A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)
Néprajz - Dankó Imre: Változások a magyar parasztság életmódjában, kultúrájában, különös tekintettel a dél-bihari síkságra
A történeti tárgyú folklórelemek alapja az a sokoldalú antifeudális magatartás és küzdelem, amely rányomta a bélyegét az itteni élet minden megnyilvánulására. Az újabb folklóranyagban, például ez az antifeudális tendencia konkrét formát is kapott. A mesék többsége a parasztság szegénységéről, nehéz életéről és álmáról; a föld birtoklásáról szól. 3// Etnikus jellemző az itteni nyelvjárás is. Természetes, hogy a mai népnyelvi vizsgálatokban nagy szerepének kell lennie a településtörténeti kutatásoknak, Benkő Lóránt helyesen állapította meg, hogy olyan területeken, ahol nagy volt a vándorlás, jelentős volt a népmozgalom, nem lehet a mai nyelvi viszonyokból korábbi állapotokra következtetni. 3 '* Ez területünkre is vonatkozik, hiszen a jelenlegi állapot végeredményében - a kisméretű kontinuitást most nem tekintve - a XVIII. század elejére vezethető csak vissza. Több tényező öszszevetéséből valószínűnek látszik, hogy területünkön a középkorban és a hódoltság elején is élt valamilyen tájnyelv, mert a terület betelepülése, földrajzi elzártsága, a XVI. század végéig való érintetlensége indokolják. De erre vonatkozóan számottevő bizonyíték, emlék nincsen. A dél-bihari falvak lakosainak nyelve a tiszai nyelvjáráshoz tartozik és valamelyes kapcsolata van az erdélyi mezőségi nyelvjárással. Hangtanilag nézve jellegzetes hangzója a zárt e (ё), ez különbözteti meg és az északkeleti nyelvjárástól (Tanuhatna emberséget a menyitú. Elmehetne szógáni, de tohonya. Megcsinájják az ajtót). Megvan benne az í-zés is, ez viszont a mezőségi tájnyelvtől különböztetné meg, ha következetesen érvényre jutna. 3 ' 9 (Píze van teli a bugyelláris. Kinízte magának ászt a jóu lovat. Sziepen ineköüt a fehírníp a templomban). Zárt szótagokban az 1, r és j előtt a magánhangzók megnyúlnak benne. (Arra felé ment a gazda. Kenyeret csinának az aratásba. Üjbu elővette a kóúrság.) Megtalálható a záródó jellegű diftongizáció is. A zárt szótagokban lévő 1 hangot nem tüntetik el, hanem ejtik. (Lehull a fáru a levél. Almafa alatt állt a bölcsőü. Felmentettík az adóu alul.) Ezek az utóbbi hangtani sajátságok a tiszai nyelvjárás keleti részéhez tartozónak mutatják nyelvjárásunkat. A hangtani sajátosságok mellett szótaniakat is találunk nyelvjárásunkban. Itt említhetjük meg először az archaizmust, amely régi szavak használatában mutatkozik meg. A régi szavak között sok a latin eredetű, ezek a XVI-XIX. századi közigazgatási, egyházi élet, művelődésügy szóhasználatából, terminológiájából származnak ( A gyerek most teszi ja egzáment. A noutárius megírta a vizát. A kontrektusba belevettík ászt a kikötíst is, hogy csak pízzel lehessen fizetni. A rektor elejbe jártam. A penzumot mindig megcsinátam. De a gymnáziumot nem gyakorolhattam.) Táji jellegük annyiban van, amennyiben egyéni fejlődést mutatva csak területünkre vonatkoznak, illetve egy olyan nagyobb területen ismertek, amelybe a dél-bihari falvak is beletartoznak. Az archaizmus mondattani vonatkozásban is észlelhető. Ez tartozik főleg az erdélyi, mezőségi hatások közé és az összetett múlt használatában mutatkozik meg leginkább (Elattam vout a tehenet. Nem vala szorgalmam az osko377 Dömötör i. m. 15. 378 Benkő Loránd: Magyar nyelvjárástörténet (Bp. 1957) 45., 84-85. Vö.: Kálmán Béla: A mai magyar nyelvjárások (Bp. 1951) A tiszai nyelvjárástörténet. 25-27. 379 Márton Gyula.- Az í-zés állapota a Fekete-Körös völgyében. Magyar Nyelvjárások X. (1964) 63-83. A mezőségi nyelvjárással hangtani szempontból több egyezést mutató nyelvjárási sziget. Bélfenyér és Tenke nyelve viszont a bihari tájszóláshoz áll közelebb. 473
