A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Néprajz - Dankó Imre: Változások a magyar parasztság életmódjában, kultúrájában, különös tekintettel a dél-bihari síkságra

nyi Már Ignác haltenyésztési ügyét.

265 Nem véletlen, hanem a földrajzi és történelmi tényezők szerencsés összjátéka, hogy itt épült meg az ország első nagyüzemi halastava, amely ma is működik, fejlődik és hazánk közélelmezése terén igen hasznos szolgálatot végez.

266 A régi halászat „melléktermékei" is nagyon jelentősek voltak. A Tiszauradalom például 1833-ban a csikászást és a nadályfogást is bérbeadta.

267 A halászathoz hasonló utat tett meg a vadászat is. Területünk vadban bő vidék volt. Ahogy Kovács Imre mondta: „vad állatok is különfélék keringik ezen Járás vidékeit. Az őzek a lapályok erdős, és tserjés helyein nem ritka tünemények."

208 De ugyanígy sok volt a vaddisznó, a nyest, a mókus, a borz, a vadmacska és egyéb vadállat, nem beszélve a nagyon gyakori nyúlról. A fegyveres vadászat úri foglalkozássá alakult, mertszigorúan összekapcsolódott a fegyverviseléssel. Éppen ezért a népi vadászatban nem annyira a fegyverek voltak fontosak, mint a különféle csapdák, tőrök, hurkok, amikkel megfogták a vadakat, és a hajtás, amit különösen kártékony vadak kipusztítása céljából pgy-egy falu közösen is csinált. A jobbágyfelszabadítás után a vadászati jog is megoszlott. Részben a földesúrnak maradt, részben pedig a községekre szállt. A falvak akárcsak a halászat esetében, árverésen értékesítették. Sarkadkeresztúr például hosszú időn keresztül négy külön, önálló darabban adta bérbe vadászterületét árverés útján.

2(i!l Később a területeket összevonták, mert a vadállomány tovább csökkent és 1932-ben már csak két, éspedig külső és belső vadászterületről volt itt is szó.

2

'

0 A külső vadászterület 2800, a belső pedig 400 katasztrális hold nagyságú volt csak. A vadászatnál meg kell emlékeznünk arról, hogy az területünkön még a XIX. század első felében is összefüggött némiképpen egyes állatfajták domestikációjával. A vadászok elfogták például a túzokfiókákat és odahaza felnevelték. Tenyésztésükre azonban nem került sor, mert az igen érzékeny túzok nem volt alkalmas a házi tenyésztésre. Bármily szelíd is tudott lenni, és jól érezte is magát, a rabságban nem volt szaporodásképes. A túzokbefogásnál jelentősebb volt a darvak tartása. A darvakat is kiskorukban fogták öss^e és szelídítették meg. Felnevelve szaporították is őket, de tartásuk általánossá soha nem vált. A darvak házi tartásával kapcsolatosan érdekesen jegyzett fel néhány esetet Osváth Pál, mintegy magyarázatát is adva annak, hogy a darvak tenyésztése miért nem vált általánossá. Ugyanis kis gyermek mellett nem volt tanácsos tartani, mert esetleg halálra is sebezte, a szemét kivágta.

271 A gyűjtögetés is egyre jobban elcsökevényesedve tovább élt területünkön. E tárgykörből fontossága miatt a méhészkedéssel kell leginkább foglalkoznunk. Kovács Imre említi, hogy a „szalontaiak közül is sokan szednek mézet, kivált a Járás Mezőségén, és alsóbb tájjain."

272 A kaskészítésre minden helységben bőven állott rendelkezésre gyékény. A kasokat fűzvesszőből is kötötték. Az ilyeneket kívülről betapasztották, a gyékényből készülteket nem. Ké265 Uo. 1912. márc. 7. 266 Vermes Ernő (szerk.): Bihar vármegye tíz évvel Trianon után (Berettyóújfalu, 1930) Címtár. Vö.: Bertalan Ágnes: Asszonyok, lányok Biharugrán. A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 42-43. (Gyula, 1963) 3-9. 267 GYÁL. Tisza iratok. Számadáskönyv 1833. 105. és 106. tétel. 268 Schram-Kouács i. m. 11. 269 Biharvármegye Hivatalos Lapja 1907. máj. 9. 270 Uo. 1932. 24. 271 Osváth i. m. 20-22. 272 Schram-Kouács i. m. 13. 439