A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Néprajz - Dankó Imre: Változások a magyar parasztság életmódjában, kultúrájában, különös tekintettel a dél-bihari síkságra

Területünkön mindössze két mezőváros fejlődött ki a középkor folyamán: a vám- és vásárjoggal felruházott Cséfa és Kölesér. A bennük lakó parasztpolgárok is jobbágyok voltak, de szabad-költözködési joguk volt és a különféle szolgáltatások, ajándékok helyett fejenkénti cenzust fizettek a földesúrnak. A két mezőváros társadalmi szempontból mégis fontos területünk számára. A nemesség differenciálódása, a nagybirtokos, főúri réteg kialakulása egyaránt rossz volt a jobbágyság számára, a kisnemesnek, de leginkább elviselhetetlenebb volt a társadalmi fejlődés legmagasabb fokán álló mezővárosi polgárság részére. A jobbágyság a főúri rend kialakulásával a korábbi patriarkális viszonyok közül a ridegebb, sokszor személytelen birtoklás keretei közé került, kizsákmányolása fokozódott. A kisnemességnek pedig a birtokát és vele a szabadságát veszélyeztette a főúri rend birtokszerző mohósága. A mezővárosi parasztpolgárságot még ennél is jobban veszélyeztette, további fejlődésének útját állta; a főúri rend minden törekvése az volt, hogy a mezővárosok polgárságát is jobbágyként kezelhesse, a jobbágyok szolgáltatásaira, ajándékaira szorítsa; kezdetleges szabadságjogaitól megfossza. Azt sikerült is elérniök, hogy 1492-ben és 1498-ban a mezővárosok lakóit is kilencedfizetőkké tették. Ezért érthető, hogy a mezővárosi polgárság minden társadalmi harcban együtt küzdött a jobbágysággal. Ez magyarázza azt is, hogy a Dózsa-íéle parasztháborúban környékünk jobbágysága igen nagy számban Köleséren gyülekezett az úri rend ellen hadba, hogy ez a mezőváros volt a parasztháború egyik dél-alföldi központja. Jellemzően, a Köleséren összegyűlt paraszthadak elsőnek a Toldiak nagy falusi kastélyát rohanták meg.

13A Dózsa-féle parasztháború leverését követő megtorlásban a társadalmi fejlődés egy furcsa, a mi viszonyainkra jellemző állapota bontakozott ki. A röghözkötöttség kimondásával megteremtődött az örökös jobbágyság, amely alapját képezte az új nagybirtokosi üzem, a majorsági gazdálkodás kialakulásának. Ezzel egyidőben elősegítette a nemesi vármegye kibontakozását is. Ezen a fejlődési irányon mitsem változtatott az, hogy főleg a török veszély miatt 1550-ben és 1556-ban ismételten megengedték a szabadköltözködést. A szabadköltözködés biztosításával ugyan, de egyre növő szolgáltatásokkal, robotterhekkel, bizonytalanná váló telekbirtoklással ment területünk jobbágysága a török terjeszkedése, a török hódoltság másfélszázados megpróbáltatásai felé. Ez már a feudalizmus bomlása, anarchiája volt, amelybe nem tudott rendet vinni se a nemesi vármegye, se a királyi hatalom. A vármegye azért nem, mert a birtokos osztály érdekképviseleti szerve volt, a királyi hatalom pedig azért nem, mert nem törődött a jobbágysággal. Saját hatalma biztosítása, megtartása végett a főúri rend, a nemesség rokonszenvét kereste. A jobbágyság kizsákmányolása nagyban fokozódott azzal is, hogy a királyi hatalom idegen kézbe került. Kettős kizsákmányolás lett az osztályrésze s hogy ilyen körülmények között is harcolt a török ellen a nemzetért, csak öntudatának, hősiességének tudható be. * * * A török terjeszkedése kedvezett a feudális anarchiának. A kisebb-nagyobb földesurak a zavaros időket birtokuk növelésére, a kizsákmányolás fokozására használták fel. Különösen alkalmassá vált az idő erre az ország három részre szakadása után, amikor pártállástól függően lehetett a birtokok nagyságát növelni. Mindinkább lehetőségek kínálkoztak ilyesmire 1566 után (Gyula eleste), amikor területünk a senki földje lett. A falvak részben behódoltak, részben nem. De a behódoltak is gazda nélkül szabadjára, magukra hagyatva éltek, mert a török uralom nem állandósult bennük. Az 1570-ben létrejött speyeri szerződés Bihar megyét Nagyváraddal együtt János Zsigmondnak juttatta.

133 132 Márki Sándor: Dósa György (Bp. 1913) 358-359. 133 Lükinich Imre: Erdély területi változásai a török hódítás korában. 1541-1711. (Bp. 1918) 133. 409