A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Varga Gyula: Az érmelléki szőlőkultúra

tásába a családtagok is besegítenek. Hátránya, hogy ebben az esetben a csőszház körül elkerülhetetlenül kis majorság alakul, baromfiakkal, sertésekkel, néha még szarvasmarhával is, amit egyes kertgazdaságok nem néztek jó szemmel. A csőszök azonban, mint minden szegényember arra törekedtek, hogy bérükön felül állatot is tarthassanak, hiszen az utakon kaszált füvet úgyis rendszerint megkapták, s így a kerti állattartás nagyon előnyös volt. Ez azonban ellentmondásban van a legtöbb kerti rendtartással, hiszen az állattartást a kertekben csaknem minden rendtartás megtiltotta. Ezért végső soron legtöbb kertben nem került sor a családtagok kiköltözésére, hanem a csősz egyedül, vagy csősztársával együtt lakott a csőszkunyhóban, csőszházban. Ilyenkor a ház meglehetősen rideg szálláshely lett, primitív tűzhellyel, fekvő és ülő alkalmatosságokkal. A csőszök fizetésükön kívül tetszésük szerint fogyaszthatnak gyümölcsöt, szőlőt, de el nem vihetik azt, tehát arra nincs lehetőségük, hogy maguknak külön bort készítsenek, pálinkafőzéshez gyümölcsöt gyűjtsenek. Egyes helyeken ugyan elnézik, hogy az utakra hulló gyümölcsöt felszedje, gyakoribb azonban, hogy még azt is elvárják a gazdák a csősztől, hogy az utakról összegyűjtött hulló gyümölcsöt bejjebb dobálja, a gazda földjére. A gazdák különben igyekeztek jó viszonyt kialakítani a csőszökéi, hiszen érdekük volt, hogy azokat nagyobb aktivitásra serkentsék. A csősz elsősorban a hegybírónak jelentette a rendellenességeket. Ha a tolvajokat, rendbontókat sikerült tetten érni, akkor ezeket név szerint feljelentette, ha nem, akkor csak a kárt közölte. Előbbi esetben a felelősség alól mentesült, s a hegybíró a vétkesekkel szemben megtette a rendtartásban előírt intézkedéseket. Ha a tettest nem sikerült megtalálni, akkor a hegybíró és a kárt szenvedett gazda segítségével igyekezett azt felderíteni. Ha nem sikerült, a kárt a csősznek meg kellett téríteni, kivéve, ha a gazda a követelést elengedte. A gazdák ebben a kérdésben különbözőképpen vélekedtek. Voltak, akik elengedték a kisebb kártérítéseket, hogy ezzel jóindulatukat bizonyítsák. Hiszen a gazda szigorúságát, rosszindulatát a csősz más helyen meg tudta bosszulni. Mások úgy vélték, hogy ha kisebb hibákat elnéznek, akkor a nagyobb vétségek felderítésében sem lesz eléggé résen a csősz. A nagyobb kertekben egész éven át, de a kisebbekben is a szőlőérés idejére két-, vagy több csőszt is fogadtak. Ilyenkor mindig egy, az idősebb vagy az állandóan szolgáló volt a fő csősz, vagy első kerülő, s ő szervezte meg a többiek munkáját. Pihenőhelyük a közös csőszház volt. Innen indultak el napi kerülőútjaikra. Mindig megállapodtak, hogy a nap melyik szakában hol, a kert melyik részén találkoznak. Itt tapasztalataikat kicserélték s folytatták útjaikat. Közben a kint dolgozó gazdákkal is mindig váltottak néhány szót, már csak azért is, hogy serénységükre felhívják azok figyelmét. A gazdák azt szerették, ha minél gyakrabban, de naponta legalább egyszer találkoztak a csőszökkel, mert ebből látták, hogy azok valóban végzik dolgukat és nem lustálkodnak. Cseresznye és különösen szőlőérés közben a csőszöknek legnagyobb munkát a madarak elriasztása adott. Erre a célra itt is, mint más helyen, hatalmas méretű kereplőket, ún. csergettyűket használtak. A csőszök kiismerik a madarak járását s igyekeznek mindig a legveszélyesebb pontokon jelen lenni. A madarak elriasztásában, természetesen maguk a gazdák is közreműködnek. Különböző madárijjesztőket raknak ki a szőlő közé, a fákra. Ez lehet egy egyszerű, színes rongydarab, vagy felöltöztetett ember alakú bábu. Varjú ellen 482