A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Történelem - Dankó Imre: Adatok a debreceni kertségek életéhez (A legrégibb debreceni kertségi szabályzat)

ret. Keveseknek tűnt föl korábban, hogy ennek a közfelfogássá nőtt vélekedésnek ellenében a régi magyar élet is több közösségi, szövetkezésen alapuló életformát alakított ki, köztük nem egy gazdálkodásit is.

3 Ilyen régi közösségi gazdálkodási formánk volt a szinte minden alföldi településünkön megtalálható, igen sok helyen még ma is fennálló és működő kertség, szőlőskert vagy egy újabb nevén hegyközség. A kert vagy a kertek összessége, egy bizonyos tömege, a kertség elnevezés elsősorban szőlőskertet, szőlőt jelentett, de beletartozott a gyümölcsös, a háztartás szükségleteire, legtöbbször köztes veteményként a zöldséget megtermő konyhakert, zöldséges kert is. így volt ez Debrecenben is és így van ez még ma is mindenütt, ahol kertségek még vannak, működnek. Kovács János a Zelizy-féle nagy összefoglalásban idevonatkozóan azt mondta, hogy Debrecenben a szőlő- és gyümölcsös kerteket nem lehet egymástól elválasztani, mert „ez a kettő Debreczenben egymástól elválaszthatatlan, miután itt szőlőt és gyümölcsfát mindenki rendesen csak saját élvezetére és gyönyörűségére ültet, s a gyümölcsöskertet szőlő nélkül, szőlőskertet gyümölcsös nélkül a debreczeni ember képzelni sem szeret; s jaj annak a szőlőtáblának, a melyben gyümölcsfákat nem lehet tenyészteni.'"'

1 Az ilyenfajta kertgazdálkodás - amelynek korán számos közösségi tényezője alakult ki - régi foglalatosság Debrecenben, középkori eredetű. A kertben való munka minden időben része volt a debreceni ember tevékenységének. Egyrészt munka volt, másrészt már nagyon korai idők óta szórakozás, pihenés, mondhatni kulturális elfoglaltság is. Mint a munka a más természetű mezőgazdasági munkáknál összetettebb, ebből következően finomabb volt, több figyelmet és tájékozottságot is kívánt. Idővel Debrecenben a kertek társadalmi, kulturális vonatkozásai léptek előtérbe. A kertek közül a XIX. század második felében egyre több alakult át úgynevezett úri kertté, amikben nem annyira a termelés, mint inkább a társadalmi rangot, a családi kapcsolatokat, a kulturális vonatkozásokat hordozó intézmény fenntartása volt a fontos. Erről az átalakulásról írta 1882-ben Kovács János, hogy a város „Debreczen lakosainak legnagyobb része földmivesekből áll, kik minden gondjukat a földmivelésre és baromtenyésztésre fordítják, ennélfogva a kertészkedésre kevés kedvet és érzéket mutatnak. Az iparosok és honoratiorok osztálya azonban a kertészetnek némely ágait, kivált a két utolsó évtizedben dicséretesen és szép sikerrel felkarolta.""' Az átalakulás korában, a XIX. század derekán, azokból a kertekből, amelyek nem váltak úri kertekké, szálláshelyek lettek és fokozatosan kezdtek minden tiltó rendelkezés és rendszabály ellenére lakóhelyekké válni. A betelepülésekkel a kertségek lassan felszámolódtak; illetőleg más, távolabbi helyekre tolódtak ki. Visszatérve arra az időre, amikor a debreceni kertgazdálkodás még nem vált nagymértékben szórakoztató, pihentető, frissítő társadalmi tevékenységgé, 3. Erdei Ferenc-Pataky Ernő: Termelői szövetkezetek a magyar mezőgazdaság fejlődésében. I. Agrártörténeti Szemle, 1957. 165-182, 437., 442-443. - Thaly Tibor: A közös gazdálkodás formái a magyar mezőgazdaság történetében. Borsodi Szemle, 1958. 28. Szilágyi László: A mezőgazdasági szövetkezeti értékesítés Magyarországon a felszabadadulás előtt. I. köt. 1867-1918. (Budapest, 1961). - A debreceni viszonyokra lásd: Gombár József: Debrecen agrárviszonyai és agrártársadalma a XIX. század első felében. (Debrecen, 1962). - Vö.: Balogh István: A civisek világa (Budapest, 1973). 236-237. 4. Kovács János: Kertészet. In: Zelizy Dániel (szerk.): Debreczen sz. kir. város egyetemes leírása (Debreczen, 1882) 642. 5. Uo. 638. 372