A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Néprajz - Dankó Imre: Változások a magyar parasztság életmódjában, kultúrájában, különös tekintettel a dél-bihari síkságra

tyol nyakravaló, sötétkék lajbli, hasonló színű magyar nadrág, fekete sinóros csizma" volt a használatos.'

1

''

8 Ez a viselet egy úgynevezett „belső ember" ruházata volt. A „köznép" viseletéről Fényes Elek tájékoztatott egyik munkájában. Eszerint „ruházatjuk vászon vagy gyolcs bő ujjú ing és gatya, széles karimájú kalap, fekete 's ritkábban szürke guba, juhász bunda."

349 A „belső emberek" azaz a nagygazdák viseletéről is írt, „a' vagyonosabbaknál setétkék posztónadrág és dolmány, ugyanilyen színű mellénnyel." Hajukat hosszúra nevelik és kenik 's a' hajadonok ünnepeken pártát viselnek, többi öltözetjek nem sokat különbözvén más magyar vidékek fehér népeitől."'

5

'

0 A köznépnél a múlt század 70-es éveiig általános volt a bocskor is. Annyira, hogy egy népi csúfoló egyenesen Bihar megye címerének mondta: Biharmegye címere, Bocskor, málé, cibere!

1

'

1 A csizma egészen a századfordulóig „úri" viselet volt; csak a módosak engedhették meg maguknak. De még a gazdák többségének is csak ünneplő lábbelije volt. Egyben a legénység jele is volt. Ezért első vételnél jó nagyot vettek és csináltattak. Ezt a csizmát váltotta fel a vőlegénycsizma, ami aztán sok esetben a gazdája haláláig kitartott. Gondosan őrizték, a sutban függött rendszerint. A női csizmaviselet is a XIX. század elején terjedt el. A nagylányok, az „eladók" piros csizmát kaptak, ebben vettek részt a vasárnapi cicázásokban, a táncokban. A piros, esetleg sárga csizmákat elviselték menyecske korukban s azután a női asszonycsizmák is feketék voltak. Egyébként a nők is bocskort hordtak. Az első „cipellők", vagy „topánkák" a vásárok révén az 1860-as években jelentek meg területünk kisasszonyai lábán (papkisasszonyokat, a jegyzők lányait, a földesuraság lányait, nevelőnőket, az uradalmi tisztség leányait illette meg ez a cím). Lassú terjedéssel hódították azután meg a nagygazdák és mesteremberek lányait; később asszonyait is. Éppen ezzel kapcsolatosan maradt fenn egy érdekes vélemény „miszerint megengedhetetlen hogy mindenféle renden lévők csizmát húzva urizáljanak és magokat semmihez se tartsák." Különösen „fegyelmezetlen" volt a nép Szalontán, Ugrán és Kötegyánban. Elannyira, hogy Fényes Elek adatközlői ezt érdemesnek is találták megemlíteni. Fényes pedig közre adta, írván: „vannak a köznép közt számosan elfajultak is, kivált némelly helységekben, úgymint Szalontán, Ugrán Kötegyánban."

1

'

2 Az elmondottak alapján nem lehet kétséges, hogy az elfajultak, azaz a szalontaiak, ugraiak, kötegyániak zöme viszonylag fejlett gazdasági és társadalmi viszonyaik folytán szűknek találták a feudális falu zártságát: abból szabadulni akartak. Területünkön viseletbeli sajátosságnak számítható a geszti fekete szűr fe348 Banner János: A békési községi levéltárban őrzött Litterae Currentales viselettörténeti adatai. Népünk és Nyelvünk. V. évf. (1932) 142. 349 Fényes E.: Magyar Országnak... mostani állapotja statisztikai és geographiai tekintetben, i. m. IV. 50. 350 Uo. 351 Dorogi Márton: Népies csúfolók Püspökladányban. Néprajzi Közlemények III. évf. (1958) 4. 236. 352 Fényes E.: Magyar országnak... mostani állapotja statisztikai és geographiai tekintetben i. m. IV. 50. 466