A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Néprajz - Dankó Imre: Változások a magyar parasztság életmódjában, kultúrájában, különös tekintettel a dél-bihari síkságra

„urbárium felől való feleletek"-ben, 1770-ben, azt mondták, hogy „Nád-vágó Réttyeink vágynak a'melyekből tűzbeli szükségeinket segíthettyük."

256 Az 1772. évi geszti urbárium pedig kimondta: „minthogy pedig ezen Helységben a' Fáizáson felül a' Nádolás is az Uraság által meg engedtetik; ezért is az Urbáliális Öll-Fákon kívül minden egész Ház helyes Jobbágy, Negyven Kéve Nádat vágni, 's fent irtt mód szerint kirendelendő Hellyre vinni tartozzék, úgy az egész Ház helyesnek proportioja Szerint Fél, Fertály és Nyolcad helyes Jobbágyok is tartozzanak."

2

" Azokban a helységekben, ahol kevés erdő volt, vagy a fákat már nagyon kiirtották, a nádat egyenértékűnek vették a fával és ehelyett használták, szerepeltették. Ezt az egyik urbárium ki is mondta: „Minthogy pedig Erdőnek fogyatkozása miatt ezen helységben a fáizás helyett Jobbágyoknak a' Nádolás Uraság által megengedtetik, azértis az Urbárialis öl fának helyében minden egész ház helyes Jobbágy negyven Kéve nádot vágni tartozzék."

258 A vízi világban élte virágkorát a gyékény és a fűzfa is. A gyékényt ugyancsak sokféleképpen felhasználták. Nemcsak kosarakat, kasokat kötöttek belőle, hanem ponyvákat is, amelyeket szekereken alkalmaztak. Szűcs Sándor, a sárréti gyékény felhasználásáról, feldolgozása eszközeiről 1913-ban, az akkor még élénkebben élő emlékek alapján kimerítő összefoglalást készített.

259 A fűzvessző feldolgozásának, feldolgozása eszközeinek, eljárásának, sajnos nincsen ilyen jó ismertetése. Mindössze az egyik közeli helyi újság ügyes közlésére szorítkozhatunk. Ez már címében is elárulja, hogy a fűzvesszőt milyen általánosan és sokoldalúan használták fel.

260 Cikkünk kosárkötőfűzről, fonófűzről és kötőfűzről tud. A vízi világ felszámolásával a fa, a nád, a gyékény megfogyatkozása egész sereg életmódbeli változást idézett elő. Ezek közül csak a leglényegesebbre térünk itt most ki. A településben és építkezésben bekövetkezett változásokkal külön foglalkozunk, ezúttal csupán a földművelésben és vele kapcsolatosan a táplálkozásban, a gabonatermesztéssel kapcsolatos kézművességben, közlekedésben és kereskedelemben, valamint az állattartásban végbement változásokra szeretnénk rámutatni. A vizek eltávolításával, az erdők mind erőteljesebbé váló kiirtásával, a nádasok felszámolásával nagy területek szabadultak fel és váltak a földművelés számára alkalmasakká. A dél-bihari síkságon a szántóterület 1720-1750 között 15%-kal, 1750-1850 között további 34%-kal, 1850 és 1900 között pedig újabb 23%-kal nőtt. A szántóföld ilyen mérvű szaporodása háttérbe szorította az ősfoglalkozásokat; a halászatot, a gyűjtögetést és lehetőséget nyújtott az árutermelő mezőgazdasági nagyüzem kialakításához. Ennek alapját a XVIII. század vége óta tartó gabonakonjunktúra adta. A halászat alapvetően fontos volt területünk életében. A lakosság élelmezését igen nagy mértékben a vizekből kifogott halak, illetőleg már vízi állatok, például teknősbéka, rák és csík biztosították. Különféle leírásokból tudjuk, hogy kenyeret és más kenyérféleséget alig vagy igen kis mértékben fogyasztottak. Majdnem igaz volt az a ma már hihetetlennek ható, de még mindig élő szólás-mondás, hogy eleink a főtt halat sült hallal ették. A halászat jól is jövedel256 OL. Helytart. lvt. (C. 59.) 4. Ugra. 257 OL. Helytart. lvt. (C. 59.) Geszti urbárium. 1772. 258 OL. Uo. Ugrai Urbánium 1772. 259 Szűcs Sándor: A gyékény feldolgozása és eszközei a biharmegyei Sárréten. Debreceni Szemle, 1933. évf. 392-408. 260 Kosár-, fonó- és kötőfűz. Szeghalom-Vidéki Hírlap, 1902. dec. 7. 437