A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Nagy Olga: Archaikus világkép és mese-hagyományozás

tak. Ez is táltosságára utalt. A maga mesemondását is úgy tekintette, mint „táltostudományt", amit anyjától kapott (aki szerinte boszorkány volt), s noha nem ő a legnagyobb testvér, de anyja őt szemelte ki e tudomány továbbvitelére. Hitt abban, hogy a táltosok nem haltak ki, csak éppen soruk meggyérült. Manapság egy-egy táltos ha akad országonként! A táltos hiedelembeli és mesebeli jelentkezése majdnem azonos volt: a táltosok szerinte bolyongó emberek, tizennyolc éves korukban elmennek a világba öldökölni csúszómászókat, ördögöket, sárkányokat, betévednek az emberek házába, enni kérnek. Húszéves korukban királylányokat, herceglányokat, vagy táltoslányokat vesznek feleségül. Letelepedésük alkalmával, mint királyok azután sok száz évet élnek. Árus Albert' 68 éves cigány mesemondó szerint Szent László is táltoskirály volt és kardja, táltoskard, a lova is táltosló volt. . . De e hiedelmek elevenségére és nagyon archaikus éltetésére utal még az a tény is, hogy a méraiak világlátásában a táltos sosem ördögi, hanem mindig „Istentől" való, a táltosság, a mindenféle boszorkányosság és bűbájosság nem gonosz, hanem mindig jó. így például több olyan boszorkányhistóriát ismernek, amelyekben Maca, a havasi „tudósasszony" és „bűbájos", a falubelieket megszabadította lüdérctől, gonosztól, mint „Istentől való tudományt" emlegették, noha azt is tudták róla, hogy kilencvenkilenc ördögfióka szolgál neki, azokat szokta megidézni, s azok végzik el azt, amit akar. Ha pedig gonoszságból az embereket kínozzák, a „tudósasszonynak" van lehetősége eltiltani őket a további gonoszkodástól. A mérai közösségnek ez a csökönyös és kitartó ragaszkodása hiedelemvilágához s azokhoz való ősibb hozzáállás (amely kutatásunkban nagy segítséget jelent!), annál szembeszökőbb, ha arra emlékezünk, hogy Európában már az 1487-ben megjelent Malleus Maleficarum óta, amely „az inkvizicó törvényszékeinek valóságos evangéliuma lett" (Cochiara: 55), ördöginek, kárhozatosnak van nyilvánítva minden őskori kultúra-emlék. Dömötör Sándor utal egy 1636-os adatra, miszerint a táltos már ördöngösség „ember, varázsló felfogásban", és ugyanő 1730-ból egy másikra, az ördöngös embert, pogány pap, sámán segítőtársát. . . gonosztól megszállottnak tartották". (Dömötör: 67, 69.) Ugyanezt a szoros - hiedelemanyag és mese közötti - összefüggést igazolja a szucsági állapot is. Itt, akármennyire különösnek hangzik, a táltosló nemcsupán „népköltészeti figura", hanem - ha nem is olyan eleven hiedelem, mint a mérai táltoshit, de hiedelemként számontartott íigura. Hittek a valamikori létezésében és egyesek ismerték a táltosló hiedelmi alakját. Szerintünk a táltosló „vad ló", kétszer akkora, mint a szelíd, szőre ezüst vagy arany, csak a gazdája tudja megszelídíteni és megzabolázni, azt szereti, azt szolgálja, de mindenki mást megharap és elpusztít. Szucságon a táltoslovat szinte egyöntetűen ördöngös lónak tartották, és minden hiedelemtörténetben benne volt a boszorkánytól való születés képzete. Nincs módomban e szűk keretek között kitérni mindazokra a bonyolult tényezőkre, amelyek így vagy úgy meghatározzák a néphiedelemvilág főleg bizonyos elemeinek továbbéltetését, illetve ezek továbbépülését a mesében. Csak egy, szerintem fontos, tényezőre szeretnék rámutatni: a mérai cigányközösség viszonylagos zártságára, ami a hagyományozást illeti. A közösség nagyon régi település és hiedelemvilága főleg a környező lakosság még eleven hiedelemvilágát őrzi. Szucság földrajzi fekvése miatt, odavonzza az ország különböző cigányközösségeiből az egyes egyedeket. Itt megosztott a helyzet: a lakosság 40 Déri Múzeum 625