A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Néprajz - Dankó Imre: Változások a magyar parasztság életmódjában, kultúrájában, különös tekintettel a dél-bihari síkságra

kiadási rovatba, hogy: „A Vátyoni Pusztán egy Szérüs kert arkoltatván a' Zsadányiak által, egy részin munkájok Béribe fizettem 39 Rft. 18 xr." Olyan jellegű kézműves munka után is fizettek már, amit régebben a jobbágyok robotban megcsináltak, vagy a falusi, esetleg udvari kézművesek előzőleg kötelességszerűen elkészítettek. így például 1833-ban „A' Vátyoni Majorság Szint Náddal megfedettem, fizettem 2 Rft. 30 xr." - jegyezték fel.

28:j Ugyanezen évben még azt is olvashatjuk, hogy „Tsináltattam Szalontan Tizen két ujj ekét, öszvesen 36 Rft."

28,i A kezdeti állapotokat semmi sem érzékelteti jobban, mint a geszti krónika azon feljegyzése, amely az uradalmi ispánról szól. Eszerint, „ki csősszé volt, Tisza László Ur Geszten udvarbiróvá nevezte Dúló Istvánt. Amikor pedig 1791-ben Tisza István Ur Bécsbe véletlen maga magának halálát okozta, az egész jószág Tisza László úrhoz jött, akkor Dúló István az egész jószágban inspektor lett és tekintetes titulust kapott." Vagyis nem különösebb jártasság, a gazdálkodáshoz való szakértelem tett valakit a kialakuló gazdasági rendben elöljáróvá, vezetővé, hanem a nemes és jobbágy régi viszonya. Nyilvánvaló, hogy Dúló István, mint uradalmi inspektor ugyanúgy dolgozott, illetve dolgoztatott, mint ahogy látta, csinálta a régi, jobbágyi keretek között, ugyanazon módon, azokkal az eszközökkel. Ez a múlt század második felének elején, amikor gazdasági reformereink egyre-másra adták tanácsaikat az okszerű, az eredményesebb, a „megkívántató" gazdálkodáshoz, ki is derült és a támadások középpontjába került. Területünkre vonatkozóan is számos közlés, hír jelent meg a korabeli gazdászati lapokban. Legtöbbjük azzal a céllal, hogy a korszerű, a hagyományos módokkal szakító, árutermelésre dolgozó, nagy terméseredményeket biztosító gazdálkodást itt is elősegítse. Ezek közül mindössze hármat említünk meg. Az első 1859-ből származik és dél-bihari viszonylatban, tudósítás formájában számol be a korszerűtlen gazdálkodásról.'

28

' A második tudósítás, minden bizonnyal az előző írója tollából, meg éppen egy „reform törvény", a répa termesztési adatait ismertette.

288 A harmadikat Tisza László írta 1866-an és az az érdekessége, hogy a még nem is olyan régen az erdőben gazdag vidékről szólva, az erdőültetés körül szerzett gyakorlati észrevételeit ismertette.

289 A földhasználat általában kétnyomásos volt. Egyes helyeken három nyomás is kialakult, mint pl. Méhkeréken

290 és Geszten, de nem ez volt a jellemző. A geszti háromfordulót úgy használták, hogy az elsőbe őszit, a másodikba tavaszit vetettek; a harmadikba pedig here vagy lucerna került; de leginkább 284 Uo. 1834. július 38. tétel. 285 Uo. 1833. Elegyes költségeké 65. tétel. 286 Uo. 1833. m/3, tétel. 287 -y.: Vidéki tudósítás. Dél-Bihar. Magyar Gazda. 1859. 1. 3. sz. 288 Dél-Bihari m. k.: Répatermesztési adatok. Gazdasági Lapok I860, febr. 23. 289 Tisza László: Gyakorlati észrevételek az erdőültetés körül. Kolozsvári Nagy Naptár 1866. 290 Méhkerék térképe: GYÁL. Bm. I. 143. Méhkerék rendezett határának térképe. Kronosz Rudolf mérnök. 1868. A nyomásos gazdálkodásba az 1894. évi XII. te. próbált rendet vinni. Kimondta, hogy olyan helyeken, ahol volt és a birtokarány szerint számított 2

/

3-os többség továbbra is kívánja, ott kötelezővé kell tenni. A nyomásba nem lehetett bevonni a szőlőket, erdőket, nádasokat. A nyomáskényszer azonban sohasem valósult meg. Az 1942. évi XVI. te. pedig fel is oldotta. E szerint a nyomásos gazdálkodást bármikor meg lehetett szüntetni, ha az érdekeltek birtokarány szerinti egynegyede úgy kívánta. - Biharugrán háromforgós gazdálkodás folyt. Vö.: Bertalan Ágnes i. m. 1516. 443