A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Varga Gyula: Az érmelléki szőlőkultúra

tartani. Ezért bármilyen metszési eljárást alkalmaztak is, mindig a termő szemek számát vették alapul. Ha tehát valaki több ágú csert (borvillást) hagyott, akkor rövidebbre metszette a csapokat, ha hosszú termő ágat, rudat hagyott, akkor csak egy szál vesszőt hagyott meg. Általában azt tartották, hogy egy tőkén 20 termő rügynél sohasem szabad többet meghagyni. Ebben az esetben előfordult, hogy az új fák szemjei is fürtöt hoztak, így egy tőkén akár ötven fürt is teremhetett. A metszésnek volt esztétikája. A szabályosan kialakított tőkét szépnek tartották, a szabálytalanokat, a rosszul gondozott szőlőt csúnyának s ezek gazdáit megvetették. A fenti szabályosnak tekinthető metszésmódoktól azonban gyakran el kellett térni. Legtöbbször maga a tőke sem szabályosan fejlődött. Vagy nem hozott elég új fát, vagy ha hozott is, azok szabálytalanul helyezkedtek el. Már pedig a tőke szabályos kiképzése miatt nagyon ügyeltek arra, hogy sem a tőke közepéből növő, sem a legszélső, a perem alsó széléből fakadó vesszőket nem hagyták meg. Előfordult, hogy egyes szemek, sőt néha egész vesszők a tél folyamán megfagytak, megvakultak. Néha maga a metsző változtat a szabályon. Rendkívül erős tőkét néha jobban is megterhel, a gyengébbeket kíméli. Éppen ezért szinte ahány tőke, annyiféle variációt kell alkalmazni. A jó metsző rugalmasan alkalmazza ezeket a variációkat s gyakran el se tudják magyarázni, mit miért tesznek. A gyűjtő hosszasan figyelt metszőket, akik automatikus begyakorlottsággal, szinte csalhatatlanul pontos érzékkel alkalmazták a fenti elveket, de ha ezekre hirtelen rákérdezett, sokszor jellegtelen, félrevezető válaszokat kapott. Ilyenkor csak saját gyakorlati tapasztalata segítette a konkrét helyzet megértését. Ha ugyanis a szabályokat elvileg mindenki egyformán ér40/a. kép 495