A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Néprajz - Dankó Imre: Változások a magyar parasztság életmódjában, kultúrájában, különös tekintettel a dél-bihari síkságra

mezett. Parasztjaink a nagyobb, a munkamegosztás terén jobban előrehaladott helységekbe szállították és eladták a halat, mint például az ugraiak Váradra. A kötegyániak pedig egyenesen panaszkodtak, amiért nem volt jó jövedelmük a halászatból, bár ,,a falu mellett elfolyó Gyöpess folyó minden fajta halban bővelkedik, de nem mindenkor alkalmas halászásra és a piac nagy távolsága miatt semmi értéke sincs" - írta az 1713. évi kötegyáni összeírás."

1

'

1 így nyilatkozott még 1839-ben Fényes Elek is, azt írván a Gyepesről, hogy Kötegyánnál a Gyepes jóízű halakkal kedveskedik."

262 A jobbára sekély vizekben leginkább a rekesztő halászat dívott. Igen elterjedt volt a tapogatóval való halászás is. Atapogatókat (csonkakúp alakúak) fűzvesszőből kötötték. Hálós halászat csak a mélyebb folyóvizekben volt. Télen is halásztak, de sokkal kisebb mértékben, mint nyáron és más évszakokban. Az emlékezet bő adatokat szolgáltat még ma is a régi, bizonyára a XVIII. század folyamán is ismert kezdetleges halászeljárásokra. Ezek közül a főleg télen űzött bunkózás, azaz halütés volt a legelterjedtebb. Szinte semmiféle eszköz sem kellett hozzá, csak egy nagy husáng. A rendszeresen bunkózóknak afféle fakalapács-szerű szerszámuk éppen volt. Rámentek a jégre, meglesték a jég alatt feljövő halat és amikor a hal legközelebb volt a jég alsó felületéhez, jól odavágtak a jégre. Az ütés erejétől a hal egy kicsit elkábult a jég alatt. Ez elegendő volt arra, hogy fejszével a jeget gyorsan felvágják és a halat kiemeljék. Kedvelt nyári halászati mód volt a szigonyozás is, amit a vasvilla elterjedése után a vasvilla sok esetben helyettesített. Területünkről nem egy, ma már funkciójavesztett kettes, hármas, sőt ötös szigonyt is ismerünk, gyűjtöttünk be. A halászat jelentőségének csökkenésére mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a ma begyűjtött szigonyok tulajdonosai már nem is tudták, hogy ezek a padláson, itt-ott hányódó eszközök mire valók voltak. A halászat ,,szabad kenyér" volt, ahogy mondták viszszaemlékezéseikben adatközlőim. Mert bár a halászati jog a földesuraké volt, a szabad halászatot nem lehetett megakadályozni. Ez azt is jelentette, hogy a hal, halászat kevésbé szerepelt az úrbéri szolgáltatások, inkább az ajándékok között. A vizek és vele együtt a halászat akkor kezdett különösebb értéket képviselni, amikor fogyóban volt, amikor a vízterület jól körülhatárolhatóvá vált és a halászatot könnyen lehetett ellenőrizni. A halászati jog a jobbágyfelszabadításkor részben a földesuraknál maradt, részben pedig az új földtulajdonosok, illetőleg a községek kezébe került. A halászati jogot sok huzavona után az 1888. évi XIX. te. rendezte. Eszerint nyílt vízen csak társulatok halászhattak. A magánosok, víztulajdonosok ennek értelmében társulatokká alakultak. Mint például 1923-ban is a Sebes-Körös nagyharsány-körösladány szakaszát

2

'

11 bérlő társulat. A bérlő úgynevezett halászjegyet kapott, amivel igazolta a halászjogát. Ez gyakran el is veszett, de sokan így akarták a halászjegy hiányát elkendőzni. Természetesen az esetek nagy többségében eredménytelenül. A halászjegy fontos okmány volt, ha mégis elveszett, újat kellett váltani. Ehhez azonban a régit érvényteleníteni kellett, mint a geszti Erdei Sándor esetében is. Erdei 1931-ben vesztette el halász jegyét.

2

"

4 A halpusztulás olyan nagymérvű volt az utolsó fél évszázad alatt, hogy egyesek egyenesen a hal tenyésztésére gondoltak. így Bihar megye képviselőtestülete már 1912-ben tárgyalta az oká261 OL. U. et С. 39/19. 1713. 262 Fényes Elek: Magyar Országnak. . . mostani állapotja statisztikai és geographiai tekintetben (Pest, 1839) IV. 48. 263 Biharvármegye Hivatalos Lapja. 1923. 151. 264 üo. 1931. 43. 438