A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Cs. Tábori Hajnalka: A hiedelemtörténetek változása egy tiszántúli falu közösségének tudatában

- Jánykorunkba nagyon vigyáztunk, hogy nehogy elhaggyuk a kendőnket, szalagunkat, mert aki felveszi az megronthat vele, ha nem jó szándékú. (Dúl Sára 40 é.) - Eccer egy asszonynak - ott lakott a felvégen - a templomba vágtak le egy darabot a kötőjérül. Az alatt, míg a pap prédikált. Képzejje, ott csinálták a prédikáció alatt! De hijába vót minden, mert az asszony éppen imádkozott és ezír nem lett hatalmuk felette. Megvette út az imáccság. (Szilágyi Istvánné 58 é.) - Eccer egy majori legény ingibül is levágtak egy darabot. Elvitték a rongyot a boszorkányhoz, hogy roncsa meg vele a legényt. Fogyott a legény, már csupa csont és búr vót. Elment hát egy öregasszonyhoz, hogy segiccsen rajta. Mer ű nem tuggya mi a baja, csak fogy meg sorvad. Nízte út az öregasszony és ászt mota neki: rontás van rajtad fijam! Majd megláttyuk, mit tehetek érted, kivel állok majd szembe'. Három nap múlva gyere vissza. Hát három nap múlva vissza is ment, de már alig vót jártányi erő benne, annyira tönkretették. Az öregasszony meg megmonta neki, hogy ki tette. Ászt is megmonta, hogy ú is hozzon egy darabot annak a valakinek a ruhájából. A leginy annya ment el megszerezni a darabot, mer' akkor mán a legény annyira vót. Asztán nem tudom miféle praktikát csinált ez az öregasszony vele, de a legény jobban lett. Egy év múlva el is vitték katonának. (Szabó Sándorné 67 é.) 4. Boszorkány-nyomás - Már az egísz falu tutta, hogy az egyik helyre jár a boszorkány. Én is kíváncsi vótam és elmentem megnízni. Sokan vótunk, alig fértünk, ott vártunk egísz ífílig. Mondom, mind bent vótunk a tiszta szobában, amikor az óra elkeszte ütni az ífílt. Hát eccer csak valami fuvalmát íreztünk. Egy pillanat és a lámpa is kialutt. Az ember, meg az asszony - akikhez járt a boszorkány - nyögni meg kiabálni kesztek: Jaj j! Itt a boszorkány! Mink meg nem mertünk még moccanni sem. Még most is kilel a hideg, ha rágondolok, milyen vót. Annyira fíltünk. Eccer asztán nem éresztük többé ászt a fuvalmát, a lámpa is meggyullatt magától. Nem nyúlt ahhoz senki egy ujjal sem! Ahogy világ lett, láttyuk, hogy a háziak ott fekszenek a földön, kezük lábuk ki van csavarodva, csupa kíkek-ződek. Ügy megtaposta űket a boszorkány. Erős hatalma lehetett, mert be vót minden zárva, míg a kist is beleszúrtuk a seprűbe, de mégis csak be tudott jönni. (Békési Istvánné 66 é.) - Maróékhoz is soká járt egy boszorkány. Mindig monták, hogy fujtogatja űket. Hogy mijén alakba ment hozzájuk, ászt nem tudom, csak ászt, hogy mindig ífílbe ment. (Molnár Jánosné 72 é.) - Hallottam, hogy a boszorkány bement valahova éjszaka. Egy asszony mesélte a Sósszíken. Bent volt a házba', és eccer csak kopogtak. Amikor kiment és kinyitotta az ajtót nem vót ott senki. Ez háromszor így ment. Amikor harmaccor is viszszament, mer' megin nem vót senki - hát valami olyan morgásféle hangot hallott. Másnap este ugyanez történt. Először a kopogás, asztán bent a morgás. Amikor meg ajtót nyitott megin' senki, csak odabent egy hang: uuuuuuuuuuuu! Éccaka asztán a mejjire ült a boszorkány. Csaknem megfullatt. Egy öreg tudós asszony gyógyította meg. (Kárnyáczki Lajosné 80 é.) - Vót itt a szomszédba' egy asszony. Az mindig ászt mondta: ü nem hisz a boszorkányokba'! Má' olyan nem lehet. Hogy mondhatnak olyat, hogy megnyomnak valakit? Egyik este asztán amikor lefekütt, valami nyávogás-félét hallott. Ászt hitte, bent maratt a macska és nem is törődött vele. Hát alig hogy elalutt, egy nagy fekete macska ráült a mejjire. Ott fujtogatta egy darabig. Ü meg hijába akart kijabálni, nem tudott, mer egy hang sem jött ki a torkán. Asztán nagyon beteg lett utána. (Papp Mihály 72 é.) 685