A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Varga Gyula: Az érmelléki szőlőkultúra

39 b. kép sorolható.

73 (38a, b, c, d kép.) Az eszközváltás a XIX. század 70-80-as éveiben történhetett, mert ma a legöregebb emberek se emlékeznek használatára. A metszőkés mellett nélkülözhetetlen eszköz a kétélű, kisméretű, 60-70 cm hosszú nyállel ellátott kis csákány, mely a tájról előkerült legrégibb rézkori csákányokkal (i. e. 2500 körül) mind méretben, mind formában teljes azonosságot mutat. Homoki szőlőkben a csákány helyett szélesebb pengéjű, egyélű kis kapát, un. kapircsot használtak. (39a, b, с kép.) Akik elhanyagolt, régi szőlőt metszenek, azok a fenti eszközökön kívül még kis nyakazó fűrészt is vittek magukkal a többéves ván cserek és elhalt tőke részek eltávolítására. Régen állva, illetve hajolva metszettek. Persze, ekkor is gyakran le kellett térdelni, ülni, hogy a tőke tövét jól kitisztíthassák. Kb. 40-50 éve elterjedt, hogy a metszők kis széket visznek magukkal s minden tőke mellé le is ülnek'. Sokan a széket odakötözik magukhoz, hogy ne kelljen kézzel cipelni. Ha nem sáros a föld, előfordul, hogy a metszők a földre, az ormóra ülnek le, vagy legfeljebb ócska posztó- bőrdarabot kötnek magukra, hogy fel ne fázzanak. A késsel való metszés munkamenetét élő adatközlők már elmondani nem tudták, de a talált metszőkések formájából következtethető, hogy mind a húzó módszer (görbe kés!), mind a toló vagy ütő módszer (széles pengéjű baltás kés) ismeretes lehetett. A metszőollóval lényegében már csak egyféleképpen lehetett metszeni, bár lényeges, hogy lehetőleg úgy vágták el a vesszőt, hogy a vágás ne pontosan merőleges, hanem kissé ferde legyen, mégpedig oly módon, hogy a 73 Vincze István, 1957. 71-101. 493