A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Varga Gyula: Az érmelléki szőlőkultúra

ter magas dombot ásták körül pincékkel, de találunk pincéket a falu szélső házsora alatt is, mely hasonlóan kis dombra épült. Vajdán, Szentimrén a faluból kivezető utca során, már a házak alatt, majd ezeknek mintegy folytatásaként, a hegy felé vezető út mellett - szinte külön utcát képezve - épültek a pincesorok. (28-29. sz. kép.) Diószegen, ahol nagyobb uradalmi jellegű szőlők is voltak, a faluból kivezető és a faluk körüli pincesorok mellett, magán a szőlőhegyen is rangos pincék épültek. Bár a pincesorok majdnem mindenütt benyúlnak a szőlőhegyekbe is, mégis ritkán fordul elő, hogy valakinek a pincéje a saját szőlőbirtokán legyen, hanem a pince sokkal inkább a belső telek tartozékának számít. A homokdombokra telepített nagylétai, újlétai, bagaméri, álmosdi, vámospércsi szőlőkön a pinceépítés más módon történt. Itt nem lehetett egyszerű lyuk-pincéket készíteni, hanem minden esetben le kellett azt boltozni. Ma kizárólagosan téglabolthajtásos pincékkel találkozunk, mégpedig leginkább nem a szőlőskertben, hanem a falusi portán. Ezekben a falukban tehát a terepviszonyok nem voltak meghatározóak, ezért nem találkozunk a lakóháztól vagy a szőlőtől különálló pincesorokkal. A hegyi pincék legkezdetlegesebb típusait Szentimrén figyelhettük meg. Itt ma is egész sor olyan egyszerű lyuk-pince van, melyet egyszerűen a 120150 cm széles lejárattól 1-2 méterig lefelé mélyítve, s 2-2,5 méterig szélesítve ástak. Magassága 180-200 cm, boltíves kiképzésű. A bejáratot, hogy be ne omoljon, az eső be ne mossa, kis félereszes tetővel látták el s vesszővel kifonták, vagy téglával kirakták. (30-31. sz. kép.) A bejárati lyukat erős tölgyfarácsos ajtóval zárták el, s ezt vaspánttal átkötve lelakatolták. Az ajtó előtt a földet ledöngölték, lesimították, s előfordul, hogy vesszőfonással kis előteret kerítettek, s ezt szalma-, nádtetővel lefedték. (32-34. sz. kép.) Az így létrejött előtér már alkalmas arra, hogy itt kis társaság összegyülekezzen, tehát tanyázó hellyé alakuljon. A rangosabb pincék bejáratát téglával rakták ki, s ebben az esetben a tanyázó hely a pinceajtón belül, a lejáratban alakítható ki. (35. sz. kép.) Elég gyakori azonban, hogy a korábban vesszőfonással elkerített kis előteret vályoggal, téglával befalazták, rá szalmából, nádból, venyigéből, vagy éppen cserépből szabályos nyeregtetőt építettek, ezzel külön présházszerű zárt helyiséget nyertek, mely már nemcsak tanyázásra alkalmas, hanem arra is, hogy itt bizonyos felszerelési tárgyakat helyezzenek el. (36-37. sz. kép.) Ide már természetszerűleg primitívebb bútordarabok is kerülhetnek: kisszékek, zsombékok, asztalok, pince-edények stb. A pincék nagysága, természetesen igen változó, ezt minden esetben a szőlőterület nagysága szabta meg. Az uradalmi hatalmas méretű pincéket nem számítva, a paraszti pincék 6-8 métertől 20-25 méter hosszúságúak. A lejárattól kb. 3-4 méterre már hűvösek, sötétek; itt kezdődnek az ászokiák, rajtuk sorban a kisebb-nagyobb, tölgyfából készült hordók. A kisebb pincékben csak az egyik oldalon, a nagyobbakban mindkét oldalon találunk hordókat. Legjobban szeretik a 100-200 liter körüli hordókat, de a nagyobb szőlőkhöz tartozó pincékben a 800-1000 literes hordók se ritkák. Az érmelléki szőlőkről szólva fontosnak tartjuk, hogy néhány szóval meghatározzuk: milyen funkciót töltöttek be ezek a faluk, a jobbágy-paraszt családok életében? Ha az eddig elmondottakat megpróbáljuk egységben szemlélni, akkor azt látjuk, hogy az érmelléki faluk parasztgazdaságai legalább négy egységből állhattak. A gazdaság központja a belső telek, vagy porta. Ehhez szorosan kap468