A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Módy Gyorgy: Néphagyomány és helytörténet

Módy György Néphagyomány és helytörténet A népi tudás és a valóság kapcsolatának folklorisztikai vizsgálatához A népi prózai műfajok kutatása terén különösen az utóbbi években a hiedelemmondákra, a visszaemlékezésekre, az ún. „igaz" történetekre irányult a figyelem. Az elbeszélő műfajokat vizsgáló kutatók elsősorban a különösen kiemelkedő mesei anyagot ismerő individuumokkal kapcsolatban már a népi egyéniségvizsgálat során rámutattak arra,hogy a népi közösségekben vannak olyan kiváló elbeszélők, akik a közelebbi, de a távolabbi múlt eseményeit is a történet valóságos hitelét keltőén sajátos interpretálásban irracionális elemek beleszövésével adják elő.

1 A monda, a hiedelem és olykor a mese határmezsgyéjén álló történetek jelentős részének bizonyos valóságmagja van. Az elbeszélő racionális és irracionális elemeket ötvöz össze. Olyan dolgokat, eseményeket mond el, amelyeket önmaga átélt, látott cselekedett, de ezeknek a történeteknek a saját élményein túl a néphagyomány, a mondák, a mesék, a hiedelmek világa nyújtja azt a forrást, amelyből az individuum sajátos, valójában egyéni és egyben egyedi „alkotást" hoz létre. Megfigyelhető, hogy az „igaz" történetek megalkotója többnyire saját közösségének egyedeitől több vonatkozásban elütő személy. Élettörténetében rendszerint találunk olyan eseményeket, amelyek kiemelik őt a környezetéből, olyan személlyé válik, akire a vele kapcsolatos események révén a közösség tagjai felfigyelnek, beszélnek róla, s gyakran egy bizonyos idő után éppen ő válik a népi elbeszélések sajátos figurájává.

2 A prózai műfajok területén a valósággal és a hiedelemmel összekapcsolódó történeteket, amelyekben tényszerű, történelmi hitelességű események, adatok a hiedelemmel, a mágikus cselekményekkel fonódnak össze a kutatók az „epikai hitel", a valóság és az élmény, a valóság és a hiedelem-réteg arányainak tekintetbe vételével kísérlik meg csoportosítani, egymástól elkülöníteni. 5. Dobos Ilona az epikus műfajok csoportjában azokra az elbeszélésekre, amelyek a történeti hitelesség igényével, a valóságra hivatkozással, az életjelenségek valós tényeire utalással kerülnek elmondásra, idézőjelben az „igaz" tör1 Lüthi, Max: Märchen (Stuttgart, 1962) - Ortutay Gyula: Fedics Mihály mesél (Budapest, 1940) - Dégh Linda: Pandúr Péter meséi I-II. (Budapest, 1941) - uo.: Kakasdi népmesék I. (Budapest, 1955) - Röhrich, Lutz: Märchen und Wirklichkeit (Wiesbaden, 1956) - Erdész Sándor: Ámi Lajos mesemondó világképe. Ethn. LXXII. évf. (1961) 311-323. Dégh Linda: Die schöpferische Tätigkeit des Erzählers. Internationaler Kongress der Volkserzählungsforscher in Kiel und Kopenhagen. Klny. 2 Jó példát mutatnak erre Szűcs Sándor különböző munkái. Pl. Szól a duda, verbuválnak (Budapest, 1962); Pusztai szabadok (Budapest, 1957); Ludas Matyi cimborái (Szolnok, 1954); Betyárok, pandúrok és egyéb régi hírességek (Budapest, 1969). 645