A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Néprajz - Dankó Imre: Változások a magyar parasztság életmódjában, kultúrájában, különös tekintettel a dél-bihari síkságra

körülmények között is éreztette hatását és elősegítette a további társadalmi fejlődést. m Ezekben a veszélyekkel teli, zűrzavaros időkben két nagy társadalmi változás ment végbe. Egyik az volt, hogy önvédelemből, de a közösség szempontjait is figyelembe véve a lakosság zöme hajdúnak állt. Azaz, egy olyan életformát választott, ami az előzőhöz viszonyítva visszaesés ugyan, de lehetőséget nyújtott arra, hogy gátat vessenek a törökök garázdálkodásának, további terjeszkedésének és ezáltal biztosítsák az egyes telepek megmaradását is. Ezen a területen a helyben lakó hajdúság formája alakult ki, mint ahogy azt a Balkánon láttuk, vagy ahogy azt Szabó Pál Ahogy lehet című regényében is ábrázolta. ш Az itteni hajdúság egy-egy erősség körül tömörült - Sarkadnál, Szalontánál, Jenőnél, Váradnál, Bajomnál, Sólyomkőnél stb. - és ott vagy szolgálatba állva vagy magaválasztott vezetői irányításával szabad katonákként gerillaháborút viseltek a török ellen. Érdekes volt életmódjukban az, hogy feleségeiket, gyermekeiket otthon hagyták, egyes nagyobb munkák elvégzésére ők is hazamentek, különben állandóan táborban voltak és őrizték a gázlókat, átkelőhelyeket, figyelték az utakat, védelmezték a falvak megmaradt lakosságát. Különösen színes, a néphagyományban gazdagon nyomothagyó hajdúélet alakult ki Sarkadon és Szalontán. Ez a hajdúélet valóságos népi hősöket alakított ki. Emlékük máig se halványult el; Csavarga Miska, Bakó János, s mások tettei, furfangjai területünkön általánosan ismertek.

1

'

2 Erejük azonban nem volt elég Fancsikát Petneházy István borosjenői kapitány szerezte meg. Ugyanekkor kisnemesi birtokok voltak Peszeréből 4 ház, Monostorugra, Középugra, Váttyon, Zsadány, Okány, Orosi, Gyanté, Sarkad, Kötegyán, Simonkerék, Méhkerék, Mezőgyán, Kisradvány, Sziltarcsa, Geszt, Nagy- és Kisvásári, Keszi. Várad elestével török kézre került Bihar megye nagy része és beolvadt az újonnan szervezett váradi elajetbe. Rövid időre 1665-ben idetartozott Sarkad is. Vö.: Lukinich I. i. m. 75. 134-35., 144-148., 177., 343-46., 468. Közbeestek a hajdútelepítések is. Eger és a vidék biztonságát szolgálták. 1605-ben Nagyharsány nyert hajdúszabadalmat. Vö.: Dankó I.: A Körösköz-Bihari hajdúság i. m. 41-42. A harsányi hajdú szabadalomlevelet közölte: Vágó Zoltán. Körös Népe II. (1957) 166-67. Vö.: Erdei Aranka: Adalékok Körösnagyharsány parasztságának történetéhez. A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 23. (Gyula, 1961) 9-12. Rákóczy Zsigmond pedig 1607-ben Szilasy János kapitánysága alatt 400 hajdúkatonáját a közeli Ürögdön és Orosiban telepítette le. Vö.: Dankó i. m. 57-58. és 66-67. A hódolt községek közül Bocsi, Háromugra és Okány viszonyait ismertette Cyörííy Lajos: Adatok az Alföld törökkori településtörténetéhez с munkájában. Jászkunsági Füzetek 4. (Szolnok, 1956) 1571-ben Böcsiben 28 ház volt (39. p.). Háromugrán 49 ház és templom volt (46-47. p.). Okányban pedig 36 ház állott ugyancsak templommal (37. p.). Sarkad viszontagságaira lásd: Márki S.: Sarkad története i. m. 42-51. és uő.: A sarkadi hajdúk. Haditörténelmi Közlemények 1924. évf. 33-59., Nagyszalontára vonatkozóan pedig: Rozvány György: Nagyszalonta mezőváros történelme. Tekintettel a derecskéi uradalomhoz tartozó egykori hajdúközségek viszonyaira (Gyula, 1870) 135. Vö.: Osváth Pál a hajdúság egyik csoportját „biharmegyei és Körözs melléki hajdúegyházmegye története (Arad, 1880) 238. és Barcsa i. m. 218. 140 Borovszky i. m. több helye. Lukinich i. m. 235-38. 141 Szabó Pál: Ahogy lehet (Bp. 1962). 142 Márki: Sarkad története i. m. 51-55. Vö.: Szendrey Zsigmond-Kodály Zoltán: Nagyszalontai gyűjtés. Magyar Népköltési Gyűjtemény XIV. (Bp. 1924) 227-255. és 349-361., valamint Dankó I.: A Körösköz-bihari hajdúság i. m. 47-49. A geszti határ Győri Jakabbal (szalontai hajdúhadnagy) kapcsolatos egyik részéről szóló mondára vonatkozóan lásd még: Lovassi Andor: A csók pallosa. Szeghalom-Vidéki Hírlap 1902. jan. 1. Vö.: Osváth Pál a hajdúság egyik csoportját „biharmegyei és Körözs melléki hajdúság"-nak hívta. Osváth Pál: Bihar vármegye sárréti járása leírása (Nagyvárad, 1875) 104. - Toronyi Tamásra vonatkozóan lásd: Implom József: Toronyi Tamás. A gyulai Erkel Ferenc Múzeum Jubileumi Évkönyve (Gyula, 1960) 61-66. Vö.: Eckhardt Sándor: Egy régi magyar hősi ének a ponyván. Irodalomtörténet 1952. 58-67. 412