A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)
Történelem - Dankó Imre: Adatok a debreceni kertségek életéhez (A legrégibb debreceni kertségi szabályzat)
lehetnek; minden Gazda tartozik nékik egy kéve venyigével; addig míg a fák öröködnek; azután sorjában elsüllött Száraz gallyakkal tüzelhetnek; és az élő fákrulis; a kezekkel Szedegethetnek. TIZENHATODIK PUNCTUM: Az állókat ezután változtatni senkinekis nem lészen Szabad; hanem közakaratbul. TIZENHETEDIK PUNCTUM Senkinekis Düllő utat el szorítani meg nem engedtetik; amelly végekre minden kerten tarcsanak, egy olyan rudat amelynek hoszszusága meg edgyezzen a kapunak Szélességivel; amellyen a N. Város béllyege lévén; minden düllő utakra törvénytelenül kirakott élőfák és Szőlőtövek kivágattassanak; és a Csőszöknek adassanak. A Tette Ns Tanáts parantsolatja hogy a Szőlő Pásztorok hittel Szolgáljanak. E képpen mondják vagy mondja. Az Igaz Isten, ki Attya, Fiu és Szent Lélek, Teljes Szent Háromság, egy bizonyos örök Isten, tégedet ugye Segéljen, a te igaz Hitedben; hogy a mely hivatalra, ugy mint ezen Kerti Szőlőknek őrzésére elő állitattál, magad Szabad akaratya Szerént, abban teljes tehetséged Szerént hivenn, és igazán, el jársz; a Madaraktól őrized, és egyéb lopóktól is,- és oltalmazod, sem magad, sem más által, a reád bizott Szőllőket, és gyümöltsöket, nem vesztegeted és nem vesztegettetéd, sőtt ha mi oljat hallasz meg más Pásztorok által, alattomban, vagy nyilvánn kantákra, és egyéb edényekre, való Szűrés, és veszegetés által végbe menne,- mindjárt. Kert Gazdáknak hírré teszed, és megjelented; mindenekbenn ezen Kert és gondviselésed alat levő Szőlős Gazdák jószágainak oltalmazására hasznára (innen a lap alján más kézzel, későbbi bejegyzés) igyekeszel s munkálkodói. Isten Téged ugy segéljen. A T. N. Tanáts parantsolatya hogy a Szőlő Pásztorok hittel Szolgáljanak ekképen mongyad. Az igaz Isten ki Atya Fiu és Szent Lélek Tellyes Szent Háromság egy bizony örök Isten tégedet ugy segéljen, a te igaz Hitedben, hogy a melly hivatalra, úgymint ezen kerti Szőlőknek őrzisire elő állitattál magad Szabad akarattya Szerint, abban tellyes tehetsiged Szerint hiven és igazán el jársz, a madaraktul és egyéb lopóktul őrized és oltalmazod,- sem magad sem más által, a reád bizatatott Szőlőket és gyümöltsöket, nem vesztegeted és nem vesztegetetted, Sőtt ha mi ollyat hallasz melly más pásztorok által alattomban vagy nyilván kantákra és egyéb edényekre való szűrés és vesztegetés által végben menne, mingyárt kert gazdáknak hiré teszed és meg jelented mindenekben ezen kert és közelebb gondviselésed alatt levő Szőlős ga(z)dak jószáginak oltalmazására, hasznára s javára igyekszel és munkálkodói. Isten téged ugy Segéljen. Szőllős Kertek Artikulussainak Projectuma, mellyet a régibb, és külömb külömb féle Determinatiokbul, va gy bé vett szokási Rendtartásokból a Tekintetes Nemes Tanáts által rendelt Deputatio öszve szedett és a T. N. Tanátsnak N. Electa Jurata Communitasnak pro revisione et ratificatione alázatoson exhibeál a végre, hogy minden kerteken egyenlő Rend és Statútum observaltassék. l=o Articulus. A kertekben levő közönséges Dűlő Utak oly szélesek legyenek mindenütt, mint a' közönséges kapu szélessége, mellyre egy bizonyos Rúd vagy létz mértéke légyen a Kertségnek, és ha valahol szélesebb volna is megmaradjon, kivált a Fordulók, mellyekre Szüntönös Gondnak kell lenni mindenütt. Ahol pedig már régen be rakodott vagy Fával Szőllővel meg hagyattassék abban az állapotjában az Ut. 2=° Artikulus A Gyalog Utak és Ösvények olly szélesek légyenek, mint a kapu mellett lévő kis ajtók szélessége, mellyre szinte egy bizonyos mérték légyen a Kertség Házánál, minta Szekér Útnak, hogy igy az Ösvényeken mind a Gazdák, mind a Cső379