A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Történelem - Kahler Frigyes: Újabb adalékok a múlt századi papírpénzforgalom és –hamisítás történetéhez

Álláspontunk szerint a papírpénz hazai megjelenésének ez az értékelése egyoldalú. Mint azt kifejtettük a papírpénz megjelenésének alapvető gazdasági oka a kapitalista gazdasági formáció megjelenése, s ebből következik, hogy a papírpénz bevezetésre került volna Ausztriában - és az Ausztriához fűződő kötelékek miatt Magyarországon akkor is, ha nem következnek be az inflációt szülő háborús események. A papírpénz magyarországi általánossá válásának konkrét történelmi kö­rülményei valóban a francia háborúkhoz kapcsolódnak. Ez azonban nem vál­toztat azon a tényen, hogy a papírpénz a hazai körülmények között is lénye­gét tekintve pénzhelyettesítő. A vers késői másolatai is bizonyítják, hogy az osztrák papírpénz még a negyvenes években is idegen testként hat a magyar gazdasági életben, 31 és csak a kiegyezés utáni évek intenzív kapitalista fejlő­dése teszi elfogadottá. A papírpénz tehát az ausztriai gazdasági viszonyokhoz képest került bevezetésre Magyarországon, olyan időszakban, amikor az adott magyar gazdasági viszonyok ezt nemcsak, hogy nem igényelték, de a lakos­ság túlnyomó többsége meg sem értette azt. A XIX. század első felének nagyarányú pénzhamisítási hullámával kap­csolatban a vers 63., 64., 161.-171. sorai tesznek megállapításokat. A korszak pénzhamisításának veszélyességével, a hamisítók osztályhelyzetével másutt bővebben foglalkoztunk. 32 A 10, 25, 100 és 500 forintos bankjegyek már 1801­ben jelentős forgalmi zavarokat okoznak. 33 A pénzhamisítókkal szemben al­kalmazott büntetőjogi szankciók külön tanulmány tárgyát képezik. Annyit azonban már most megállapíthatunk, hogy a „nyombani akasztás" - 168. sor ­költői túlzás. 31 Vö.: Faragó Miksa: A Kossuth bankó kora (Bp.) 3-5. 32 Kahler Frigyes: Adatok a XIX. századi pénzhamisítás kérdéséhez. Déri Múzeum Évköny­ve 1974. 387-412. 33 Magyar Hírmondó 1801. 26. 1. Ambrus Béla gyűjteményéből. Szívességét köszönöm. 325

Next

/
Thumbnails
Contents