A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Cs. Tábori Hajnalka: A hiedelemtörténetek változása egy tiszántúli falu közösségének tudatában

- A pesti látóasszony is csak úgy tudott meghalni, hogy a halálos ágyán megfogták a kezeit. Így átadhatta a tudományát. (Dúl Jánosné 70 é.) - Vót itt egy öregasszony. Amikor eljött neki az utolsó órája, nagyon kínlódott. Seprű kéne neki - monták a szomszídok - nem tud különben elmenni. Próbálkoztak így is, úgy is, tették a gerenda alá, fordították a hold felé, hátha könynyebb lesz neki, de hijába, nem tuttak segíteni rajta sehogyse. Hát eccer ahogy ott múlik az idő, bejött az ablakon öt nagy fekete béka. Tuggya, olyan nagyok, mint a kecskebéka, de tiszta feketék. Egyenest a haldoklóhoz ugráltak. Ott vót épp a gerenda alatt. Hát ezek a dödök meg ugrálni kesztek körülötte, körbe, körbe. Ászt mongyák azér vót az égisz, mer öt családot rontott meg. Boszorkány vót, azér köllött neki így szenvedni. (Ohré Julianna 70 é.) - Akinek tudománya vót, az addig nem tudott meghalni, amíg át nem atta valakinek. Addig folyton kínozták a gonosz lelkek, akikkel szövetkezett. Ha valaki megfogta a kézit, akkor megpihent, mer' akkor átment a tudománya a másikba. Arra szállt. És akkor már meghalhatott békébe'. (Juhász József 64 é.) - A öreg Kásáné is ilyesfíle vót. Amikor elkövetkezett az utolsó órája, odahívatta a jányait, mer' rajok akarta hagyni a tudományát. De egyik jánya se akarta megfogni a kézit. Hijába könyörgött, hogy nem tud addig meghalni. Ászt a végin seprűt attak neki, akkor halt meg, de nagyon nehezen. (Fazekas Sándorné 72 é.) - Pálné is amikor beteg lett, nem tudott addig meghalni, amíg át nem atta a tudományát. Azalatt amíg haldoklott szörnyű lódobogás hallaccott ki a házból, közbe meg egy fekete macska ki-be ugrált az ablakon. Az a macska ember volt valamikor, de ászt mongyák Erzsi néni megrontotta. Ű tette macskává. Amik dübögtek, azok meg a szellemek vótak, akik azér gyüttek el, hogy figyelmeztessék, hogy nem halhat meg addig, amíg rá nem haggya a tudományt valakire. (Fazekas Imréné 75 é.) - A boszorkány a tudományát kézfogással szerezte, meg úgy is atta át. De ha nem vót kivel kezet fogni, akkor nem tudott meghalni. Akkor folyton szenvedett, mer' közbe kínozták a gonosz lelkek. (Balogh Lajosné 59 é.) - Hallottam én egy öregasszonyról, akinek már nagyon elérkezett az ideje, de csak nem tudott elmenni, pedig má' pap is vót nála és az utolsó kenetet is felatta neki. Na! Boszorkány öreganyánk! - monták a rokonok. Most asztán kiderült! mer' mindig nagyon titkolta. Szenvedett nagyon és kérte valakinek a kézit. Gyere édes jányom! Add ide a kezedet! De mindenki félt tűle, hogyha megfogja, rá száll a tudománya is. Ügy halt meg asztán végül, hogy seprűt attak a kézibe, asztán elégették a kemencébe. így asztán nem szállt senkire semmi file tudomány. (Balog Lajosné 59 é.) - Hát még az öreg Borsos Zsófi! Az tudott ám valamit! Amikor meghalt én is vótam virrasztani, mer' vártuk a fiját haza Szeghalombúi. Ahogy ott ülünk, eccer valami nagy csengettyülést hallottunk. Mintha szánkók jöttek vóna. Kinéztünk, de nem vót kint egy árva lélek sem. Nem tüttuk, kicsoda emberfija lehetett aki így csengettyűit. De másnap, amikor vittük a temetőbe, lett olyan ítéletidő, amilyenre kevesen emlékeznek Dobozon. Visított a szél, fútt, horta a havat. Majdnem fellökte az egész koporsót. Rettenetes nagy idő lett. Monták is az emberek, na, ha az ilyen elmegy, mindig történik valami baj. (Seben Andrásné 67 é.) - Én úgy tudom, hogy Pálnétul a jánya csak megtanulta a boszorkányságot, mer' amikor haldoklott az annya, megfogta neki a kézit. (Toldi Gáborné 77 é.) 690