A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)
Néprajz - Dankó Imre: Változások a magyar parasztság életmódjában, kultúrájában, különös tekintettel a dél-bihari síkságra
legkevesebbet hanyatlott az állattartás. Ezt azzal magyarázhatjuk, hogy veszély közeledtére a lábasjószágot vagy elrejtették megközelíthetetlen szigetekbe, erdők, nádasok mélyére, vagy pedig messze vidékre elhajtották. Ezért a vagyon alapja egyenesen az állat, közelebbről a szarvasmarha lett. Ugyanígy volt a halászat is, csak viszonylagosan esett vissza. A hódoltsági időszak egész tartama alatt megtartotta jelentőségét. Változásnak kell elkönyvelnünk, hogy a vejszét és varsát ritkábban alkalmazták, s ha mégis, akkor jól elrejtett helyeken, mert a kóbor katonák, a törökök különben kiszedték a tartalmát. Az álló halászat rovására a mozgó halászat terjedt. Különösképpen visszaesett az ipari jellegű termelőmunka. Fejlődésének a háborús viszonyok kiváltképpen nem kedveztek. A hódoltság alatt területünk ipari termeivények tekintetében kevésbé volt önellátó, mint előzőleg. Messze vidékek termeivényeit használta a lakosság. De csak a legszükségesebbekre szorítkozva, mert az állandósult bizonytalanság nem engedte meg, hogy bármily kis mértékben is felhalmozzanak vagy az okvetlenül szükségesen felül is beszerezzenek bármit. A kereskedelem jelentéktelenné vált. Mindennek következtében a korábban eléggé előrehaladt munkamegosztás megrekedt, sőt viszszafejlődött. A török hódoltságot követő időszak tekintetében két fontos kérdésre kell figyelnünk. Az egyik a lakosság, a községek kontinuitásának kérdése és ezzel kapcsolatosan a település, telepítés ügye, a másik pedig a birtokviszonyokban beállott változás és a vele kapcsolatos társadalmi fejlődés. A török, illetőleg a törököket kiverő császári katonaság bármennyire is elpusztította vidékünket, mégsem mondhatjuk, hogy az élet folyamatossága megszakadt volna. Egyrészt, mert a „sáncokkal megerősített" Sarkad és a „várral ékeskedő" Szalonta nem is pusztult el. A környező falvak lakosságának egyrésze már régebben erre a két helyre költözött, itt keresett menedéket. 1 '" Amikor a falvak végképpen megürültek, területüket és határaikat jobbára ehhez a két helységhez csatolták. Jobban mondva hallgatólagosan odaiktatták. Hogy ez jogilag mennyire nem nyert megfogalmazást és vont maga után eljárást, azt az mutatja legjobban, hogy a későbbiek során jogilag nem tekintették az elpusztult, pusztává vált falvak határait Sarkad vagy Szalonta határának, hanem mint régi, önálló birtokkal rendelkeztek vele. 1 '* 8 Természetesen nem minden falu minden lakosa menekült Sarkadra vagy Szalontára. Más helységekről is tudjuk, hogy megmaradtak, mint például Körösnagyharsányról is. |/l! ' A lakosság igen nagy hányada azonban elmenekült. Kétségkívül a nagyobb rész messze vidékre. Be Erdélybe, vagy fel a Felvidékre. Igen sokan voltak olyanok is, akik Debrecenbe és az azt környező „ö*reg hajdúvárosokba" mentek. Azonban nem lebecsülendő azoknak a száma sem, akik odahagyták ugyan a falujukat, de nem mentek messze, hanem valamelyik környékbeli, biztonságosabbnak látszó faluban húzták meg magukat, mint például Szeghalmon. 150 De igen sokra kell becsülnünk azoknak a számát is, akik csak a határban lévő nádasba, erdőbe szaladtak és megvárva a baj elmúltát. 147 Jakó i. m. 108. 148 Borouszky i. m. 543-545. 149 Erdei A. i. m. 15-17. 150 Haan Lajos: Békés vármegye hajdana. (Pest, 1870) 296. 414
