A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Varga Gyula: Az érmelléki szőlőkultúra

ja meg a tisztségviselőket, az elnököt, vagy kertgazdát, a hegybírót, a pénztárost, a jegyzőt, a 10-16, vagy néha ennél is több tagú választmányt, valamint a csőszöket vagy kerülőket. Némely helyen eljárót is választottak („kisbírót", „tizedest"), akinek az volt a feladata, hogy gyűlések előtt értesítse a választmányi tagokat. A választott tisztségviselők közül csak a jegyző, a kerülők és a kisbíró kapott tiszteletdíjat, illetve konvenciót, mások ingyen látták el feladatukat. A választásokon kívül megvitatták a szőlőskertek aktuális problémáit, amelyről aztán jegyzőkönyvet készítettek. Az év végi közgyűléseken számolt el a pénztáros a közös kassza állapotáról. E formailag szabályos testületekben azonban meg lehet figyelni a spontaneitást. Jellemző pl., hogy a választásoknál nem csináltak előzetes jelöléseket, nem alkalmaztak titkos szavazást, hanem „közfelkiáltással" választottak. Néha annyira közvetlen hangnemben tárgyalták meg a dolgokat, hogy nem is került sor szabályos szavazásra, csak egyszerűen megbeszélték, ki milyen tisztségre lenne alkalmas. „A bátyám úgyis tudja már a dogokat, csinálja jövőre is", - „Jól van, ha belém helyezik a bizalmat, elvállalom" - mondotta Bücsi Józseí biharfélegyházai szőlősgazda. Általában soha nem volt vita a tisztségeken. Különben is, ezek inkább szolgálatnak számítottak, mint különleges előnyöknek. Érdekes volt megfigyelni, hogy különösen a kisebb falukban, a kertgazdaságokban jobban megőrződtek a demokratikus hagyományok, mint a falusi önkormányzatok más területén, akár a községi elöljáróságban, akár a közbirtokosságban. Mindenekelőtt itt kevésbé érvényesültek a származási kategóriák. A hegyi szabályokat nemesnek, polgárnak, jobbágynak egyaránt be kellett tartani. A szőlőnyilasok nagyságában a paraszti szőlőskertekben különben sem voltak olyan nagy különbségek, melyek tényleges vagyoni kategóriákat képeztek volna. Az Érmellék egyes kertjeiben voltak ugyan nagyobb szőlőbirtokok( pl. Diószegen, Űjlétán), ezek tulajdonosai azonban rendszerint nem vettek részt a hegyközségi életben, hiszen néha 100 holdat is meghaladó birtokaik külön egységeket, a kerti szabályoktól független majorságokat képeztek."'

1 így a paraszti hegyközségekben főként a tényleges rátermettséget, megbízhatóságot tartották szem előtt. Előfordult már a jobbágy világban is, hogy jobbágy származású hegybírót választottak, akinek hatásköre a nemes szőlőbirtokosokra is kiterjedt. De éppen, mert e tisztségek több nyűggel, mint előnnyel jártak, szívesen át is adták másoknak. „Eleget viseltem, szógáljon mostmár más is" - olvassuk egy szentimrei választmányi jegyzőkönyvben

52 így a szőlőskertgazdaságok tisztségviselői között gyakran lehetett találni kisföldű, szegényebb parasztokat is, bár azt mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a kertgazdák zöme a módosabb gazdák közül került ki, hiszen a szegényemberek ritkán törekedtek szőlőbirtok megszerzésére, ha arra tehetségük volt, előbb szántóföldeket igyekeztek fogni maguknak. Jellemző, hogy az 1938-as hegyközségi törvény alapján kiadott hegyközségi utasítás a korábbi demokratikus formák helyett igyekezett előtérbe állítani a vagyoni különbségeket. így a hegyközségi választásokon a tagok szőlőterületük arányában nyertek szavazati jogot. Helyenként változóan, fél holdtól egy holdig járt egy szavazati jog. Akinek ennél több szőlője volt, minden hold után egy újabb szavazati jogot kapott. Akinek a helyenként megállapított 51 Pl. Üjlétán a 88 holdas Wolf Lipót fiai-nak szavazati jogát nem tartották számon a hegyközségben. HBmL. V. 677/b. 8. 52 Választmányi ülési jegyzőkönyv 1941-1942-ből. Balázsházi Károly (Szentimre) tulajdonában. 480