A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Varga Gyula: Az érmelléki szőlőkultúra

hogy a kút szerkezete ne rongálódjon, nem szabad a vederben kezet, edényt mosni, mivel a vederből inni is szoktak. Nem szabad a kútba szemetet dobni, a kút mellett a vizet szétlocsolni. A kút körül rendet, tisztaságot kell tartani. A kutak körül elhelyezett kádakat mindig tele kell tartani vízzel, nehogy azok szétszáradjanak. Idegenek a más kútját nem használhatják. A kútközösség működése spontán, bár az egész kertre érvényes szabályokat automatikusan átveszik és alkalmazzák. A szabályok meghozatalában a közös érdek a döntő, ezért abszolút demokratikus elvek érvényesülnek, nem lehet azonban elvitatni egyes aktívabb egyéniségek, „hangadók" vezető szerepét. Egy-egy ilyen egyéniség - nem mindig a nagyobb gazdák! - néha valósággal megszabják a kútközösség működését, de mindig úgy, ha javaslataikban nem ismerhető fel az önös, egyéni érdek.

30 Az érmelléki szőlőskertek közös kútjai különben mindenben a kerthez legközelebbi faluk kút-típusait tükrözik. A síkvidéki kertekben mindenütt gémes kutakat találunk. Régebben, kb. az 1920-as évekig általában vésett kútágast alkalmaztak, azóta a kétágú kútágas a leggyakoribb. A gémet a súlyponti részén átfúrták s a lyukon átdugott vas-szegen billen. A kútostor 3-6 méter hosszú vékony fenyőfából készült, melyet az első világháború előtt a vásárokon árultak, s ezt felül lánccal kötötték a kútgémhez. Alsó végéhez pedig csatos vasalással erősítették a fa vedret. A kút káváját, az ún. kútgárgyát 1900 előtt gyakran vesszőfonással, (innen a neve: garággya - gárgya), később keményfa keretre szegezett deszkával, vagy összeácsolt boronafákkal készítették. A hegyi részeken, ahol nagyon mélyen van a talajvíz, gyakoribb a kerekes kút, melyen a vedret egy fa hengerre csavarodó láncon húzzák fel. A kút gárgya itt is hasonló, bár a kerekes kutakra gyakrabban tetőt is építenek. Néhol, többek között a kágyi hegyen forráskút is előfordul. Mivel a környéken kevés a jó ivóvíz, a falusiak közül többen innen hordták az ivóvizet, ezért ennek tulajdonjoga az egész falué, így a szőlősgazdák még nagyobb kötöttséggel használhatják. A szőlősgazdaságok elengedhetetlen tartozékai a pincék. Sok évszázados tapasztalat, hogy a jó bor csak sötétben, állandó hőmérsékleten, megfelelő páratartalom, sőt meghatározott mikroorganizmusok jelenlétében érik meg. E feltételeket pedig legegyszerűbben a földfelszín alá süllyesztett pincékben lehet biztosítani. Ezért a jelentősebb szőlőkultúrák összefüggésében mindenütt pincék, helyesebben pince-rendszerek alakultak ki.

37 A pincék készítésének ősi és legkezdetlegesebb módja az, amikor a dombok lejtőin egyszerűen a földbe vájnak megfelelő nagyságú lyukat. Erre ott van lehetőség, ahol a mélyítés nem éri el a talajvíz szintiét, de a talaj elég szilárd ahhoz, hogy aláboltozás nélkül ne omoljon össze. De a nagyon kemény szikla szintén nem alkalmas pince készítésére. Ilyen feltételekkel tájegységünkön csak a dombvonulat mentén települt községek rendelkeznek. Itt, elsősorban Diószegen, Biharfélegyházán, Vajdán, Szentimrén figyelhettük meg a pinceépítés fokozatait. A pincék elhelyezésében minden faluban a domborzati, talajtani tényezők a döntőek. Biharfélegyházán a régi falutelepülés mellett elhelyezkedő 5-10 mé36 Behatóbban tanulmányoztuk a nagylétai Mosonta kertben Bodnár István kútközösségét, melynek tagjai még: Kovács József, Holló Sándor, Papp Sándor, Tóth László, Tóth József, Pongor Imre L, Bíró Ferenc, Pető Sándor, Pongor Imre II. Ъ1 Vincze István, 1958. 83-103. Tájegységünk pincetípusaira szerző nem tér ki, de típuskategóriái itt is jellemzőek. 30* 467