A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Varga Gyula: Az érmelléki szőlőkultúra

ferdeség ne a szem, hanem a vessző másik oldala felé lejtsen, hogy a vágás helyén kiszivárgó nedv ne közvetlenül az alatta levő szemre follyon, mert ilyenkor a szem gyakran megvakul (nem hajt ki). A metszési módok egyrészt függtek a szőlőtő korától. A múlt évben kiültetett tő új hajtását egy szemre visszametszették. A kétéves tövön, ha elég erősnek ígérkezett, már két szemes új csapot hagytak. Ha azonban nem volt elég erős, akkor ismét csak egy szemre metszették. A hároméves tőn a múlt évben meghagyott új csap már cserré alakult. Ha volt az új tőkén mellette egy-két új hajtás is, akkor ezt már termőre metszették, vagyis a cserből kihajtó vesszőn egy-két szemes cser csapot hagytak s az egyik új hajtást egy-két szemes új csapnak meghagyták. A többi esetleges hajtásokat mind tőből lemetszették. Ilyenkor mindig ügyeltek arra, hogy csonkok ne maradjanak, mert így alakult csak a szabályos gömb alakú tőke. Ha azonban a hároméves tőke még gyengének bizonyult, akkor nem hagytak termő csapot, tehát a csert tőből lemetszették. A négy-ötéves tőke már rendszerint annyira megerősödött, hogy rendesen lehetett metszeni. Vidékünkön a rendes metszés azt jelentette, hogy a tőkén - egymással átellenes oldalon - két csert (tehát termő ágat) és két új csapot hagytak. A cser aztán a tőke erejétől, a szőlő fajtától függően lehetett egy-két ágú csercsap, rúd, vagy borvillás. A két újcsap mellett, biztonságból, hátha az egyik elpusztul, gyakran még egy, egy szemre visszavágott újvesszőt, ún. sarokszemet is meghagytak. A termő szemekkel erősen megterhelt tőke legyengült, kevesebb új fát hajtott s hamar elpusztult. Ezért a jó gazda nemcsak a közvetlenül várható termésre számított, hanem igyekezett a tőkék termőerejét is szem előtt Щт -••'• ... 39/c. kép 494