A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Történelem - Dankó Imre: Adatok a debreceni kertségek életéhez (A legrégibb debreceni kertségi szabályzat)

milyen távolságra ültethetnek fát és egyéb növényeket a saját területükön, nehogy a szomszédnak kárt, hátrányt okozzanak.

32 8. A kertség fontos gazdasági tényező még a XVIII. század végén. A szabályzatból kitűnik, hogy a lényeget jelentő szőlő mellett gyümölcsfákat, pöszmétét és ,,vetteményeket", azaz zöldségféléket is termesztettek a kertségekben. A szőlőt karózták, a karó nagy becsben állt, kitörni, fölégetni, vele tüzelni, még a karófarokkal sem volt szabad. A száraz gally is csak engedéllyel volt tüzelhető. A száraz gally meghatározásához ad segítséget a szabályzat azon kitétele, hogy csak azt az ágat törhetik le és tüzelhetik fel, száraz gallyként, amelyeket szabad kézzel le lehet törni. A venyigével is tüzelnek. A gazdasági tevékenység legfontosabb része a szüret. A kertségekben úgynevezett közönséges, azaz a Városi Tanács által elrendelt időben kötelezően egyszerre megtartott szüretet tartottak. A titkos, egyéni szüretet, szűrést, amit a közönséges szüretnél leginkább előbb próbáltak tartani, erőteljesen tilalmazták. Nagy becsbent áll az oltóág, a porhajas,™ a veres vessző is, amik a továbbtermesztés, szaporítás fontos tényezői voltak. 9. A kertségben folyó termelőmunka fontos kellékei voltak azok az építmények, amelyekről a szabályzatok is megemlékeznek: a pajták, kunyhók. Ezek nem szolgáltak lakás céljára, szerszámtartók, átmeneti terménytárolók, munkaközben keletkezett viharok elől való menedékek voltak csupán. A bennük lakást erősen tiltották, még a bennük, sőt a kertségekben való tartózkodás tartamát is szabályozták. Ennek ellenére ezek a pajták, kunyhók váltak a kertségek betelepülésének kiindulópontjaivá.

34 Ezek a kertségi építmények egyrészt sok építkezési hagyományt őriztek meg, másrészt hagyományoztak még korunkra is.

35 Az állandó kintlakást azzal próbálták megnehezíteni, hogy tilalmaztak a kertségben mindennemű, de főleg pálinka, bor stb. árusítást. Az első állandó kertségi lakhelyek a csőszkunyhók, majd csőszházak voltak. Azonban ezek sem tekintendők állandó lakhelyeknek, hiszen a csőszöket évenként cserélhették. "10. A szabályzatokban feltűnik már az is, hogy már ekkor, a XVIII. század derekán-végén, a debreceni kertségek szórakozó-, pihenő-, mulatóhelyek is. A kertségek ezen a téren is rendszabályokat alkottak. Meghatározták, hogy kik, mikor és mennyi ideig tartózkodhatnak a kertségben: csakis a tulajdonosok, azok hozzátartozói. Különben minden idegen ott-tartózkodását, sőt még járását-kelését is kifogásolják, tilalmazzák. Ügy véljük, hogy a két kertségi szabályzat közreadásával és részleges elemzésével a debreceni, de szélesebb körben is ismert kertségek, a korai magyar közösségi gazdálkodás mindennapi formáinak, életmód alakító tényezőinek jobb megismeréséhez hasznos adalékkal szolgáltunk. 32. Ma is élő joghagyomány. 33. A porhajas a két sor szőlő közé, ormóbarázdába ültetett olyan tőke, melyet, mint egész hosszában meghagyott termővesszőt, a tőke mellé hajtottak, s gyökereztetés végett fél méternyi hosszan beföldeltek. Vö.: Oláh Gábor: A debreceni nyelvjárás (Budapest, 1906) 24-25. 34. Kövér Gy. A Homokkert története с i. m. 19-32. - Vö.: Sápi Lajos: Debrecen településés építéstörténete. (Debrecen, 1972) 35. A szőlőbeli építményekre nézve lásd: Zoltai Lajos: Vázlatok a debreceni régi polgár házatájáról. A Déri Múzeum Évkönyve 1937. (Szerk. Sőregi János, Debrecen, 1937). 137-174.; Balogh István: Adatok az alföldi magyar ház tüzelőhelyéhez. Szőlőspajták Debrecen környékén. Ethnographia LVII. évf. (1974.) 70-81., 210-217.; Dám László: A hajdúböszörményi szőlők népi építkezése (Debrecen, 1972). Gazdag bibliográfiával. 25 Déri Múzeum 385