A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Természettudomány - Farkas Gyula: A Magyarhomorog-kónyadombi rézkori temető antropológiai értékelése

A Deszk-A megnevezésű tiszapolgári kultúrához tartozó temetőben (Foltiny, 1941) a rítus nem volt konzekvens. Az 5 rendelkezésünkre álló lelet közül kettőnél - egy férfinél és egy nőnél (12. és 79. sír) - ettől a rítustól eltérést tapasztaltunk. A magyartési bodrogkeresztúri kultúrához tartozó temető (Patay, 1943) vizsgált 3 lelete a régészeti meghatározásnak teljesen ellentmond. Az egyik legnagyobb rézkori temetőben, a Tiszapolgár-Basatanyaiban a rítus szerint a következő megoszlást találjuk (B. Kutzián, 1972): Jobb oldalán fekvő férfi 37 36,6% Bal oldalán fekvő nő 38 37,6% Bal oldalán fekvő férfi 7 6,9% Jobb oldalán fekvő nő 2 2,0% Hátán fekvő férfi 7 6,9% Hátán fekvő nő 6 5,90/o Hason fekvő férfi 2 2,0% Hason fekvő nő 2 2,0%, Összesen: 101 99,9% Az összeállításból megállapítható, hogy a konzekvensnek elfogadott temetkezési szokás szerint a megállapítható nemiség és irányítás alapján az esetek 74,2%-ában voltak a halottak eltemetve. A fennmaradó 25,8% tehát olyan eseteket jelez, melyekben ettől a „szigorú" temetkezési szokástól eltértek. S mint látjuk ez nem egyedülálló eset a rézkorban. Természetesen felmerülhet úgy is a kérdés, hogy az antropológiai nem meghatározások nem adják vissza hűen a valós képet, s emiatt mutatkozik az eltérés. Ezzel kapcsolatban legyen szabad arra hivatkoznunk, hogy a mokrini korabronzkori temetőben, ahol hasonlóan szigorú rítus szerint temették el a halottakat, s ahol a nemiség megállapítását a csontvázak irányítása, a leletek morfológiai jellegei, valamint csontkémiai elemzésük alapján külön-külön és egymástól teljesen függetlenül állapítottuk meg, az esetek 93%-ában egyeztek a különböző úton kapott eredmények. (Lengyel-Farkas, 1972). Ez önmagában is igazolja, hogy az antropológiai nem meghatározásnál 25% körüli tévedéssel semmiképpen nem számolhatunk. Végeredményben csupán egy konklúzió vonható le. A temetési rítus alapján történő nem meghatározással nagyon óvatosan kell bánni és egyáltalán nem szabad elfogadni egy általánosan bevett szokást, mert a gyakorlatban ettől nagyonis eltérő eredményekhez juthatunk. Megítélésünk szerint a temetési rítus nagyon sok segítséget nyújt a régésznek és antropológusnak egyaránt a nemiség megállapításához, azonban a nemi dimorfizmus mégis elsősorban az embernek a tulajdonsága, a szervezetével és nem pedig társadalmi szokásokkal van összefüggésben. Elsődlegesnek tehát ebben az esetben mindig a csontvázak alapján kapott információkat kell elfogadnunk. Az eddigi gyakorlat általában az volt, hogy a temető régészeti közlése után jóval később láttak napvilágot az antropológiai értékelések. Manapság már egyre inkább pár éven belül megtörténik a feltárt leletek antropológiai értékelése is, nem egy esetben a legmodernebb módszerekkel végzett elemzések alapján. Szerencsére ez oda vezet, hogy az antropológus néhány esetben olyan régészeti problémához is hozzá tud szólni, melyekhez korábban - módszereinek tökéletlensége miatt 165