A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Néprajz - Dankó Imre: Változások a magyar parasztság életmódjában, kultúrájában, különös tekintettel a dél-bihari síkságra

natkozóan idéznünk kell a Cséffa-nagyszalontai járás 1932 második felére megállapított mezőgazdasági munkabéreit.

239 „Férfi munkások részére augusztus hónapra hordási és cséplési munkáért 1 P 70 fill.; egyéb munkáért 1 P 20 fill.; szeptemberben ugyanannyi, októberben bármely mezőgazdasági munkáért 1 P. Novemberben 80 fill, és decemberben ugyancsak 80 fill, fizetendő. Női munkások a férfi munkások bérének 70%-át, a gyerekek (12-15 évesek) és korosak 50%-át kapják." Ezzel a bérmegállapítással kapcsolatosan rá kell mutatnunk arra a konkrét gazdasági- és társadalmi helyzetre, amely ezt létrehozta. A bérmegállapításban szereplő bérek a maximumot jelezték, tehát a valóságban ennél sok helyen kevesebbet fizettek. Az is érdekes, hogy a béreket havonkénti részletezésben állapították meg, a munkaerőszükségletnek megfelelően. A férfi és a női, valamint a gyermek és az idős munkások között tett különbség ugyancsak rámutat a kizsákmányolásra. A két világháború közötti társadalmi fejlődés legemlítésre méltóbb mozzanatainak azokat az elvándorlásokat kell betudnunk, amelyek a dél-bihari síkság falvainak népét a távoli ipartelepek, a közlekedési csomópontok felé irányították. Innen nem a felszabadulás után indult meg az elvándorlás az ipar, a közlekedés, a városok felé, hanem már előbb, a két világháború között. Ez, a két világháború közötti elvándorlás, nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is különbözött a múlt század végi, számban kisebb elvándorlástól. A század végi elvándorlások csak néhány esetben voltak valóságos elvándorlások, mert a kubikusok is, a vasúti munkások is, a summások is visszajöttek falvaikba, idénymunkások voltak. A valóságban csak néhányan költöztek el, illetőleg vitték magukkal a távoli munka során megismert letelepedési helyükre családjukat. A többség azonban csak dolgozni járt el és a század végén kialakult nagyszámú vándormunkás-társadalmat gyarapította. Ezzel szemben most, a két világháború között, sok tényleges elköltözésről, elvándorlásról volt szó a nehéz megélhetési viszonyok miatt. Területünk falvaiból kétféle elvándorlásról beszélhetünk. A szegényebbek, a nincstelenek messzi városokba, ipari központokba, leginkább Budapestre; a „valahogy állók" pedig a környék nagyobb településeire költöztek, például Békéscsabára, Gyulára, Szolnokra, Szegedre. Itt általában az iparban helyezkedtek el, de sokan különféle, közvetlen termelőmunkát nem folytató alkalmazottakká lettek. Továbbra is nagy vonzerőt gyakorolt falvainkban a vasút. A XVII-XVIII. század fordulójától a felszabadulásig a délbihari síkság parasztsága életmódjában sok változás történt. Ezek okai azok a gazdaságitársadalmi, illetve történelmi változások voltak, amelyek a jelzett időszakban véghezmentek. A legelső és leglényegesebb változás az volt, hogy a hódoltság évtizedei és a felszabadító háborúk viszontagságai között elpusztult területet a visszatelepülő, és az itt letelepülő lakosok fokozatosan újra kultúrtájjá tették. Ez a folyamat egyrészt szerves része volt a majorsági gazdálkodás erőteljes fejlődésének, másrészt a földesúri réteg tőkefelhalmozó tevékenységének, ahogy erről már az előzőekben is szó volt. Ebbe az új életmódba a lakosok nagyon sok régebbi elemet átmentettek. így pl. a szántóterületek növelése érdekében régen is irtásokat létesítettek. Most ugyanezekkel a módszerekkel kellett az elvadult területeket visszahódítani a földművelés számára és továbbiakat elhódítani a mocsaraktól, bozótoktól, erdőktől. Az irtás az erdőkben vágásos és égetéses, a nádas, csetkás területeken pedig égetéses volt/A szántóföldek viszszaállítása és kiterjesztése nem volt könnyű dolog. A táj elvadulását a természeti adottságok nagyban elősegítették. A Körösök mindkét oldalát széles ártér kísérte egészen a Tiszába való beömlésig. Területünk ártéri öntésföldből és 239 Biharvármegye Hivatalos Lapja 1932. 31. sz. Vö.: Incze Miklós-Petőcz Pál: A dolgozó parasztság helyzete az ellenforradalmi rendszerben (Bp. 1954), Petőcz Pál: Cselédsors az ellenforradalmi Magyarországon (Bp. 1954). 28 Déri Múzeum Évkönyve 433