A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Varga Gyula: Az érmelléki szőlőkultúra

tartani. Ezért bármilyen metszési eljárást alkalmaztak is, mindig a termő sze­mek számát vették alapul. Ha tehát valaki több ágú csert (borvillást) hagyott, akkor rövidebbre metszette a csapokat, ha hosszú termő ágat, rudat hagyott, akkor csak egy szál vesszőt hagyott meg. Általában azt tartották, hogy egy tő­kén 20 termő rügynél sohasem szabad többet meghagyni. Ebben az esetben elő­fordult, hogy az új fák szemjei is fürtöt hoztak, így egy tőkén akár ötven fürt is teremhetett. A metszésnek volt esztétikája. A szabályosan kialakított tőkét szépnek tartották, a szabálytalanokat, a rosszul gondozott szőlőt csúnyának s ezek gazdáit megvetették. A fenti szabályosnak tekinthető metszésmódoktól azonban gyakran el kel­lett térni. Legtöbbször maga a tőke sem szabályosan fejlődött. Vagy nem ho­zott elég új fát, vagy ha hozott is, azok szabálytalanul helyezkedtek el. Már pedig a tőke szabályos kiképzése miatt nagyon ügyeltek arra, hogy sem a tőke közepéből növő, sem a legszélső, a perem alsó széléből fakadó vesszőket nem hagyták meg. Előfordult, hogy egyes szemek, sőt néha egész vesszők a tél fo­lyamán megfagytak, megvakultak. Néha maga a metsző változtat a szabályon. Rendkívül erős tőkét néha jobban is megterhel, a gyengébbeket kíméli. Éppen ezért szinte ahány tőke, annyiféle variációt kell alkalmazni. A jó metsző ru­galmasan alkalmazza ezeket a variációkat s gyakran el se tudják magyarázni, mit miért tesznek. A gyűjtő hosszasan figyelt metszőket, akik automatikus be­gyakorlottsággal, szinte csalhatatlanul pontos érzékkel alkalmazták a fenti el­veket, de ha ezekre hirtelen rákérdezett, sokszor jellegtelen, félrevezető vála­szokat kapott. Ilyenkor csak saját gyakorlati tapasztalata segítette a konkrét helyzet megértését. Ha ugyanis a szabályokat elvileg mindenki egyformán ér­40/a. kép 495

Next

/
Thumbnails
Contents