A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)
Néprajz - Varga Gyula: Az érmelléki szőlőkultúra
aki azt megbírságolta. A büntetést, egy-két pengőt, a helyszínen ki kellett fizetni. A büntetés jelképes volt, nem a lopott tárgy tényleges értékét kellett megfizetni, hanem egy fiktív összeget. Előfordult hát, hogy egy krumpliért többet kellett fizetni, mint egy nagy fürt szőlőért. Ha valaki nem fizetett, a csőszfiúk kidobták a bálból. A bíró pontosan számolta, melyik lány hány tolvajt fogott el s aki a legtöbbet elfogta, az lett a bálkirálynő. Ha módos legény udvarolt egy leánynak, az úgy alkalmazta, hogy kedvese minél többször elfoghassa s ezzel a bálkirálynőséghez hozzásegítse. Ilyen esetben a bálkirálynőnek az lett a párja, aki a legtöbb büntetéspénzt fizette. A bálkirályság csak jelképes kitüntetés volt, ezért semmi jutalom nem járt. A szőlőlopáson kívül a szüreti bálnak egyetlen hagyományos eleme volt még, a kezdőtánc, mely minden esetben a pásztoroké és a pásztorleányoké volt. A bálban vidékünkön egészen az 1950-es évekig csaknem kizárólagosan csárdást táncoltak. A szüret egyben a mezőgazdasági évad egyik záró motívuma is. A szőlőben is csupán egyetlen munkafázis van még hátra, a fedés. Fedés után a szőlőskert elnéptelenedett, már csak a kerülő maradt kint s azok a gazdák járogattak ki, akiknek pincéje a kertben volt. A szőlőskerti munkák rendje A szőlőskert maga egy zárt terület, melyen monokultúrás termelés folyik. Ráadásul a kertközösség számtalan szállal kapcsolódik össze, egymást jól ismerik, egymáshoz életformában, stílusban alkalmazkodnak. Az egyes munkafázisokban nagyjából azonos társadalmi csoportok találkoznak, így a munkafolyamatok rendszerint hasonló ritmusban folynak. A szőlőskerti munkák zömét a mezei munkában kevésbé lekötött öregek végzik. Mivel az igás szállítóeszközöket a mezei munkások veszik igénybe, az öregek a kora reggeli órákban szinte csapatosan ballagnak a szőlőskertek felé, hátukra akasztott tarisznyával és vizesedénnyel, kezűben egy-egy szerszámmal. A férfiak a szerszámokat vállra vették, a nők kézben vitték. Előbbi esetben a tarisznyát és a vizes edényt is ráakasztották. A kötözési kampány idején a nők és gyerekek, általában nagyobb számú munkás vándorolt a kertek felé. Ilyenkor az eszközöket, élelmiszeres tarisznyát, víztartó edényt megosztották. Ha férfi is volt a csapatban, az vitte a kenyeret, szalonnát, a nők a vizes korsót. Egyéb anyagokat is megosztottak. A kötöző anyagot rendszerint nők vitték, a metszőkést, permetezőt a férfiak. A gyerekek üres kézzel ballagtak a felnőttek mellett. Nagyobb munkakampány idején néha szekérrel mentek a kertbe. Itt azonban az állatokat csak a szekérhez kötve lehetett tartani, még a kiscsikók sem maradhattak szabadon. Az 1930-as években a szőrtarisznya már kezdett kimenni divatból, ilyenben már csak az idősebb férfiak hordták az élelmet. A fiatalabbak és a nők fehér vászontarisznyába pakolták az élelmet, melyet a kapa nyelére akasztva vittek. Az ilyen szütyőt egyesek libának nevezték. A cserépkorsók helyett is elterjedt az üveg demizson vagy a bádogkanna. A nők minden batyujukat kézben vitték. Vidékünkön sem a hátalás, sem a fejen hordás nem volt elterjedt szokás. A szőlőbe kiérve a nap rendszerint a íröstököléssel (reggeli) kezdődött. A reggeli vizsgált időszakunkban majdnem kizárólagosan kenyér és szalonna volt, hozzá legtöbben hagymát, tavasztól zöld hagymát, nyár elejétől zöldpaprikát ettek. A paradicsomot nyersen csak a legújabb évtizedekben eszik. 519