A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)

Természettudomány - Endes Mihály: A székipacsirta (Calandrella brachydactyla Leisler)

zöme nappal, főként a kora reggeli órákban indul útnak. Az indulás időpontját az adott időjárási viszonyok alig befolyásolják, napos, meleg időben éppen úgy eltűnnek, mintha elvonulásuk napján kedvezőtlen meteorológiai viszonyok (pl. erős szél, esőzés) uralkodnának. A vonulás magassága 50-60 mre tehető. A vonuló csapatok különböző nagyságúak, nem egyszer 100-200 főnyi, gyakrabban kisebb, 10-50 darabot számlálóak. A. vonuló madarak között a kapcsolat meglehetősen laza. A székipacsirta vonulása idején gyakran látható más madárfajokkal együtt nem egyszer azok hatalmas csapataival elvegyülve. Gyakran társul mezei pacsirtával, kalandra pacsirtával. Az artemisiana alfajt Calandrella rufescenssel, a longipennist Melanocorypha sibiricával, a dukhunensist füles pacsirtával társulva figyelték meg vonuláskor. Látták kucsmás billegetők között. Ritkábban bár, de nem énekes madár fajok, pl. cankók, víztaposók közé is keveredik. A vonulás fő útvonalai a folyóvölgyek. Jellegzetesek pl. a Struma, Volga, Emba, Jangce, melynek homokos vagy kiszáradt, iszapos partjain pihennek. A Mediterraneum székipacsirtái afrikai telelőhelyükre a Földközi-tenger átrepülésével jutnak el. Az átkelés során lényeges szerepet játszanak a kisebb-nagyobb szigetek, amelyek mintegy „légi kikötő"-ként szolgálnak a vonuló pacsirta csapatok számára. E szigetek (Pantelleria, Malta, Gozo, Kréta, Cyprus) többségén madarunk költ is. Ezen az úton vonul a Calandrella br. brachydactyla mellett nagy valószínűséggel a hungarica is, bár az utóbbi alfajjal kapcsolatos gyűrűzési visszajelentések még hiányoznak. Véleményem szerint az Afrikába vonulás, ill. telelés során megfigyelt ,,longipennisek", sötétebb árnyalatú ,,brachydactylák" nem egyszer hungaricák is lehettek. Ez az összetévesztés annál is könnyebben elképzelhető, miután az utóbbit először csak 1956-ban írták le önálló alfajként. A hcrmonensis alfaj vonulása során nem repül át tengert, bár Cypruson brachydactylával és longipennissel együtt vonulás idején figyelték meg. Az általam április végén Bulgáriában észlelt vonuló csapatokban több, bár a csapat összlétszámát tekintve aránylag kevés szürke színezetű példányt is megfigyeltem, melyeket a közeli Törökországban élő artemisiana alfajhoz tartozónak vélek, miután e területen (Jugoszlávia, Görögország, Bulgária, Románia) mindenütt a vöröses színű brachydactyla alfaj él. Áttelelés A mediterrán régióban fészkelő székipacsirták számára a telelőterületet lényegében Afrika jelenti. Észak-Afrikában a vonuló pacsirták csapatai szeptember folyamán jelennek meg. Számuk egyre növekszik, míg végül óriási tömeg gyűlik össze, amelyet az ott élő rubiginosa alfaj is gyarapít. A fő mozgás októberig tart, és - bár nagy számban maradnak északon - a zöm tovább megy dél felé, átrepülve a Szaharát. Február végéig, március elejéig madaraink Szudánban, kisebb számban Erithrea egyes vidékein találhatók meg, a Szahara széléig, kb. é. szél. 12°-ig. Tartózkodási helyük itt az oázisok széle, a fiatal vetések, legelők, sztyeppes, félsivatagos területek. Az alfajok közül legtöbb a brachydactyla amely az említett telelőhelyeken kívül Dél-Egyiptomban, a Szaharától délre Zinderig, Észak-Nigériában is gyakori, de megfigyelték a Sinai félszigeten, délnyugati Arábiában, Brit-Szomáli földön, sőt India északnyugati részein (Egyesült Tartományok, Rajputana, Belgaum) is. A hermonensis, bár lényegesen kisebb számban, ugyancsak Afrikában telel. Megfi66