A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Cs. Tábori Hajnalka: A hiedelemtörténetek változása egy tiszántúli falu közösségének tudatában

hogy nem minden esetben tudtak különbséget tenni vízió és valóság között. Az asszonyok között akadtak olyanok, akik valóban értettek a gyógyításhoz, ismerték a gyógyításra alkalmas növényeket, ügyes kézzel helyreigazították a ficamokat, húzódásokat. Természetes, hogy ezeket az egyébként egyszerű gyógymódokat babonás, misztikus külsőségek között hajtották végre, mintegy kisajátították az ilyen dolgokban való jártasságot. Aztán ahogy az idő múlásával elcsitult a nagy üldözések ideje, valójában foglalkozásnak kezdték tekinteni a gyógyítást, orvoslást. Művelőjét tiszteletben tartották, s ha eredményes volt a kezelés, megjutalmazták. Ahhoz, hogy ebben a kérdésben tisztán lássunk, el kell mondanunk, a dobozi néphitben a boszorkány „tudós", „tudománnyal rendelkező" egyént jelent, aki tudománya birtokában emberfeletti erejű cselekedetek végrehajtására képes, legtöbbször persze ront. Ne tévesszen meg bennünket az, hogy a dobozi boszorkányos történetek között nagyon sok szól valakinek a meggyógyításáról, mert ezek valójában nem a gyógyítást, hanem a már meglevő rontás visszafordítását, megszüntetését jelentik. Vagyis a megrontott személy vagy tulajdonos valami módon kényszeríti az ártót a rontás visszafordítására, megszüntetésére. A károsult személy olyasvalakit keres, aki mégtöbb tudással rendelkezik, mint az aki őt megrontotta, és valami módon kényszeríti arra, hogy tudományát felhasználva hárítsa el róla a bajt. A dobozi hiedelemben nem találunk olyan személyt, aki kizárólag csak gyógyítással foglalkozott volna. Ha ilyen gyógyítókra volt szükségük, a doboziak Csabára, Gyulára, Berénybe vagy még messzebbre mentek az ottani híres gyógyítókhoz. Olyanokhoz, mint a néhány éve elhunyt Békészki bácsi, akihez valóban messziről eljöttek a betegek, és maguk az orvosok is hozzá küldték el az ín-, ízülethúzódásra panaszkodó betegeiket. A dobozi asszonyok tehát a népi tudásnak másik fajtájával - a rontással és a rontás elhárításnak a képességével - rendelkeztek. Dobozon a boszorkánynak tartott személyek általában nők, akiket vin sátánnak, vin boszorkánynak, vin bábának neveztek, főleg idős asszonyok voltak, de említenek férfiakat is ún. kanboszorkákat. 3. A dobozi hiedelemben a boszorkánytudományt szemben a táltostudománnyal csak szerezni lehet, mégpedig kézfogással. A haldokló boszorkány kézfogása olyan varázserővel bír, hogy tudománya átszáll arra, aki kezet fog vele. Ez a hiedelem a magyar néphitben általánosan ismert. Mégis meg kell állnunk ennél a motívumnál, mert itt már megfigyelhetjük a hagyomány pusztulását, nevezetesen azt, hogy a mai 50-60 évesek legtöbbször már olyan eseteket mesélntek el, hogy a boszorkány kezét senki nem akarta megfogni, már nem akartak a tudomány birtokosai lenni. Hogy a haldokló szenvedését mégis enyhítsék seprűt adtak a kezébe, amit aztán elégettek. A boszorkány halálának a körülményei igen különösek. Gonosz lelkek ólálkodnak a háza körül, megjelennek az általa megrontott személyek, rendszerint valamilyen visszataszító állat formájában és körül veszik a haldoklót, odakint pedig szörnyű ítéletidő pusztít. Ha megvizsgáljuk ezt a tényt, megállapíthatjuk, hogy bizonyos hiedelemmotívumok átvételéről van szó. Azt, hogy egy emberfeletti erejű személy befolyásolja az időjárást tekintsük egy hiedelemelemnek. A magyar néphitben ez a cselekedet a táltos (néha a garabonciás) személyéhez kapcsolódik. Ez a dobozi hiedelemben is így van. De vele párhuzamosan, nemcsak a táltosról mondják, hogy vihart támaszt, zivatart csinál halálakor, hanem egy másik emberfeletti erejű személyről is, mégpedig a boszorkányról. Azt, hogy a boszorkányhiedelemnek mik a fő jellemzői a közreadott anyagban láthatjuk. Meg699