fazekas Lídia és Júlia, Nádudvar. Kedves Mesternők! . . . Csináljanak nekünk körülbelül 40 darab gyertyatartót, apró kis csirkéi tatot, vázákat és kis fedeles, sótartókat. Egyebet is meg fogunk venni..." 1944. május 18. „Fazekas Lídia és Júlia, Nádudvar. Kedves Lídia és Júlia!... Küldjenek 100 pengőért gyertyatartót, hamutartót és más apróságokat." 31* 483